A keddi nap folyamán több személyt kihallgattak, majd őrizetbe vették a kivitelező cég ügyvezetőjét, írja az UH.ro a Hargita megyei rendőrség közleményére hivatkozva.
A munkálatokat végző helyi vállalkozás, a Lareno – Fa Kft. adminisztrátorát és egyedüli részvényesét, László Szilveszter Sándort gondatlanságból elkövetett emberöléssel és gondatlanságból elkövetett testi sértéssel vádolják. Előzetes letartóztatásának indítványozásával állítják a bíróság elé.
Négy diák szorult romok alá december 18-án, hétfőn, miután a Székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium internátusi épülete részben összeomlott. Mind a négyet kihúzták a romok alól, de egyiküket, egy 17 éves fiút nem sikerült megmenteni.
Az 1910-ben épített bentlakást a városháza bérelte a katolikus egyháztól, és nemrég kezdték el az udvaron a város csatornahálózatára való rákötését. Az első vizsgálatok kiderítették, hogy az omlás a nem megfelelően végzett ásások miatt alakult így.
László Szilveszter Sándor már kedden délelőtt azt nyilatkozta a sajtónak, hogy az ő utasítására kezdtek el ásni a munkások, anélkül, hogy előzetesen felmérték volna a terepet vagy tanulmányt készítettek volna. Gyorsan akartak haladni a munkálatokkal, nem gondoltak a beomlás elleni védekezésre, nem tudták, hogy a gyerekek bent vannak az épületben, mondta László.
A nyomozók szerint a cégvezető közvetlenül koordinálta a földmunkákat, és nem tartotta be a projektben meghatározott kvótákat. Arra kérte a munkásokat, hogy az alapozás aljáig több mint 2 méter mélységig ássanak, holott a tervekben meghatározott maximális mélység 1,10 méter volt, a munka megkezdése előtti tényleges talajszinttől számítva.
A munkálatokra az engedélyt a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal bocsátotta ki, azonban Zörgő Noémi szóvivő a nap folyamán a Transtelexnek is elmondta, hogy az előírásokat a projektből nem tartották be. Zörgő szerint az urbanisztikai osztály által kibocsátott engedély alapján a 2,2 méter távolságban kellett volna ásni az épület falaitól. Hétfő délelőtt 10-kor kezdtek ásni, 15.30-ra be is fejezték a munkálatokat, délután négykor összeomlott az épület. Arról, hogy a mentés hogyan zajlott percről percre, itt írtunk.
A Euronews által megszólaltatott szakértők szerint egyébként nem lett volna szabad ilyen gyorsan kiásni, ha már a fal tövében zajlottak a munkálatok, akkor rövid szakaszonként, az épület falának megerősítésével kellett volna haladni szerintük. Ez a szerkezet nagyon érzékeny a vizesedésre. Hogy lebontják-e vagy mekkora felület lebontására van szükség, azt nem lehet egyelőre tudni, hangzott el.
Ligia Deca tanügyminiszter is a helyszínen járt kedden, ő viszont azt hangsúlyozta végig, hogy az épület biztonságossá tétele a tulajdonos és a bérlő felelőssége. Azaz a római katolikus érsekség és a városháza feladata lett volna az épület állagfelmérése.
A Transtelex megkérdezte Gálfi Árpád polgármestertől, hogy az önkormányzat érez-e felelősséget a történtekkel kapcsolatban, azonban konkrét felelet helyett hárított a polgármester, és arról beszélt, hogy az építkezési engedélyek kibocsátása megfelelő volt. Arra a kérdésünkre, hogy az érsekségnek utalt évi 300 ezer lej nem volt-e sok a rozoga épületért, azt válaszolta, hogy az iskola teljes épületkomplexumára, 3 épületre fizetnek ennyit.
(transtelex.hu)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek