Tavaly indította útjára a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes az Ezer Székely Leány Napját megelőző pénteki napra ütemezve a székely népviselet napját. A kezdeményezés célja, hogy egy átlagos napon is minél többen hordják a népviseletet vagy annak egyes darabajit a munkahelyükön, illetve a hétköznapi teendőik ideje alatt.
A tavaly indult kezdeményezés nagy sikernek örvendett, az együttes a hivatalos Facebook-oldalán felhívást is közzétett, miszerint üzenetben várják azokat a fényképeket, amelyek a népviseletbe öltözött munkaközösségekről készültek. Akkor több ezer ember jelezte, hogy részt vett a székely népviselet napján. Így idén is ugyanezt a felhívást tették közzé.
„Találjunk társakat e játékhoz, biztassuk egymást, barátainkat, kollégáinkat! Kiváló alkalom a környezetünkben élő embertársainkkal a szülőfalujukról, családjaik viseletéről szót ejtenünk. Egyben hangolódjunk és készüljünk közösen az Ezer Székely Leány Napjára!” – olvasható az együttes felhívásában, amelyre több Hargita megyei önkormányzat munkatársai idén is felöltötték a hagyományos viseletüket.
Csíkszeredában a polgármesteri hivatal és Hargita Megye Tanácsának vezetősége és alkalmazottai a főtéren találkoztak péntek délelőtt, ahol a Hargita együttes közreműködésével táncoltak, majd egy közös fotó erejéig egy csoportba össze is álltak a megyeháza lépcsőin.
Közben folyamatosan érkeznek a megosztások a közösségi oldalon, hogy mely vállalatok és közintézmények munkatársai csatlakoztak a kezdeményezéshez.
(maszol.ro)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek