Rendszerváltás óta Hosszúmezőn évi rendszereséggel visszajárnak németországi önkéntesek, hogy kétkezi munkával járuljanak hozzá az ott élő közösség megerősítéséhez. Habár egy hétnél többet nem tartózkodnak a településen, mégis sikerült egy jó kapcsolatot kialakítaniuk a hosszúmezői emberekkel. Bernd Ludwigkeit-et, az önkéntesek koordinátorát kérdeztük a múltról, az itteni helyzetről és a jövőről.
Első ízben a vasfüggöny lebontása után, egy ifjúsági csereprogram keretében járt Romániában, azzal a céllal, hogy az országban élő közép-romániai német lakosságnak nyújtsanak segítséget. Ez idő tájt számtalan adomány érkezett a régióban, ebből kifolyólag arra vetemedett, hogy az ország más települését karolják fel. Egy nagyszebeni ismerőse révén került először kapcsolatba Hosszúmezővel és azóta néhányuk állandóan visszajár.
Bernd Ludwigkeit Kelet-Németországban született és ott is nevelkedett, ami a nyugati országrésznél jóval elmaradtabbnak tekinthető, de a romániai körülményeket siralmasnak találta. Véleménye szerint a két ország vidékei sajátos különbségekkel rendelkeznek, így szükséges megtalálni a régiók vagy települések erősségeit.
A vidék szerelmesei lettek
Minden nyár kezdetén az önkéntesek koordinátora telefonon egyeztet Hosszúmező német nyelvtanárával Csurka Judittal, valamint Fazakas Judittal a helyi református lelkésznővel, hogy felmérje a szükséges problémákat. Mint Bernd Ludwigkeit említette, általában az elvégzendő feladatokhoz igazodva toboroznak önkénteseket Németországból. Idén például villanyszerelők jelentkezését várták, hiszen a hosszúmezői kultúrotthon áramszerelése felújításra szorult.
Leggyakrabban nyaranként, szombattól-szombatig vannak Hosszúmezőn, hogy elvégezzék a kijelölt munkákat. Ittlétük során a református parókián kapnak szállást, amit idén az iskola mellett sikerült renoválniuk is. Ha nem sikerül teljesíteniük az összes teendőt, akkor pénzbeli adományokat adnak a helyi elöljáróknak, hogy teljesítsék a megmaradt munkát. Általában a felújítási munkálatok mellett adományokat visznek a Hosszúmezőn élő hátrányos helyzetben levő gyerekeknek.
Bernd Ludwigkeit meggyőződése, hogy a felújítási munkák során alkalmazkodjanak a helyi igényekhez és elvárásokhoz. Megtörtént korábban, hogy ők másképpen képzelték el egy terem felújítását, mint a hosszúmezőiek, azonban megértik és elfogadják a véleményüket.
Rövid ott-tartózkodásuk során a nyelvi különbségek ellenére, az önkéntesek szerint sikerült a hosszúmezői közösség részévé válni. Eljárnak közösségi rendezvényekre, családokat látogatnak meg és vasárnapokként a templomban közösen fohászkodnak, de idejük nagyrészében dolgoznak. Jövőre hasonlóképpen szeretnének visszatérni Hosszúmezőre, néhányuk még a nyugdíjas éveit is eltudná képzelni ezen a településen.
(mmhm.ro)
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek