Továbbra is válságos, nem javul az állapota a marosvásárhelyi sürgősségi kórház intenzív osztályán ápolt lánynak, akit a Székelyudvarhelyen részben leomlott bentlakás romjai alól mentettek ki.
„Ugyanúgy válságos az állapota. Nincs változás” – mondta el megkeresésünkre Mariana Negoiță, a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórház szóvivője. Kérdésünkre, hogy műtétekre lenne-e szüksége a lánynak, azt mondta, nincs abban az állapotban, hogy műteni lehessen. A szóvivő azonban arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy meddig tartható ez a helyzet és mikor javulhat a lány állapota.
Mint ismert, december 18-án délután leomlott a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásépületének egyik fala. Négy tanuló a romok közé szorult. Két fiatal eszméleténél volt, amikor kimentették őket. A két lányt a székelyudvarhelyi kórházba szállították. Ők elhagyhatták már múlt héten a kórházat.
A harmadikként kimentett 17 éves lányt eszméletlen állapotban húzták ki a romok alól, újraélesztették, azonban gerinctörése és egyéb sérülései miatt az állapota nagyon súlyos. Sérülései miatt a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba szállították, ahol azóta is intubálva, mesterséges kómában fekszik.
A tragédia másnapján a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórház szóvivője a Maszolnak azt mondta, a diáklánynak „nagyon válságos az állapota, mesterséges kómába helyezték, hemodinamikailag instabil. Jelenleg egyetlen orvos sem tudja megmondani, mi lesz a következő lépés”. Több mint egy héttel később a diáklány állapota változatlan.
(maszol.ro)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek