Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint kimutatták a koronavírus-fertőzést egy romániai, Gorj megyei férfi mintáiban.
Az illetőt egy 71 éves, olaszországi férfi fertőzött meg, aki nemrég egy ötnapos utazást tett Romániában. A hatóságok gyanúja szerint még egy romániairól derülhet ki hamarosan, hogy fertőzött, azonban ez esetben még nincs meg a tesztek végső eredménye.
A szóban forgó, 71 éves olaszországi férfiról akkor derült ki, hogy koronavírussal fertőzött, amikor romániai útjáról hazatért Bolognába. Olaszországban egyébként megfertőzött további három személyt, a tulajdonában levő vendéglő alkalmazottait. A Digi24 szerint további 33 olténiai személy mintáit vizsgálják jelenleg, olyanokét, akik kapcsolatba kerültek a 71 éves olasszal.
A szóban forgó idős férfi elég sok emberrel került kapcsolatba romániai útja során, akik mind fertőzöttek lehetnek. Közéjük tartoznak annak a repülőgépnek az utasai, mellyel érkezett és amellyel hazautazott (kétszer kb. 44 személy). A fertőzött férfi, aki 10 éves fiával jött Romániába, meglátogatta az anyósáékat, majd autót bérelt és több tárgyalást is lefolytatott, így meglehetően magas azoknak a száma, akik potenciálisan elkaphatták tőle a vírust. Elképzelhető, hogy egy másik, szintén olaszországi férfi is fertőzött meg romániaiakat. Az illető 51 éves, és vadászni érkezett, szintén Olténiába, az előbb említett, 71 éves férfi társaságában.
(transindex.ro)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek