Visszahelyezték Kolozsvár belvárosába Erdély második legrégebbi fogadalmi szobrát, a barokk Mária-oszlopot. Kedden délután Szűz Mária szobrának hiteles másolata is felkerült a talapzatra – jelentette be Oláh Emese kolozsvári alpolgármester.
Az RMDSZ politikusa közösségi oldalán osztott meg képeket a már a talapzaton álló, letakart Szűz Mária-szoborról. „Hamarosan minden a helyére kerül” – írta. Az emlékmű restaurálási és újjáépítési munkálatait végző Kiss Zoltán Árpád kőrestaurátor az MTI-nek kedden este elmondta: a fogadalmi szobor újjáépítése 90 százalékban készült el, ezután az utolsó simítások következnek.
A következő lépés a három angyalka és ampolna visszahelyezése, és ezzel egyidőben az állványzat bontása, hogy a felkerülő elemek ne sérüljenek. Utána egy utolsó retus és a védőkezelés következik. Utóbbira csak akkor kerülhet sor, ha kiszáradt az emlékmű – mondta Kiss Zoltán Árpád. Szűz Mária szobra és az emlékmű többi szoboreleme súlyosan sérült az elmúlt évtizedekben, így a szent szobrát és az eredeti angyalkákat múzeumi körülmények között helyezik el. Ezeknek a hiteles másolata lesz látható köztéren. A 18. századi emlékmű talapzata és a három ampolna ellenben eredetiben látható az Egyetem és Farkas (Mihail Kogălniceanu) utcák találkozásánál kialakított kis téren. Kiss Zoltán Árpád azt mondta, igyekeznek elkészülni az újjáépítési munkával a december 20-i határidőre. Jelenleg az emlékmű körüli kis tér kialakításán is dolgozik még a kivitelező cég. A kolozsvári Mária-oszlop a nagyszebeni Nepomuki Szent János-szobor mellett Erdély második legrégebbi köztéri emlékműve. Több évtized után került vissza eredeti helyére, a piarista templom elé, az Egyetem és Farkas (Mihail Kogălniceanu) utcák kereszteződéséhez, ahonnan a főtéri Szent Mihály-templomra néz.
A 18. századi barokk fogadalmi szobrot a román kommunista hatóságok 1959-ben, restaurálása után bontották le azon indokkal, hogy akadályozza a gépkocsiforgalmat. 1961-től az egyik legnagyobb lakótelepen található, két sugárút által közrezárt Szent Péter és Pál apostolok templom kertjében állt, ahol a nagy gépkocsiforgalom miatt alig volt észrevehető. A fogadalmi szobor belvárosba való visszahelyezéséről 2018-ban döntött a képviselőtestület. Visszaállítása része a Farkas utca és a környező utcák teljes körű felújítását előíró, év végén záruló projektnek. A Mária-oszlop elkészítésére 1744-ben kötött szerződést Kornis Antal, az erdélyi katolikus arisztokrácia jelentős képviselője Anton Schuchbauer szobrászmesterrel. Az emlékművet hálaadománynak szánta az 1738-ban kezdődött pestisjárvány elmúltáért.
(kronikaonline.ro)
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek