Valentin Popa oktatási miniszter csütörtökön bejelentette, hogy távozik tisztségéből – számoltak be a hírtelevíziók. Az RMDSZ korábban a tárcavezető leváltását kérte a Szociáldemokrata Párttól (PSD). A miniszter elismerte, hogy a románnyelv-oktatásos rendelet miatt mondott le, amelynek vitatott előírását pártja elnökének nyomására sem volt hajlandó hatálytalanítani.
A kormány elfogadta a vitatott előírást hatálytalanító sürgősségi rendeletet – közölte az RMDSZ sajtóosztálya. Ezt megerősítette a kormány szóvivője is.
Valentin Popa lemondásának előzménye, hogy – a Hotnews.ro hírportál értesülései szerint – csütörtök reggel Liviu Dragnea, a PSD elnöke a parlamenti házelnöki irodájába kérette az oktatási minisztert, a kisebbségek elégedetlenségét kiváltó - az oktatási kerettörvényt módosító, augusztusban kiadott - sürgősségi kormányrendelet kezdeményezőjét.
Kelemen Hunor a pénteki kolozsvári sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az RMDSZ az oktatási miniszter leváltását kéri a kormánykoalíciótól. A szövetségi elnök elmondta, az elmúlt hetekben Valentin Popa anélkül hozott a magyar oktatásra vonatkozó döntéseket, hogy konzultált volna az RMDSZ-szel, vagy a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárral. Egyfelől a román nyelv elemi iskolai oktatásának a rendszerét forgatta fel egy kormányrendelettel, másfelől kezdeményezésére a kormány egy olyan határozatot fogadott el, mely tényként rögzíti a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a helyi Petru Maior Egyetem egyesítését.
FRISSÍTÉS2: Csütörtök délutáni ülésen hatálytalanítani készül a kormány a románnyelv-oktatásos rendelet kisebbségek tiltakozását kiváltó előírását. Az oktatási miniszter ezzel nem értett egyet, ezért mondott le – nyilatkozta a Maszolnak az RMDSZ elnöke.
A politikus emlékeztetett: a román nyelv oktatása kapcsán azt RMDSZ azt kérte, hogy sürgősségi kormányrendelettel helyezzék hatályon kívül az augusztusi rendeletnek azt a cikkelyét, amelyet a miniszter önkényesen, konzultáció nélkül írt meg. „Ezt a következő héten kell a kormánynak meglépnie. Amíg ezt a lépést nem teszik meg, a koalícióval nem kívánunk más témákról tárgyalni” – szögezte le a szövetségi elnök.
Valentin Popa a tanévnyitón azzal indokolta a törvénymódosítást, hogy – mint fogalmazott – számtalan nagykövet, oktatási miniszter, és Navracsics Tibor oktatásért is felelős európai biztos is megkereste: tegyen valamit azért, hogy a kisebbségek nyelvein oktató iskolák diákjai is tanulhassák meg jól a román nyelvet. Hozzátette, korábban Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) panaszolta be a minisztériumot amiatt, hogy nem biztosítja a román nyelv megtanulásának a lehetőségét.
A vitatott intézkedés ellen háromezer romániai magyar tanító petícióban tiltakozott az oktatási miniszternél, a héten pedig a Magyar Szülők Szövetsége szervezett tüntetéseket a megyei tanfelügyelőségek elé, amiért kormányrendelettel tiltották el a román nyelv oktatásától a kisebbségekhez tartozó tanítókat.
FRISSÍTÉS3: Az RMDSZ kérésére a kormány törölte az augusztusi rendelet cikkelyét, amely hátrányosan érintette a magyar elemi osztályos diákokat. Ennek értelmében újra magyar tanítók oktatják a román nyelvet – közölte csütörtök délután az RMDSZ sajtóosztálya. Ezt megerősítette a kormány szóivője is. Nelu Barbu elmondta, a csütörtökön elfogadott sürgősségi kormányrendelet révén a 2018/9-es egyszerű rendelet meghozatala előtti feltételek között fog zajlani a románnyelv-oktatás a kisebbségi tannyelvű elemi osztályokban, vagyis az illető osztály tanítója fogja oktatni a román nyelvet.
(maszol.ro)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek