Kulturális központ épül Sepsiszentgyörgyön a magyar kormány támogatásával, Budapest ugyanakkor a Kós Károly által tervezett Keresztes-ház felújítását is finanszírozza.
Négymilliárd forintos (60 millió lejes) támogatást szavazott meg szerdai ülésén Magyarország kormánya a sepsiszentgyörgyi kulturális központ megépítésére. Erről Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyet a művelődési centrum leendő helyszínén, a helyi tömegközlekedési társaság udvarán parkoló autóbuszban tartott annak apropóján, hogy a kulturális központot ott fogják megépíteni, ahol jelenleg a vállalat elavult műhelyei és garázsai találhatók – ezeket le fogják dózerolni.
Az elöljáró rámutatott: a magyar kormány három év alatt folyósítja a célirányos támogatást. A városrendezési tervre már aláírták az urbanisztikai bizonylatot, a három évig tartó építkezésnek pedig jövő tavasszal látnak neki. A korszerű épületbe a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Művészeti Központ, a Tamási Áron Színház és a Bod Péter Megyei Könyvtár költözhet be. Antal Árpád leszögezte: a beruházás a város arculatán is sokat javít, hiszen a lerobbant garázsok és műhelyek helyére modern épület kerül, és nem mellékes az sem, hogy a helyi művelődési intézményeknek 21. századi körülményeket tudnak biztosítani. A polgármester értékelte a magyar kormány operativitását, illetve, hogy felkarolta ezt az ügyet. A budapesti kormány ugyancsak szerdai ülésén hagyott jóvá 150 millió forintos (2,2 millió lejes) támogatást a sepsiszentgyörgyi Keresztes-ház felújítására. A Kós Károly által tervezett belvárosi, A minősítésű műemlék épületet négy évvel ezelőtt vásárolta meg egymillió lejért a város. A restauráláshoz szükséges tervek már elkészültek, így idén el is kezdődhet a felújítás.
A polgármester elmondta, a felújított műemlék épületet a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókja fogja használni. Sajtótájékoztatóján Antal Árpád arról is beszámolt, hogy korszerűsítik a helyi tömegközlekedési vállalatot, amelynek székhelyét a Sepsi Ipari Parkba költöztetik. Vásárolnak továbbá 12 elektromos autóbuszt, modernizálják a teljes logisztikát, illetve felújítják a buszok útvonalán az utakat, mindezt 17 millió eurós uniós pályázatból valósítják meg. A Regionális Operatív Programhoz a pályázatot év végéig kell benyújtani. Amúgy, hogy a magyar kormány által finanszírozott kulturális központ építését elkezdhessék, a tömegközlekedési vállalatot már a projekt elkezdése előtt ideiglenes helyre költöztetik.
(kronika.ro)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek