Kolozsváron mutatják be elsőként Szilágyi Márton Arany-monográfiáját, a rendezvényre csütörtökön 18 órától a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának (Marianum) kis dísztermében várják a közönséget.
A szervezők közölték, az Arany János-emlékév kiemelkedő eseménye egy új Arany-monográfia elkészülése. Szilágyi Mártonnak, az ELTE egyetemi tanárának, ismert irodalomtörténésznek és Arany-kutatónak a Kalligram Kiadónál megjelent „Mi vagyok én?” – Arany János költészete című könyve számos új szempontot fogalmaz meg szerzőtől megszokott alapossággal, érzékenységgel és érdekfeszítő megoldásokkal.
A néhány hete napvilágot látott, hiánypótló kiadványt a szerző jelenlétében Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó igazgatója és T. Szabó Levente irodalomtörténész mutatja be. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, a kötet a helyszínen megvásárolható, s a szerző dedikálja is azt az érdeklődőknek. Szilágyi Márton kutatási területe a 18-19. századi irodalom; a textológia; irodalomkritika. 2014-ben A költő mint társadalmi jelenség című Csokonai-monográfiájáért megkapta az Artisjus-díjat, 2014-től az MTA Textológiai Bizottságának elnöke, 2016-tól az Irodalomismeret című folyóirat főszerkesztője. Tagja az MTA Irodalomtudományi Szakbizottságának és választott doktorképviselő az Akadémián.
(kronika.ro)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek