Huszonöt éves a dévai Szent Ferenc Alapítvány

Vidám, családias hangulatban ünnepelték meg Déván a Szent Ferenc Alapítvány 25 éves fennállását.

A város határában épült 18. századi ferences kolostor az 1990-es évek elején elárvultan, omladozva várt jobb sorsra. A környéken sok volt az éhező. A Jóisten pedig meglepő módon rakta össze ezúttal is a puzzelt. Ide küldött egy ferences szerzetest, aki befogadta az éhező gyermekeket és az évtizedek óta pusztulásra ítélt kolostorfalak máris életre keltek. A krisztusi szereteten alapuló játékszabály jónak bizonyult: az elmúlt 25 év alatt több tucatnyi magányos épület népesült be sokezer vidám kisgyermekkel, akik a védelmet nyújtó falak között kibontakozhattak, majd szárnyra kelhettek, maguk is újabb szeretet-szigeteket teremthettek.

A dévai ünnepség olyan volt, mint egy nagycsaládbeli születésnapozás – amikor összegyűlnek a gyermekek, unokák a család mellett álló jó barátok. Az ifjú nemzedék pedig bemutatja tudását: verset mond, énekel, táncol az egybegyűltek gyönyörűségére.  Böjte Csaba atya, ezúttal is hálás „nagyapai” szívvel követte végig az ifjak műsorát. A fellépők közül többen is kicsi gyermekként kerültek az alapítványhoz és ma már maguk is szülőként, nevelőként hozták el gyermekeiket, hogy közösen énekelve, táncolva mondjanak köszönetet mindazért a sok jóért, szépért, szeretetért, amit az elmúlt 25 év során megtapasztalhattak. A közönség soraiban pedig sokan ott ültek azok közül, akik már a kezdetekkor aktív szereplői voltak a történetnek, kétkezi munkával, imával, jogi szaktudásukkal segítették az alapítvány létrejöttét, megszilárdulását. És sokan eljöttek olyanok is, akik menet közben csatlakoztak a történethez, illetve akik napjainkban alakítják azt. 

A 25 éves évforduló megünneplése szeptember derekán a budapesti Arénában kezdődött, hiszen a dévai Szent Ferenc Alapítvány ma már a Kárpát-medence számos településén vállal aktív szerepet a gyermekmentő szolgálatban és egyben a közösségépítésben, iskolafenntartásban, értékőrzésben. Október elején pedig Böjte Csaba atya, a nagyszalontai gyermekek társaságában hála-körútra indult, bejárva Erdélyt, Nagyváradtól Csíkkarcfalváig és Teremiújfalutól Petrozsényig, megemlékezve az alapítvány névadójáról, Assisi Szent Ferencről is. 

A hálakörút Déván kétnapos rendezvénnyel zárult. Az utcabálként meghirdetett szombati alkalmat Palkó Cecília igazgató köszöntőbeszéde és az alapítvány dél-erdélyi házainak előadása nyitotta meg. Elsőként a dévai ház legapróbbjai Monár Noémi irányításával jártak angyaltáncot a színpadon, majd a szászvárosi, zsombolyai, torockói, petrozsényi gyermekek ajándékozták meg az egybegyűlteket verssel, dallal, néptánccal, zumbával. Csaba atya örömmel konferálta fel valamennyi produkciót, külön köszöntve a nevelőket, oktatókat, munkatársakat, akik közül többen az alapítványnál nevelkedtek. Pápai Noémi dallal kísérte az angyaltáncot, a szászvárosi házat vezető Menyhárt Ernő gitárkísérettel bátorította kis növendékeit, Varga Csaba a Kölyök zenekar vezetőjeként állt a közönség elé. Jó pár esztendővel ezelőtt mindannyian az alapítványnál bontogatták szárnyaikat. 

A zsombolyaiak Márkó Cecília nevelővel együtt ropták a táncot, a szalontai gyermekek pedig Páll Mária, az alapítvány missziós munkatársa szeretetteljes irányításával vitték színre Szent Ferenc életét, őszinte átéléssel jelenítve meg az alapítvány névadójának életútját, melyben a krisztusi szeretet hirdetése és megélése szabott irányt. A dévai ferences templom tövében zajló műsort a helybeli Margaréta Táncegyüttes zárta, a már sokfelé nagy sikerrel előadott blues-os hangszerelésű szatmári táncával. A színpadról lejövet pedig táncba is hívták a közönséget, s a 25 évvel ezelőtt még romos kolostor tövében, boldog, hálatelt szívű gyermekek, fiatalok, felnőttek ropták a táncot, igazi utcabáli hangulatot teremtve.

A vasárnap is mozgalmasan indult. A kolostor szomszédságában Kozma Zsuzsanna vezette a fitt-mókát, majd Várszegi Andrea és Lili lánya közös koncertje mellett lehetett elcsendesedni, felkészülni az ünnepi szentmisére, melyet Orbán Szabolcs testvér, az Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárója celebrált. Az evangélium kapcsán elmondta: a mai ember nem szívesen kötelezi el magát egy életcél mellett. Önző, szabadelvű világunkban ijesztőnek tűnik a holtomiglan-holtodiglan, az egész életre szóló eskü. Ha bármi meghibásodik az életünkben, hajlamosak vagyunk azt eldobni, legyen szó akár egy cipőről, kabátról vagy épp házastársi, baráti kapcsolatról. Úgy gondoljuk, mindig mindenből lehet újat venni. Ez azonban helyben topogást eredményez. Lelki fejlődésünket, Istenhez való közeledésünket, az igazi kincset, az igazi örömet csak az állhatatos, megbocsátó szeretet útját járva érhetjük el. Ezen az úton még idejében meg kell stoppolni a kiszakadt zoknit, meg kell bocsátani társunknak a tévedését, szembe kell néznünk magunk tévelygéseivel és hűségesen kell közelednünk Isten felé. Csaba testvér néhány mondat erejéig tovább fűzte ferences társa gondolatát. A szentmisén is gyönyörű négykezest zongorázó anya–leány párosra utalva hangsúlyozta: mindannyian egy-egy billentyű vagyunk a zongorán, és igazán szépen csak együtt tudunk zengeni, mindenki a maga helyén, a maga hangján, a társaira figyelve és velük összhangban szólalva meg. 

Az ünnepi szentmisét követően újabb örömteli eseményre került sor a Szent Ferenc Alapítvány nagy családjában, Csaba testvér két fiatal házasságának megáldásával és kereszteléssel zárta a hálakörút dévai megállóját. 

(nyugatijelen.com)