Véget ért a közbeszerzési eljárás, és mint kiderült, az Orange Romania építi ki Szatmárnémetiben a forgalomfigyelő és e-ticketing rendszert, amely egyrészt a tömegközlekedést hivatott hatékonyabbá tenni, másrészt pedig a jegyvásárlást teszi könnyebbé.
A rendszerhez tartoznak többek között a buszokra felszerelt forgalomfigyelő eszközök, a megállókba kihelyezett monitorok, automata jegy- és bérletkezelők, megfigyelőkamerák és különböző, a forgalmat ellenőrző softverek. A projekt összértéke 7 117 046 lej.
Kereskényi Gábor polgármester csütörtökön írta alá a kommunikációs cég képviselőivel a kivitelezési szerződést.
„Évek óta folyamatosan javítjuk a közösségi közlekedés színvonalát. A megfigyelő-rendszer használatával jelentősen javul majd a tömegközlekedés minősége, akárcsak az új, Fabricii utcai állomás megépítésével és a 24 darab új autóbusz vásárlásával” – nyilatkozta a szerződés aláírását követően a polgármester.
Amint a kivitelező elkészül a rendszer kiépítésével, megkezdheti működését Szatmárnémeti új autóbuszterminálja, amely a XXI. századi követelményeknek megfelelő körülmények között várja a vidékről érkező utasokat, és teremt lehetőséget arra, hogy azok a helyi tömegközlekedés autóbuszaival bárhová eljuthassanak Szatmárnémeti területén.
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek