Vasárnap délután közel százan gyűltek össze Marosvásárhely főterén, a virágóra körül, hogy a már bevált tiltakozási módszerrel, faöleléssel fejezzék ki nemtetszésüket a polgármesteri hivatal parkok, zöldövezetkezelő és üvegházak igazgatósága munkatársai által végzett fametszéssel kapcsolatban.
Ahogy egyre többen jöttek a megjelölt helyre, megjelentek a csendőrök és több személyt igazoltattak, köztük e cikk íróját is.
A rendezvényt A Ne vágj ki minden fát! civil mozgalom nevében Lámpa Levente hirdette meg a sajtóban és a Facebookon. Ahogy kezdett gyarapodni a tömeg a téren, megjelentek a csendőrök, filmezni és igazoltatni kezdtek arra hivatkozva, hogy a rendezvényre nincs engedély. S bár ezt elismerték a szervezők is, elmondták, a villámcsődület lényege pontosan az, hogy bejelentés nélkül 5-10 percig ölelik a fákat, majd mindenki békésen távozik. A sorozatos igazoltatások kiváltották egyesek méltatlankodását, mások pedig a „törvénynek engedelmeskedve” felmutatták személyazonossági igazolványukat a csendőröknek, akik az adatokat jegyzetfüzetbe vezették.
Lámpa Levente a sajtónak elmondta, a Ne vágj ki minden fát! zöldmozgalommal tulajdonképpen jobb belátásra szeretnék bírni a döntéshozókat. Nem bíznak meg azokban a szakemberekben, akik irányítják ezt a műveletet, és azt is szeretnék, hogy a fakivágás, metszési bizottságban levő civil szervezetek képviselőinek véleményét vegyék figyelembe, ne csak a papírforma szerint döntsenek. Ez idő alatt a főtéren járt Soós Zoltán tanácsos is, aki ügyet sem vetett az akcióra.
Az akció ideje alatt öntapadó védjegyeket és szórólapokat is osztogattak. Az egyiken 11 pontban a fák környezetvédelmi szerepét jegyezték le és azt is megtudhattuk, hogy a Ne vágj ki minden fát! zöldmozgalom két éve jött létre az UnDaVerde Egyesület, a Határok Nélküli Egyenlő Esélyek Egyesület, A Maros Közösségi Alapítvány összefogásával. A mozgalmat a svájci–román együttműködési program támogatja.
Ahogy a kezdeményezők elképzelték, az igazoltatások miatt a meghirdetett időponttól eltérően ugyan, de egy adott pillanatban csoportokat alkotva mindenki körbevette a sétány két oldalán álló fákat és öt percig körülállva, ölelve tiltakoztak, majd mindenki – a csendőrök is –, békésen távozott a helyszínről.
(erdely.ma / e-nepujsag.ro)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek