A 2019-ben újraélesztett Baumgarten-emlékdíjjal 2022-ben többek között Lövétei Lázár Lászlót, Markó Bélát és Tamás Gáspár Miklóst tüntették ki, jelentette be vasárnap a 24.hu-n az emlékdíjat alapító Kukorelly Endre.
A Baumgarten-emlékdíjat és emlékjutalmat harmadik alkalommal adják át. Baumgarten-emlékdíjat kap 2022-ben Géczi János, Harkai Vass Éva, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Nemes Z. Márió, Ilma Rakusa, Szirák Péter, Tamás Gáspár Miklós, Baumgarten-emlékjutalmat pedig Nagy Csilla, Vajna Ádám és Vida Kamilla. A díjak összege egyenként 400 ezer forint, a jutalmak összege 200 ezer forint.
Az eredeti Baumgarten-díjat Baumgarten Ferenc Ferdinánd alapította, és először 1929-ben osztották ki tíz magyar írónak. A díjnak sokáig Babits Mihály volt a kurátora, munkáját tanácsadók segítették, halála után pedig Schöpflin Aladár vette át a helyét. Többek között Krúdy Gyula, Füst Milán, József Attila, Weöres Sándor kapta meg a díjat, az erdélyi magyar írók közül pedig a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerint Tamási Áron, Reményik Sándor, Kós Károly, Jékely Zoltán, Wass Albert, Tompa László, Berde Mária, Szentimrei Jenő, Asztalos István és Bözödi György.
A díjat a Baumgarten Ferenc Ferdinánd tulajdonát képző bérházak jövedelméből finanszírozták, ezeket azonban 1949-ben államosították. Jelenleg a Baumgarten-emlékdíjat működtető Gyümölcsöskert Egyesület közösségi finanszírozásból gyűjti össze a díjazáshoz szükséges összeget.
(maszol.ro)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek