Befejeződtek a munkálatok az A3-as és a magyarországi M4-es autópálya összekapcsolásánál, amelyet Bors és Nagykereki között alakítottak ki – írja az Economica.net az Agerpresre hivatkozva.
Mint írják, jelenleg az új határátkelő kétoldalú megállapodásáról tárgyalnak, valamint elkezdték az M4 Budapest-Nagykereki autópálya forgalom előtti átadásának procedúráját.
A hírt azt követően erősítették meg, miután a román és magyar útigazgatóság képviselői Nagyváradon találkoztak, itt jelen volt Dumitru Ţiplea Bihar megyei prefektus is. A találkozón a két autópálya összeköttetéséről, az A3-as autópálya Bihar és Bors közötti szakaszáról (amely már 99%-ban készen áll) tárgyaltak. A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) képviselői beszéltek arról is, hogy az elmúlt hónapban két szerződést kötöttek az A3-as autópálya két szakaszára: Bihar és Bisztraterebes, valamint Szilágyzsombor és Vaskapu között.
A találkozón bemutatták továbbá a Szatmárnémeti és Csenger közötti gyorsforgalmi út tervezetét, amelyet európai uniós alapokból finanszíroznának.
(penzcsinalok.transindex.ro)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek