Márton Áron püspök december 18-tól kezdve az Isten szolgája helyett immár a Tiszteletreméltó címet viseli – jelentette be Kovács Gergely érsek szerdán, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség hivatalos közösségi oldalán. Az érsek hozzátette, hogy ezzel egy fontos lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy boldoggá avassák Márton Áront.
Az érseki tájékoztatás szerint ezzel kezdetét veszi a szentté avatási eljárás második szakasza. Ebben a szakaszban a Szentszék számára be kell mutatni egy olyan csodát, amely Márton Áron püspök közbenjárására történt.
„1938 karácsonyán különleges ajándékot kapott a gyulafehérvári egyházmegye: 1938. december 24-én nevezte ki XI. Piusz pápa Márton Áront Gyulafehérvár megyéspüspökévé. Most, 86 évvel később, egy másik formában ismét karácsonyi ajándékot kapott főegyházmegyénk Áron püspöktől. A Szentek Ügyei Dikasztériumának bíborosokból és püspökökből álló bizottsága pozitívan döntött az ügyében, és a Dikasztérium prefektusa a Szentatyának terjesztette elő az eljárást. Ennek eredményeként Ferenc pápa december 18-án engedélyezte annak a dekrétumnak a közzétételét, amely elismeri, hogy Márton Áron püspök az életszentséget hősies fokban gyakorolta” – részletezte Kovács Gergely érsek.
Az érsek köszönetét fejezte ki Ferenc pápának, valamint mindazoknak, akik az 1990-es évek elején megkezdett szentté avatási eljárás során bármilyen formában hozzájárultak az ügy előrehaladásához. Külön kiemelte Dr. Cristiana Marinelli posztulátort, aki meghatározó szerepet vállalt a folyamatban.
Kovács érsek arra is felhívta a hívek figyelmét, hogy imádkozzanak Tiszteletreméltó Márton Áron püspökhöz, és kérjék, hogy közbenjárására olyan bizonyítható csoda történjen, amely lehetővé teszi a mielőbbi boldoggá avatását.
Forrás: maszol.ro
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek