Kisebb csoport gyűlt össze hétfő délután Csíkszeredában – a Petőfi utcai Kriterion Ház falán található – Domokos Géza emléktáblájánál, és koszorúzták meg azt.
A Kriterion Alapítvány és a Domokos Géza Egyesület szervezte eseményen a kiadó egykori igazgatója, az RMDSZ alapító elnöke halálának 10. évfordulójára emlékeztek. Hajdú Áron, az alapítvány ügyvezető igazgatója rámutatott, Domokos Gézát a századforduló legnagyobb magyarjai közé sorolhatjuk. Ehhez csatlakozott Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármesterének gondolata is.
A hatvanas-hetvenes évek Domokos Géza-i öröksége egészen '89-ig a harca és aztán 1990-ben az új dimenzióban vállalt szerepe valóban az elmúlt évszázad egyik fontos erdélyi, székelyföldi vezetővé nemesítette őt – fogalmazott.
Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ideiglenes ügyvivője úgy véli, Domokos Géza tevékenysége azt tanítja nekünk, hogy a legnehezebb korszakokban is szükség van az útkeresésre, arra, hogy építkezzünk, szellemi műhelyeket hozzunk létre, hogy ezek segítsenek megőrizni közösségeinket, identitásunkat. Az alapítvány részéről Székedi Ferenc osztotta meg gondolatait.
(szekelyhon.ro)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek