Egy pláza parkolójában nyílik az első romániai autós oltópont, már ha zöld utat kap a Johnson&Johnson vakcinája.
A főleg az amerikai gyorskajáldákra jellemző autós kiszolgálás (drive-thru) módszerét egyre több országban alkalmazzák a koronavírus-járvány elleni küzdelemben: a tesztelés mellett újabban az oltás beadásához is. A fizikai távolságtartás garantált, hiszen ki sem kell szállni a gépkocsiból, így
Romániában az első ilyen oltópont Déván, egy pláza parkolójában nyílhat, a tervek szerint április 24-én. A Hunyad megyei Közegészségügyi Igazgatóság már hetek óta dolgozik az ötleten, miután a Shopping City Deva is belement, hogy erre használják fel a parkolójukat. Egyelőre úgy tűnik, négy sávban történhet az előjegyzést nem igénylő oltakozás, a Johnson&Johnson vakcinájával, mely
Hunyad megyében eddig 65 411 lakost oltottak be, ebből 42 266 személy még csak egy dózist kapott, a többi mindkettőt. A hatóságok az oltás felpörgetését várják el az autós oltópontok üzemelésétől, amihez viszont az is kell, hogy tisztázzák az amerikai vakcina körüli kételyeket. Mint megírtuk, mire Romániába is megérkezett a Johnson&Johnson oltóanyaga, közölték, inkább ne használjuk fel ezeket, mert a beoltott amerikaiak 0,00008 százalékának vérrögképződési probléma merült fel.
(foter.ro)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek