A legoptimistább forgatókönyv szerint 2030-ban utazhatunk metróval Kolozsváron – jelentette ki egy televíziós műsorban Ionuț Ciurea, a Pro Infrastructura Egyesület elnöke. A kivitelezőre bő egy hét múlva derülhet fény.
A romániai infrastrukturális nagyberuházásokat figyelő civil szervezet vezetője a Digi24 hírtelevíziónak adott interjúban úgy fogalmazott, a korábban sokat, sok helyen, sokak által hangoztatott 2026-os határidőig csupán az első szakasz strukturális munkálatai, a fúrások, a megállók valósulhatnak meg.
„Van két jelentkező vállalkozás, nyertest kell hirdetni, és 2026-ig meglátjuk, de akkor nem fogunk még közlekedni, megnyugodhatnak! Kilenc állomás lehet kész a 19-ből. Gyakorlatilag nem fogunk metróval utazni, csak a földmunkák lesznek meg: az alagutak és a megállók helye” – jelentette ki Ionuț Ciurea.
A civil aktivista jelezte, nehéz megmondani, mikortól lehet majd közlekedni is a földalattival, hiszen a fővonalak, a megállók kiépítésén kívül rengeteg egyéb munka vár a kivitelezőre, illetve a megrendelőre: a műszaki berendezések, létesítmények beszerzésétől, beszerelésétől, illetve megvalósításától kezdve egészen a szerelvények megvásárlásáig.
"A legoptimistább forgatókönyv szerint sem közlekedhetünk metróval 2030-nál hamarabb” – szögezte le a Pro Infrastructura elnöke. Aki mindezt amiatt tartotta fontosnak előrejelezni, mert korábban egyesek még azt is megkockáztatták, hogy a 2026-ig átadandó első szakaszon akár már közlekedni is lehet majd. Bár az eleinte sokak által egy az egyben fantazmagóriának tartott óriásprojekt immár teljesen hihetővé vált, az elmúlt években nyögvenyelősen haladt a megvalósítás felé, így az ötletgazdák is visszább vettek a vakmerő kijelentésekből – például az Európai Bizottsághoz benyújtott pályázatban már nem szerepelt tételesen, miszerint 2026 végéig át is adják az első szakaszt, tehát addigra be is indul a metró.
Ugyanakkor fontos előrelépések is történtek a közelmúltban. Aláírták a kolozsvári metró naprakész árakhoz igazított finanszírozási szerződését, az első kilenc állomásnak és a depónak 2026 augusztusára kell elkészülnie – jelentette be december végén Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.
"Az elmúlt harminc év legnagyobb összegű finanszírozási szerződését írta alá a közlekedési minisztérium. A pénzből a kolozsvári metró fog megépülni” – írta Facebook-bejegyzésében a tárcavezető. Mint részletezte, a szerződés révén 13,69 milliárd lejt – amiből 1,48 milliárd lejt a helyreállítási alapból – biztosítanak a metró 21,03 kilométeres fővonalának megépítésére. Az összeg elegendő a tervezéstől az első metrókocsik útra indításáig terjedő munkafolyamatokra. Az első szakaszban 9,16 kilométernyi metróvonal (9 állomás) és a depó épül meg, a szerződés értelmében a munkálatokkal 2026 augusztusáig kell végeznie a kivitelezőnek.
Amelynek kiléte még ismeretlen, de az első akadályon már sikerült valahogy átvergődni: nehezen, de lett jelentkező is a munkálatokra. Mégpedig török társaságok vezette konzorciumok jelentkeztek a kolozsvári metró tervének elkészítésére és megépítésére a tavaly októberi, meghosszabbított határidőig. Az ország legnagyobb, több mint 1,8 milliárd eurós infrastrukturális beruházására kiírt versenytárgyalás keretében a Gülermak, valamint a Doğuş Insaat nevével fémjelzett cégtársulások nyújtották be pályázatukat, miután frissítették-megemelték a vállalkozások által sokáig alacsonynak vélt pénzösszegeket.
Ám ezek után sem haladt minden a tervek szerint: bár Kolozsvár polgármesteri hivatalának január végéig kellett volna nyertest választania a többek között isztambuli és dubaji metróépítések során tapasztalatot szerző két török vállalkozás közül, február 28-ra halasztották a nyertes kihirdetését.
Mint ismeretes, a tervek szerint a 21,03 kilométeresre tervezett metróvonal a Főteret is érintve, kelet–nyugat irányban szeli majd át a kincses várost és az agglomerációt. Kolozsváron 14,7 kilométeren és a várostól nyugatra fekvő, mintegy negyvenezer lakost számláló Szászfenes területén 6,3 kilométeren halad. A metróvonalon 19 megálló épül, ezek között 90 másodpercenként járnak majd a háromvagonos szerelvények, amelyek óránként maximálisan 15-20 ezer személyt szállíthatnak.
Az első kilenc megállót és a járműtelepet – a rendkívül optimista tervek szerint – már 2026 végén befejezhetik az első, 9,16 kilométeres vonalon, a Monostor negyedtől Szoporig. A többi a tervek szerint 2030 végéig készül el. A projektet a nagy infrastrukturális beruházások program, a szállítási operatív program és az országos helyreállítási alap révén uniós forrásokból, a szállításügyi tárcától származó kormányzati forrásokból, illetve Szászfenes és Kolozsvár önkormányzatának saját forrásaiból finanszírozzák.
(Forrás: kronikaonline.ro)
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek