rmdsz
2024. december 21., szombat Tamás napja
árfolyam:
1 euro = 4.9764 RON
1 dollár = 0.0464 RON
100 forint = 1.2029 RON

Bodor Ádám kapja idén a Kriterion-koszorút

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Bodor Ádám kapja idén a Kriterion-koszorút. A díjjal azokat a személyeket jutalmazzák, akik több évtizedes munkásságukkal és teljes életművükkel Erdély és a magyar kultúra rangját emelik egyetemessé Európában és szerte a világban.


Bodor Ádám 1936-ban született Kolozsváron. Édesapját 1950-ben a Márton Áron püspök elleni koncepciós perben öt év börtönre ítélték, őt magát pedig 16 éves korában kommunistaellenes röplapok terjesztése miatt két évre bebörtönözték. Szabadulása után gyári munkásként dolgozott, ezt követően 1955–1960 között a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult majd több kolozsvári intézményben dolgozott. Első novelláját a kolozsvári Utunk közölte, 1969-ben a bukaresti Irodalmi Kiadó, 1974-ben pedig a Kriterion könyvkiadó jelentette meg novellásköteteit. Ezt követően Romániában majd 1982-es áttelepedése után Magyarországon rendszeresen napvilágot láttak az egyetemes emberi lét belső vívódásait, a hatalom és a kisember közötti olykor abszurd viszonyrendszereket tárgyaló könyvei, amelyek közül többet meg is filmesítettek. Legjelentősebbek művei közt szerepel a Sinistra körzet, a Verhovina madarai és a Vissza a fülesbagolyhoz. Írásait több mint húsz nyelvre lefordították.

A Budapesten élő Bodor Ádám rendszeresen visszajár Erdélybe és a Székelyföldre, nagy közönségsikert arató könyvbemutatói, író-olvasói találkozói igazolják élő kapcsolatát a szülőfölddel.

A Kriterion Koszorút 2024. július 19.-én 19 órakor adják át a csíkszeredei Polgármesteri Hivatal dísztermében. Az író munkásságát Bretter Zoltán méltatja majd, fuvolán közreműködik Boldizsár Szabolcs.

A Kriterion-koszorút Domokos Géza, a Kriterion Alapítvány alapítója hozta létre 1996-ban. A díjjal minden évben azokat a személyeket tüntetik ki, akik Erdély hírét vitték a világban, munkásságuk döntően befolyásolta a magyar kultúra és tudomány fejlődését és Erdély iránti kötődésük mindvégig töretlen maradt. Eddig huszonnégy alkalommal került odaítélésre e rangos kitüntetés.

Díjazottjai között szerepelnek többek között Kányádi Sándor költő, Tompa Gábor színházi rendező, Barabási Albert-László hálózatkutató fizikus, Deák Ferenc grafikus, Molnár Levente operaénekes, Egyed Ákos történész, Korniss Péter fotográfus és Novák Ferenc Tata koreográfus, rendező.

- a Maszol.ro portálról

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek