Újbóli megfontolás után elutasította szerdán a szenátus plénuma a nyugdíjtörvény tervezetét, amelyet március 13-án részben alaptörvénybe ütközőnek ítélt az alkotmánybíróság.
A törvény organikus volta miatt 68 támogató szavazatra lett volna szükség annak elfogadásához, de csak 67 szenátor voksát kapta meg, 22-en tartózkodtak. A nyugdíjtörvényt tavaly december 19-én fogadta el a képviselőház döntő házként, mellette 193, ellene egy képviselő szavazott, 14-en tartózkodtak.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) 83 törvényhozója azonban alkotmányossági kifogást emelt ellene. Beadványában a két alakulat többek között azt kifogásolta, hogy a törvény a társadalombiztosítási járulék befizetésétől teszi függővé a nyugdíjhoz való jogot, holott a járulékot a munkáltató tartja vissza és fizeti be, így előfordulhat, hogy sérül az állampolgárok nyugdíjhoz való joga, ha - akár tudomásokon kívül - a munkáltató nem tett eleget eme kötelezettségének. Az óvásnak március 13-án részben helyt adott az alkotmánybíróság, így az visszakerült a parlament elé.
A nyugdíjtörvény ügyében a képviselőház lesz a döntő fórum. -
Frissítés: Az RMDSZ szenátorai támogatták a törvényt
„Az RMDSZ szenátorai ezúttal is szavazatukkal támogatták a kezdeményezést, hisz az jelentős pozitív rendelkezéseket és számos RMDSZ-es javaslatra bekerült módosítást tartalmazott” – nyilatkozta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a plénumi szavazást követően. A tervezet nem nyerte el a felsőház többségi szavazatát. A kormány által kezdeményezett új nyugdíjtörvény-tervezethez az RMDSZ számos módosítást nyújtott be a parlamenti munkálatok során, hisz az eredeti formájában hiányos volt – emlékeztetett Derzsi Ákos RMDSZ-es szenátor, a felsőház munkaügyi bizottságának tagja, majd hozzátette: az Alkotmánybíróság által kifogasolt két cikkelyt a szakbizottság újratárgyaláskor megfelelően módosította. A Szövetség törvényhozóinak javaslatára a tervezetből kiküszöbölték a diszkriminatív előírásokat, és belefoglaltak rendelkezéseket a súlyos fogyatékkal élő személyekre vonatkozóan is. Továbbá a tervezet szintén RMDSZ-es javaslatra előírta a korkedvezményes nyugalmazás lehetőségét, de nem kötelezettségét a három vagy többgyermekes anyák számára, és a népdalénekeseknek és néptáncosoknak is kedvezőbb nyugdíjazási feltételeket írt volna elő. A tervezet kimondta: külön törvény szabályozza majd a szociális juttatások rendszerét azok számára, akik nem járultak hozzá legalább 15 évig a nyugdíjalaphoz.
A tervezet további előírása szerint a mesteri és doktori képzések időtartama is hozzáadódott volna a ledolgozott évek számához, és halmozható lett volna a rokkantsági támogatás és a szakmai tevékenységből származó jövedelem, illetve az örökösi nyugdíj a saját nyugdíjjal.
(transindex.ro, agerpres.ro)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek