Mihai Tudose lemondott miniszterelnök „székely népet és a székely zászlót gyalázó” kijelentései miatt szervez tiltakozó megmozdulást Sepsiszentgyörgy főterén szerdán 17 órától a Sepsiszéki Székely Tanács.
A felhívásban arra kérik a résztvevőket, hogy vigyenek magukkal székely zászlót.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke portálunknak elmondta, furcsa helyzet alakult ki, mert időközben Mihai Tudose lemondott miniszterelnöki tisztségéről, ám ennek ellenére megtartják a tüntetést. Számomra megmagyarázhatatlan, hogy egy európai ország akkor még tisztségben levő miniszterelnöke következmények nélkül ilyen kijelentéseket tehet, akasztással fenyegetőzhet anélkül, hogy az államfő, vagy a Szociáldemokrata Párt elnöke valamilyen módon reagált volna erre – fogalmazta meg Gazda Zoltán.
Hozzátette, azért szervezik meg a tüntetést, mert nagyon sok emberben megfogalmazódott az igény a „cselekvő viszonyulás” iránt. A megmozdulást a sepsiszentgyörgyi politikai és civil alakulatok is támogatják, így az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint a Magyar Erdélyért Egyesület is az ügy mellé állt. A hideg miatt a tüntetést rövidre tervezik, a szervezők szerint egy húsz perces tiltakozás lesz, beszédek, politikai nyilatkozatok nélkül, viszont írnak egy petíciót, amit felolvasnak, majd a román fordítását benyújtják a prefektúrán. Ha szerda délután erre már nem lesz lehetőség, akkor egy nappal később. A petíciót az egész országban, és nemzetközi szinten is nyilvánosságra hozzák. A tüntetés lelkészi áldással, imával, a magyar és a székely himnuszok eléneklésével ér véget.
(szekelyhon.ro)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek