Júliusban írják ki a pályázatot az észak-erdélyi (A3-as) autópálya Szilágy megyei szakaszának tervezésére és megépítésére – közölte Narcis Neaga, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) igazgatója kedden sajtótájékoztatón. Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a pályázat júliusban fog (...) olvasd tovább
Hétfőn rendhagyó sajtótájékoztató keretében számolt be a város vezetősége mindazon tervekről, melyeknek elsődleges célja, hogy csökkentse a városközpontban mérhető szén-dioxid mennyiségét, illetve, hogy gyalogos- és biciklibaráttá tegye a város régi és új központját. A terveket Kereskényi Gábor polgármester és Maskulik Csaba városmenedzser (...) olvasd tovább
Az RMDSZ javaslatára kezdeményezésére a közigazgatási törvénykönyv tartalmazni fog a köztisztviselők magatartására vonatkozó olyan előírásokat, amelyek egyértelműen előírják számukra az alapvető emberi jogok betartását és tiltják a megalázó bánásmódot, mindennemű diszkriminációt. Erről a tervezetet megvitató parlamenti különbizottság tagja, Cseke Attila (...) olvasd tovább
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Navracsics Tiborral és Valentin Popával közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: megállapodott a Szociáldemokrata Párt (PSD) és Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta kormánykoalíció vezetőivel abban, hogy rendezik a marosvásárhelyi római katolikus líceum jogi helyzetét, és a 2018-2019-es tanévtől kezdődően ismét (...) olvasd tovább
A szervezők idén is állandó pörgést ígérnek a június 18–24. között zajló nagyváradi Szent László Napokon. A nagyváradi várban ezúttal is tartalmas kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget kínálnak úgy, hogy közben fejet hajtanak a városalapító lovagkirály előtt. „Lesznek családbarát, hagyományőrző, valamint kulturális rendezvények, (...) olvasd tovább
Számos törvény kötelezi a nagyváradi önkormányzatot a többnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére, mégis folyamatosan harcolni kell ezek felszereléséért. Nemrégiben elkaszálták az önkormányzatban az RMDSZ-frakció erre vonatkozó kezdeményezését. Pető Dalma önkormányzati képviselőt a frakció további terveiről kérdeztük. Május végi ülésén (...) olvasd tovább
A június 4-i nemzeti összetartozás napján a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében 150 Kárpát-medencei középiskola mintegy 6500 diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához. A szövetség pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint pályázat keretében hirdették meg a programot, amelyre (...) olvasd tovább
Székelyföld területi autonómiája statútumtervezetének a negyedik parlamenti beterjesztésére készül a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) azt követően, hogy kedden a szenátus harmadjára is elutasította az SZNT által kidolgozott törvénytervezetet. Erről Izsák Balázs, az SZNT elnöke beszélt egy szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatón. (...) olvasd tovább
Döntő házként elutasította kedden a szenátus a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetet. A Kulcsár-Terza József RMDSZ-es képviselő által előterjesztett törvényjavaslatot korábban negatívan véleményezte a közigazgatási szakbizottság. Ezt a jelentést erősítette meg a plénum (...) olvasd tovább
A Nagy Kazán-szoros romániai oldalán szombaton újra felavatták a Duna e szakaszát hajózhatóvá tevő Széchenyi István emléktábláját. A Duna vizéről látható több négyzetméteres tábla azon a helyen került egy sziklafalra, ahol a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet által 1885-ben állított, de a Vaskapu 1 vízi erőmű megépítése után víz alá került Széchenyi-tábla állt. A (...) olvasd tovább
Kilenc román állampolgár vesztette életét a magyarországi Ceglédbercelnél kedden délután történt mikrobuszbalesetben. A járművet Maros megyében íratták forgalomba. A sofőr a közösségi oldalon csevegett a tragédiát megelőzően. Paul Ciocoiu, a román külügyminisztérium szóvivője a bukaresti Digi 24 hírtelevíziónak elmondta: a Maros (...) olvasd tovább
Gyimesbükkön a magyar kormány támogatásával újulhatott meg a templom melletti közösségi ház. A magyar kormány támogatásával felújított és kialakított közösségi házat avattak fel hétfőn Gyimesbükkön, a helyi templom szomszédságában, írja az MTI. Az 1920-as években (...) olvasd tovább
Negyedik bajnoki címét hódította el pünkösd vasárnapján a Kolozsvári CFR 1907, amely a labdarúgó Liga 1 felsőházi rájátszásának utolsó fordulójában 1-0-ra legyőzte az eddigi bajnok FC Viitorul csapatát. Dan Petrescu alakulata az idei szezonban először játszott abszolút teltház előtt, a fellegvári Constantin Radulescu stadionban 19 ezer néző (...) olvasd tovább
Először kereste fel magyar köztársasági elnök a moldvai csángó közösséget. Áder János a Bákó megyei Lészpedre látogatott pénteken, ahol a moldvai magyar oktatási program egyik új helyszínén csángó hagyományőrzők énekes, táncos, mesemondó műsorral fogadták. Az államfőt köszöntő Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok (...) olvasd tovább
Idén is ünnepi fogadtatásban részesülnek a partiumi és erdélyi vasútállomásokon a csíksomlyói búcsúba utazó hívek. Az ünnepi szentmise szombaton lesz, vasárnap pedig a Gyimesekben várják a zarándokokat. Virágokkal, zászlókkal fogadták a csíksomlyói búcsúba a budapesti Nyugati pályaudvarról csütörtök reggel (...) olvasd tovább
Pál József Csaba resicabányai plébánost, hegyvidéki főesperest nevezte ki Ferenc pápa a mai napon, május 16-án a temesvári egyházmegye élére. Pál József Csaba Roos Márton püspököt. Az új püspök 1955. december 3-án született a Hargita megyei Csíkcsomortánban. Középiskolai tanulmányait a Gyulafehérvári (...) olvasd tovább
A romániai egyetemek közül ebben az évben is legelső helyen szerepel a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a feltörekvő gazdaságú országok felsőoktatási intézményeiről összeállított Times Higer Education–Emerging Economies kiemelkedő nemzetközi rangsorban. A BBTE a felmérésben részt vevő 378 egyetem közül a 162. helyen szerepel. A rangsorban megjelenő további hazai (...) olvasd tovább
Kolozsvár nagy szülöttének emlékévében jelentették meg Lászlóffy Aladár eddig kiadatlan, rendhagyó történelmi művét a Hunyadiakról. A mi korunk nem kedvez a történelmi regényeknek, de remélhetőleg lesz még a műfajnak reneszánsza – ezzel a nem mindenki által osztott véleménnyel vezette fel Jakabffy Tamás szerkesztő azt az (...) olvasd tovább
Az idei első Kárpát-medencei szintű ifúsági Háló-találkozónak egy gyönyörű város adott otthont, Nagyvárad. A három napos rendezvényt a Szent László Teológiai Líceumban bonyolították le, amely tele volt élményekkel s érdekesebbnél érdekesebb programokkal. A pénteki nap az érkezések napja volt. Este 8 óra környékére már szinte minden (...) olvasd tovább
Döntőházként hétfőn megszavazta a szenátus az RMDSZ tanügyi törvényt módosító tervezetét, amely értelmében legkésőbb 2030-ig kötelezővé teszik az óvodai nevelés minden szintjét Romániában: 2020-ig a nagycsoportot, 2023-ig a középcsoportot és 2030-ig pedig a kiscsoportot is - írja az RMDSZ tájékoztatója. "Az óvodának fontos szerepe van a gyerekek (...) olvasd tovább
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést