Csütörtök délben – húszperces késéssel – megnyitotta kapuit az ország legnagyobb fesztiválja, az Untold. A negyedik alkalommal Kolozsváron szervezett, négynapos elektronikus zenei rendezvényre 350 ezer résztvevőt várnak 75 országból. Türelmetlen, kíváncsi és bulizni vágyó tömeg gyűlt össze a kolozsvári Sétatéren (...) olvasd tovább
A román lapokban négy nappal Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott beszéde után jelentek meg az első olyan írások, amelyek arra is reagálnak, hogy a kormányfő ajánlatot tett a szomszédoknak: építsék újjá közösen a Kárpát-medencét. Horațiu Pepine a Deutsche Welle román oldalán azt kifogásolja, hogy az előítéletekkel terhelt román politika a (...) olvasd tovább
Az Európai Unió összes tagállamának nemzeti hatósága ellenőrizte a Minority Safepack kapcsán leadott támogatói nyilatkozatokat: 1 millió 320 ezer 246 aláírásból 1 millió 128 ezer 385-öt hagytak jóvá – közölte kedden az RMDSZ. Emellett azt is igazolták, hogy a hét kötelezőt meghaladva, 11 tagállamban sikerült elérni a szükséges (...) olvasd tovább
Csaknem 30 kilométer hosszú új autópálya-szakaszt nyitottak meg a forgalom előtt hétfőn este a román hatóságok, az út Tordát Nagyenyeddel köti össze. Az új, mintegy 30 kilométeres szakasz az észak-erdélyi és a dél-erdélyi autópályát összekötő Torda és Szászsebes közötti mintegy 70 (...) olvasd tovább
30 évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy Európa a jövőnk. Ma úgy gondoljuk, mi vagyunk Európa jövője. Már csak egyetlen szellemi természetű csapdát kell elkerülnünk, ha idáig eljutottunk: itt lóg az orrunk előtt egy csali. Az, hogy valójában a keresztény demokrácia is lehet liberális. Ha ezt elfogadjuk, elveszítjük a (...) olvasd tovább
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal már hosszú ideje szeretné, ha a város központjában lévő leromlott épületek új arculatot kapnának. 500 százalékos adót szabhatnak ki az elhanyagolt épületekre és területekre Ennek érdekében a héten befejeződött ezek felleltározása, a következő napokban pedig az ingatlantulajdonosok lesznek (...) olvasd tovább
A „nyelvi kisebbség” fogalma Romániában is létezik attól a pillanattól kezdve, hogy az ország ratifikálta az Európa Tanács különböző dokumentumait – kommentálta a Maszolnak Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője azt, hogy az államfő visszaküldte a parlamentnek a kisebbségi oktatási intézmények alapításának szabályozásával kiegészült oktatási törvényt. A (...) olvasd tovább
Drágább, de biztonságosabb és színesebb is, mint valaha a kedden rajtoló 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, ismertebb nevén Tusványos. A napi belépők és a heti bérletek ára növekedett, cserében azonban kibővített biztonsági intézkedéssekkel és programokkal várják a résztvevőket. Az utolsó simításokat végezték hétfőn (...) olvasd tovább
Elsősorban az ingázók és a turisták igényeit kiszolgáló P+R (park and ride, azaz parkolj és utazz) mélygarázst akar építeni a nagyváradi önkormányzat a város egyik forgalmas pontján, a vár előtt, az új ortodox székesegyház környékén. Az elöljáró elmondta, a létesítmény megépítését a városi mobilitás (...) olvasd tovább
Szenvedélyünk Tusványos – ez a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor idei mottója. Noha első hallásra furának tűnhet a címként is funkcionáló mottó, a szervezők állítják, több százezer embernek szenvedélye Tusványos, van, akinek már 29 éve, a kezdetektől. A július 24–29. között zajló rendezvény idén is Tusnádfürdőre várja azokat, akik rövidnadrágos (...) olvasd tovább
Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei és területi szervezetei, önkormányzati és parlamenti képviselői szolidaritási alapot hoznak létre, hogy közösen támogathassák a román állam által megbírságolt székelyföldi önkormányzati vezetőket - közölte hétfői hírlevelében a szövetség. Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei és területi (...) olvasd tovább
Farkaslaka lovasa, Tamás Csaba nyerte Fiber nevű lován a 2018-as Székely Vágtát, melyet szombaton és vasárnap a háromszéki Óriáspince-tetőn szerveztek meg immár nyolcadik alkalommal. A döntő futamban az újoncként résztvevő farkaslaki versenyzőnek a szintén újonc maksai Papp Alpárt, a tavalyi győztes kézdivásárhelyi Berde (...) olvasd tovább
Az ország nagy részében esőre, azonban meleg időjárásra lehet számítani a következő két hétben – derül ki Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 16–29. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből. Máramarosban a következő napokban 23 és 27 fok körül fog ingadozni a hőmérő higanyszála, július 21. után 28-30 fok (...) olvasd tovább
Bár a halmi vámnál ritkán alakul ki torlódás, most akár ez is megtörténhet, ugyanis egész héten forgalomkorlátozásra kell számítani a Szatmár megyei Ukrajnába vezető határátkelőjénél. A nemzetközi vasútvonal felújítása miatt a halmi ellenőrzőpont és az országhatár között korlátozzák az (...) olvasd tovább
Négy nap alatt csaknem 10.000-en iratkoztak be a Babeş-Bolyai Tudományegyetemre. Több mint 9.700 frissen végzett középiskolás nyújtotta be jelentkezését a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) nappali vagy távoktatás tagozatára a beiratkozási időszak első négy napjában. A BBTE vasárnapi (...) olvasd tovább
Az Interreg Románia–Magyarország 2014–2020 program keretében több mint 9,4 millió euró összértékű egészségügyi infrastrukturális fejlesztés valósulhat meg európai uniós forrásból négy-négy határ menti megyében – közölte a hajdú-bihari, illetve a bihari beruházásokat bemutató sajtótájékoztatón a két megyei önkormányzat elnöke csütörtökön Debrecenben. A (...) olvasd tovább
Az Romániai Magyar Demokrata Szövetség "A Magyarok Romániában – száz év története című dokumentumfilm-sorozat első részével indította el a www.ezer100.ro honlapot. A weboldalon azon projektek kapnak helyet, amelyek célja hangsúlyozni: a centenárium az erdélyi magyarság számára a lehetőség éve lehet, amikor felmutathatjuk mindazt, amivel az elmúlt évszázadban gazdagítottuk (...) olvasd tovább
Magyarok Romániában – száz év története címmel az elmúlt száz év történelmi eseményeit felölelő dokumentumfilm első részét mutatja be az RMDSZ csütörtökön 19 órától Kolozsváron a Bánffy-palota Tonitza termében. Az eseményen jelen lesz Kelemen Hunor szövetségi elnök, illetve kerekasztal-beszélgetést szerveznek történészekkel. Az első világháború (...) olvasd tovább
2018-ban az 59. Nemzetközi Matematika Diákolimpia visszatért Romániába. Július 3. és 14. között Kolozsvár ad otthont az 1959-ben Brassóból elindult verseny hatodik romániai kiadásának. A tudományterület legnagyobb és legrangosabb megmérettetésén 120 országból több mint 1000 résztvevő van jelen. Kolozsvár ad otthont ezekben a napokban a Nemzetközi Matematikai (...) olvasd tovább
Három nap, öt színpad, 25 előadó és több mint 100 művészi performansz vár mindenkit a hét végén az utcazene + utcaművészet + utcai gyorskaja jegyében a nemzetközi Street Music Fesztiválon július 13-15. között Szatmárnémetiben. Kezd beérni a munka gyümölcse, hiszen a már negyedik alkalommal megszervezésre kerülő Street Music Fesztivál bekerült az (...) olvasd tovább
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést