Hatvanöt éves korában Margittán elhunyt Zudor János költő. A költő halálát a Várad folyóirat jelentette be honlapján. Zudor János 1954. április 27-én született Nagyváradon. Középiskoláit szülővárosában végezte, majd a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos (...) olvasd tovább
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulatának örökös tagja, volt társulatigazgató Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet színész szakán diplomázott 1981-ben, Tompa Miklós osztályában, és azonnal a szatmári társulathoz került, ahol haláláig megmaradt. Több mint félszáz előadás kapcsolódik a nevéhez. (...) olvasd tovább
Több mint száz székelyföldi település közelében gyúltak őrtüzek vasárnap este a magaslatokon a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által meghirdetett Székelyföld Autonómiájának Napján. Az autonómia napjának délelőttjén a székelyföldi templomokban is imádkoztak a régió autonómiájáért. A kedvező, nyárias (...) olvasd tovább
A kormány magyar erdélyi kiemelt, nemzeti jelentőségű programok és beruházások finanszírozására idén 1,3 milliárd, jövőre 1,5 milliárd forintot biztosít – az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg csütörtökön. Az MTI által ismertetett jogszabály szerint az Orbán-kormány az idei költségvetésben 1,33 milliárd (...) olvasd tovább
Hargita megyei prefektúra 5000 lejre bírságolta meg Székelyudvarhely Polgármesteri hivatalát a közterületeken kihelyezett piros-fehér-zöld szalagok miatt, amelyet a város az október 23-i emléknap alkalmából helyezett ki - írja a Székelyhon. A büntetésre számítani lehetett, mivel március 15. után a prefektúra szintén (...) olvasd tovább
Talán sokan felfigyeltek Nagybányáról Kolozsvár felé menet Ilonda után néhány szász méterre, a bal oldalon egy magas, szépen faragott kőoszlopra. Évek óta próbálgattam kitalálni, mi lehet: valamikori ország-, régió-, netán birtokhatárt jelző kő? Később a földmérők által használt referencia cölöpre gyanakodtam. Végül arra jutottam, hogy védett (...) olvasd tovább
Európa legjobb családi vállalkozása díját kapta az olaszteleki (Háromszék) Daniel kastélyszállót működtető Rácz Lilla és Rácz Attila. A székelyföldi céget Winkler Gyula EP-képviselő javaslatára díjazták a SME Star Awards családi vállalkozás kategóriájában. A díjátadót szerda este tartották Brüsszelben, az Európai Parlamentben, a székelyföldi vállalkozás elismerését Rácz (...) olvasd tovább
„Nem a páros magány, hanem az egyediesült közösség képviselői, nem a páros magány, hanem a páratlan közösség emberei vagyunk: magányunkban – közösségiek, közösségiként – magányosak.” Páskándi Géza Hetven éve lett Sepsiszentgyörgy Európa egyik legkisebb színházi városa. Az a színház, amely megszámlálhatatlan fiatal (...) olvasd tovább
Csütörtökön, október 18-án 11 órakor indul a transylvanianow.com, az RMDSZ angol nyelvű, Erdélyről szóló portálja, amelyet Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök mutat be a Digitális Székelyföld Konferencián, Székelyudvarhelyen. „A transylvanianow.com hatalmas hiányt pótol, ami a nemzetközi közönségnek szánt Erdélyről szóló (...) olvasd tovább
Jövő februárban tartja 14., tisztújító kongresszusát az RMDSZ, amelyen megválasztják a szövetség elnökét a következő négy évre - határozott a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombaton Csíkszeredában. - a Transindex.ro portálról A szervezési munkát Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök irányítja kongresszusi biztosi minőségben, aki a (...) olvasd tovább
A szervezők Beke és Szőcs ügyére kívánták felhívni a figyelmet a börtön előtt. Engedély hiányában lefújta a csíkszeredai börtön épülete előtt tervezett pénteki gyertyás tüntetését az Igazságot a politikai foglyoknak elnevezésű Facebook-csoport. A szervezők arra szerették volna felhívni (...) olvasd tovább
Márton Áron életének első ötven évét idézi fel Zágoni Balázs A püspök reggelije című dokumentumfilmje, amelyet szombat délelőtt mutattak be a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle keretében Kolozsváron a Győzelem moziban. Az olykor lírai hangvételű, meghatóan szépen összerakott, pontos dokumentumfilm az „emberkatedrálisnak” is nevezett (...) olvasd tovább
Vidám, családias hangulatban ünnepelték meg Déván a Szent Ferenc Alapítvány 25 éves fennállását. A város határában épült 18. századi ferences kolostor az 1990-es évek elején elárvultan, omladozva várt jobb sorsra. A környéken sok volt az éhező. A Jóisten pedig meglepő módon rakta össze (...) olvasd tovább
A Maros megyei RMDSZ felszólítása ellenére nem áll szándékában lemondani Makkai Gergely marosvásárhelyi alpolgármesternek. Ezt a Marosvásárhelyi Rádióban jelentette be a politikus. „Olyan indokkal akarnak eltávolítani a funkciómból, hogy hihetetlenül mély felháborodást okoztam a közvéleményben. Én ennek (...) olvasd tovább
Nemet mond a gyűlöletkeltésre és az uszításra az EMNP és az RMDSZ. Míg néppárt arra biztatja a romániai magyarságot, hogy vegyen részt a hétvégi népszavazáson, és mondjon igent arra, hogy a család alapját egy férfi és egy nő szabad akaratnyilvánításából létrejött házasság jelenti, addig a szövetség is részvételre buzdít, ám a választópolgárok lelkiismeretére bízza, hogy ki (...) olvasd tovább
Elérte a célját Dan Tanasă: le kell venni a magyar és az angol feliratot a tusnádfürdői polgármesteri hivatal homlokzatáról. Jogerőssé vált a tusnádfürdői városházát magyarul és angolul megnevező feliratok eltávolítására vonatkozó bírósági ítélet, így ezeket el kell (...) olvasd tovább
Az RMDSZ a romániai magyarokat mindig arra biztatta, hogy éljenek demokratikus jogukkal, és vegyenek részt a választásokon. Október 6-7-én, a család fogalmáról szóló referendumon szavazzunk lelkiismeretünk szerint – hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke és Antal Lóránt szenátor. A magyar közösség tagjait arra kérik, ne engedjenek az (...) olvasd tovább
Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke a Transindexnek elmondta, a referendum kapcsán leginkább azt kifogásolja, hogy nem történt meg a lakosság megfelelő tájékoztatása. Ez nem csupán az október 6-7. között szervezett népszavazásra érvényes, hanem az elmúlt évek aláírásgyűjtő kampányára is, amelynek során a Koalíció a családért törvénymódosító (...) olvasd tovább
Az igennel való szavazásra buzdít a román ortodox egyház a család meghatározásáról október első hétvégéjén rendezendő népszavazás kapcsán. A referendum ellenzői – köztük az erdélyi magyar LMBTQ+ közösség – bojkottra szólítanak. Egyenesbe fordult a család alkotmányos meghatározásáról szóló, október 6-án és (...) olvasd tovább
Valentin Popa oktatási miniszter csütörtökön bejelentette, hogy távozik tisztségéből – számoltak be a hírtelevíziók. Az RMDSZ korábban a tárcavezető leváltását kérte a Szociáldemokrata Párttól (PSD). A miniszter elismerte, hogy a románnyelv-oktatásos rendelet miatt mondott le, amelynek vitatott előírását pártja elnökének nyomására sem volt hajlandó hatálytalanítani. A (...) olvasd tovább
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
adj fel hirdetést