Tonk Márton rektor szerint az idei nyári felvételire jelentkezők száma azt mutatja, hogy töretlen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) népszerűsége. Eközben a Babeș-Bolyai Tudományegyetemre (BBTE) is sok a jelentkező. Az erdélyi magyar magánegyetem Csíkszeredai Karán lezárult, míg Kolozsváron, Marosvásárhelyen és (...) olvasd tovább
A népszámlálás végleges, településszintű eredményei alapján az becsülhető, hogy 2021. december 1-jén mintegy 1,1 millió magyar élt Románia területén. A hivatalos eredmények szerint az ország lakossága 19 053 815 fő. Viszont azok száma, akik teljes mértékben megválaszolták a népszámlálási (...) olvasd tovább
Fontos, hogy milyen finom a kávé és mennyibe kerül, de mindenképp a könyvek jelenléte is vonzó lesz fiataloknak, idősebbeknek egyaránt — a Refo Café találkozási pont szeretne lenni az irodalmat kedvelők, vagy egyszerűen csak pihenni vágyók számára, egyfajta rendhagyóbb oázis a nyüzsgő kolozsvári társasági életben. Az erdélyi református egyház nemcsak a templomokra, (...) olvasd tovább
Az első évfolyam zöme erdélyi táncegyütteseknél folytatja. Minden jel szerint sikeres a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának három éve indított táncművészet szakja: június 17-én ballagott el a kincses városbeli Farkas utcai templomban tartott ünnepség keretében a 12 hallgató alkotta „úttörő” (...) olvasd tovább
Június 23-25. között megint Szatmárnémetibe költözik a dzsessz — ezen a hétvégén jól ismert, hangulatos helyszínén, a Tűzoltótorony tövében várja a kikapcsolódni, feltöltődni, szórakozni vágyókat a közel két évtizedes múlttal rendelkező dzsesszfesztivál, a Samfest Jazz&Wine. Hosszú évek óta vitathatatlan tény: a szatmáriak szeretik a (...) olvasd tovább
A debreceni Kodály Filharmonikusok centenáriumi operagálájával rajtolt el hétfő este hivatalosan is a 11. Szent László Napok Nagyváradon. A Szigligeti Színházban megtartott ünnepi gála nyitányaként dr. Fleisz János történész, egyetemi tanár, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Partiumi (...) olvasd tovább
Régi, múlt század eleji fényképek alapján újjáépítették az Erdélyi-szigethegység egyik legnépszerűbb turisztikai övezetében, a Révi-sziklaszorosban található menedékházát – számolt be hétfőn a projektet lebonyolító Bihar megyei önkormányzat. A Zichy-cseppkőbarlang és vízesés közvetlen közelében található menedékházat a (...) olvasd tovább
Kiadta Brassó város önkormányzata az engedélyt Románia legnagyobb medve-rehabilitációs központjának építésére.- a Maszol.ro portálról A 60 hektáros létesítményt a Tömös-völgyében valósítja meg európai uniós alapokból a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti (...) olvasd tovább
Magánlátogatásra érkezik pénteken Romániába III. Károly király, aki várhatóan már a nap folyamán a Székelyföldre is ellátogat - számol be a kronikaonline.ro Az államelnöki hivatal honlapján közzétett napirendje szerint Klaus Iohannis államfő pénteken 15.30 órakor fogadja a május 6-án megkoronázott brit uralkodót a (...) olvasd tovább
A román külügyminisztérium tiltakozása túlzó és indokolatlan, de nem szokatlan - így reagált a magyar köztársasági elnöki hivatal a román külügyminisztérium tiltakozására. Mint arról a Maszol beszámolt, a bukaresti külügyi tárca vasárnapi közleményében egyebek mellett azt írta, „teljes mértékben (...) olvasd tovább
Több utórengése is volt a Kolozsváron és Nagyváradon is érzékelhető, 20.46 órakor történt aradi epicentrumú földrengésnek, amelynek erősségét előbb 4,7-esre becsülték a szakemberek, majd 4,9-esre módosították. Az első utórengés alig volt gyengébb, 22.55 órakor a Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés rázta meg a (...) olvasd tovább
Nem úgy alakulnak a kormánykoalíciós tárgyalások, mint amiképpen azt előre látni lehetett. Most a PNL az, amelyik elvenné a Cseke Attila által irányított fejlesztési minisztériumot az RMDSZ-től, miközben megszüntetnék a sportminisztériumot, amit Novák Károly Eduárd vezet. Az RMDSZ küldöttsége csütörtök délután kivonult a koalíciós tárgyalásról. - a Maszol.ro portálról Meglepte (...) olvasd tovább
A háború általában egy folyamat következménye, egy hálózatprobléma – mondta a Maszolnak adott interjújában Barabási Albert László fizikus, világhírű hálózatkutató, akit kiállításáról, az elvándorlás és a sikeresség viszonyáról, de a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kutatásokról is kérdeztünk. A csíkszeredai származású fizikus BarabásiLab: Rejtett mintázatok című (...) olvasd tovább
Romániában nem működik a jogállamiság, egy jogállami társadalomban nem lehet, hogy az igazság szerencse- és személyfüggő legyen – jelentette ki Markó Attila hétfőn Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatóján. Az RMDSZ volt kisebbségügyi államtitkára, a bukaresti restitúciós bizottság korábbi tagja nyolc és fél év (...) olvasd tovább
Egy közel kéthónapos konzultációt zár le a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az összegyűjtött tapasztalatokról beszélt nekünk Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes, aki megköszönte a magyaroknak a fórumokon és a kormany.rmdsz.ro honlapon elmondott visszajelzéseket, kritikákat. Az RMDSZ elnökét a hétvégén zajló 16., tisztújító kongresszusról is kérdeztük. (...) olvasd tovább
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt, ugyanakkor a gazdák elmondhatták a véleményüket és kritikát is megfogalmazhattak az RMDSZ munkájával kapcsolatban. Ezek a találkozók A közösségért kormányzunk konzultációs kampány (...) olvasd tovább
A Csíki Székely Múzeumnak helyet adó Mikó-várban: a várkastély fennállásának 400. évfordulóját ünneplik, és ehhez kapcsolódóan 2024 tavaszáig különféle programokkal készül a múzeum és a csíkszeredai városháza - számol be a transtelex.ro. A tervezett programokról tartott sajtótájékoztatón elhangzott, a katonai védelmet kulturális (...) olvasd tovább
Országos konzultációt indított az RMDSZ, amelyben a romániai magyarokat a Szövetség kormányzati munkájáról kérdezik, és felmérik a lakosság gondjait. A környezetvédelmi minisztérium élén olyan intézkedéseket foganatosított az RMDSZ, amely hosszútávon rendezi és biztos alapokra helyezi a fenntartható erdőgazdálkodást, az ember-medve konfliktusmentes együttélését, az (...) olvasd tovább
Nemzetközi szinten is „berobbant” a köztudatba a hivatalosan tavaly októberben megnyitott Via Transilvanica: az 1400 kilométeres hosszúságú, gyalog, kerékpáron vagy akár lóháton is átszelhető túraútvonal felkerült a Euronews portál angol nyelvű utazási rovatának top 10-es listájára. „A táv során 108 falut és várost érinthetsz a (...) olvasd tovább
A vállalkozások nagyon nehéz időszakon vannak túl. Mi azon dolgozunk, hogy a munkahelyek ne kerüljenek veszélybe, hogy pályázási lehetőségekkel segítsünk a cégeknek abban, hogy hatékonyak legyenek és jobb termékeket tudjanak előállítani. Kormányzati konzultációnk is segítség ebben- hangsúlyozta Hegedüs Csilla államtitkár. Interjú Az elmúlt két év eseményei (...) olvasd tovább
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)
adj fel hirdetést