Holtan találták meg azt a 4 éves kisgyereket, akit szombaton ragadott el a megáradt patak a Bihar megyei Felsőfeketevölgy település közelében, de Maros megyében is emberéleteket kellett menteni. A hétvégén több erdélyi megyében okozott gondot a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű eső, az ennek nyomán megáradt patakok. Holtan találta meg a mentőcsapat vasárnap reggel azt a 4 (...) olvasd tovább
Június 12-én 19 órától a Szatmári Szépművészeti Múzeum udvarán lesz látható a Vasvonó című stúdióelőadás. A 2018. áprilisában bemutatott előadás röviden: két ember a színdpadon és egy történet - színész és zenész, szöveg és zene váltják, kísérik, befejezik egymás elkezdett mondatát. Az előadás alapjául Dragomán György novellapárja, a Vasvonó és a Menedék szolgált. (...) olvasd tovább
Az előző évekhez hasonló egyetemi évet készít elő a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem, bár az idei járványügyi helyzetben a július 9-én kezdődő felvételi folyamatok legnagyobb része online fog történni – tájékoztatta a sajtót az egyetem vezetősége. A következő tanévre 4875 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több mint tízezer (...) olvasd tovább
Kedvezőtlenül véleményezte kedden a képviselőház emberi jogi, vallási és kisebbségügyi szakbizottsága azt a törvénytervezetet, amely szerint a romániai magyar közösség ünnepnapjává nyilvánítanák március 15-ét. A tervezetről szerdán szavaz az alsóház plénuma, döntő házként. A parlament törvényhozói tanácsa kedvezően (...) olvasd tovább
Öt állami intézmény élére kell nevesítenie jelölteket a parlamentnek június végéig. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) élén Asztalos Csaba helyett Toni Greblă volt alkotmánybírót, más források szerint Adrian Nicolae Diaconu szenátort szeretné látni a parlamenti mandátumok relatív többségével rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD). A PSD, a Pro Románia, a (...) olvasd tovább
Potápi Árpád Jánossal a Nemzeti Összetartozás Napja kapcsán beszélgettünk. Jól tervezett lépésekkel épült fel a nemzetpolitika, egyebek közt ennek köszönhető, hogy mára az egymillió-százezret is elérte az új magyar állampolgárok száma – fejtette ki interjújában Potápi (...) olvasd tovább
Böjte Csaba testvér írását olvashatják a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója kapcsán. A Kárpát-medencében több mint ezer évvel ezelőtt megszületett egy csodálatos álom, melyet az itt élő emberek a magukénak éreztek. Árpád vezér mert vérszerződést kötni az itt (...) olvasd tovább
Kelemen Hunor szerint magyarnak lenni Magyarország határain kívül kihívás és feladat, de ugyanakkor öröm is. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az egyik közösségi portálon románul is feliratozott videoüzenetben mondta el gondolatait a nemzeti összetartozás napja alkalmából. Felidézte: a határ vándorolt át nagyszülei és (...) olvasd tovább
Felújított előadásokat, majd új produkciókat is szeretne játszani június 15-e után szabadtéri színpadon a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata nagy izgalommal készül a visszatérésre, miután a tervek szerint a hónap elejétől újra (...) olvasd tovább
Bár a tömeges zarándoklat ebben az évben a kialakult közegészségügyi helyzet miatt elmarad, a pünkösdi fogadalmi búcsút megtartják, a hívek élő közvetítések által - amit a Maszol Facebook-oldalán is követhetnek majd - kapcsolódhatnak be az eseményekbe. A szervezők közzétették az ünnepi hétvége programját. A 2020. május 30-i csíksomlyói pünkösdszombati (...) olvasd tovább
A Nőileg – szoros együttműködésben a Gyulafehérvári Caritasszal és a Mutass jó példát! program példaképeivel – Újrakezdés névvel indítja útjára segítő programját, azokra az erdélyi családokra fókuszálva, akiknek a világjárvány komoly megélhetési problémákat okoz, akiknek sürgős, áthidaló megoldásokra van szükségük a túléléshez. Azokra az embertársakra gondolva, (...) olvasd tovább
A trianoni békeszerződés óta eltelt száz év alatt a magyarságnak meg kellett tanulnia zsákban táncolni – jelentette ki keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke A politikus arra a felvetésre reagált, hogy a Romániában ünneppé nyilvánított trianoni évfordulót (...) olvasd tovább
Szerdán szavaz döntő házként a képviselőház arról az RMDSZ által 2017-ben beterjesztett törvénytervezetről, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára. A szenátus a jogszabályt korábban elutasította. A tervezet két és fél éve porosodik a képviselőházban, és a HotNews beszámolója (...) olvasd tovább
Legyünk nyitottak a lehetőségek előtt, éljünk azokkal, de maradjunk elővigyázatosak. A szükségállapot megszűnt ugyan, de még mindig nem érezhetjük azt a szabadságot, amelyre vágyunk mind az egyéni, mind a közösségi életünkben – szól a hívekhez Kovács Gergely, a (...) olvasd tovább
A jóban is lehet rossz, és a rosszban is lehet jó Lassan látszik az alagút vége, mondják sokan, hiszen a járvány kissé alábbhagyott, és reménykedhetünk abban, hogy az újabb hullámig most egy kicsit könnyebbség lesz – szól a hívekhez Kató Béla, az Erdélyi Református (...) olvasd tovább
Nagyon érdekes, roppant különleges, precedens nélküli időket élünk. Felkavart, rettegő és megzavarodott a világunk, amikor az ellentmondásos nyilatkozatok, végzések, eljárások még jobban összezavarják és elbátortalanítják az embereket. Az összekapaszkodó félelemben mondja Isten igéje: légy bátor és erős! – mondja Adorjáni Dezső (...) olvasd tovább
A ránk nehezedett gondokat a bennünk lakozó Isteni lélek tudja ellensúlyozni. Az elmúlt hónapok küzdelme a koronavírussal próbára tett egyént és közösséget egyaránt. A gyönyörű tavaszi megújhodást is bentről, az ablakon át szemlélhettük csak. Megszűntek a közösségi (...) olvasd tovább
Az idei pünkösdszombati búcsú alkalmával szívük zarándoklatával kapcsolódjanak be az ünnepi szentmisébe és az egyéb liturgikus programokba – kérik a híveket a ferences szerzetesek. Mint hétfő esti közleményükben írják, nehéz döntést kellett meghozniuk, de a zarándokok egészségének megóvása (...) olvasd tovább
Fél évszázaddal ezelőtt történt az egész Erdélyt, köztük a Szatmárnémetit és környékét sújtó nagy árvíz, amely halálos áldozatokat követelt, a város nagy része víz alá került. A tragikus eseményt virtuális kiállítás idézi fel, amelyről Szőcs Péter Levente történész, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója beszélt a Krónikának. Az 1970 májusában (...) olvasd tovább
Elmarad idén a szóbeli érettségi Romániában Nem tartják meg az idei tanévben a szóbeli érettségi vizsgákat Romániában – ezt ma fogadta el a kormány sürgősségi kormányrendeletben. „Az idei érettségin a kompetenciavizsgákat (román nyelv és irodalom, idegen nyelv, digitális kompetencia, valamint a kisebbségi tannyelvű osztályokban/iskolákban végzők esetében anyanyelvi készségek), (...) olvasd tovább
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
adj fel hirdetést