Az RMDSZ Nőszervezet fontos eredménynek tartja, hogy az idei helyhatósági választásokon 911 erdélyi magyar női jelölt indul. A szervezet célja az, hogy évről-évre több nő vegyen részt a közéletben, a döntéshozatalban. Az RMDSZ listáin a befutó helyek 16 százalékát (378 személy) foglalják el nők, akik közül 11-en (...) olvasd tovább
Teljesen felújítva, gazdagabb berendezéssel várja látogatóit az ország egyetlen szecessziós múzeuma, a nagyváradi Darvas–La Roche-ház. A város szecessziós építészetét bemutatni hivatott intézmény augusztus 20-án nyitja meg kapuit. Több mint két és féléves zárvatartás után augusztus 20-án délben ismét megnyitja kapuit, (...) olvasd tovább
Az Otthonos Kolozsvár című városprogramot és a szervezet helyi, illetve megyei tanácsosjelöltjeit mutatta be hétfő esti kampányindító rendezvényén a Kolozs megyei RMDSZ. Vállalásuk élhetővé, otthonossá tenni a magyarok számára is a kincses várost. „Kolozsvár nekünk, magyaroknak is jár” – ezzel a jelmondattal indította el hétfő este (...) olvasd tovább
A Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) 906 fiatal jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ listáin. A szövetség hétfői közleménye szerint a befutó helyen számon tartott jelöltek pontosan 15 százaléka fiatal; ebből 20 polgármesterjelölt, további 20-an pedig megyei tanácsosi tisztségre (...) olvasd tovább
Kolozsvár is a döntőbe jutott az Európa 2020-as Innovációs Fővárosa címért folyó versenyben – írta szerdán az Agerpres hírügynökség. Az Európai Bizottság szerdán közölte annak a 12 városnak a listáját, amelyek bekerültek a verseny végső szakaszába. A címet elnyerő város egymillió eurós díjat (...) olvasd tovább
Tesztelés alatt az edumodul.hu. Az online fejlesztő platform eltérő fejlődésű gyermekek, szüleik és a velük foglalkozó pedagógusok számára egyaránt hasznos. A nyíregyházi Rejtett Kincsek Down Egyesület által, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezettel, valamint a kassai Centrum Libertával közösen útjára indított (...) olvasd tovább
A bíróságon és az ombudsmannál folytatódhat az eljárás az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében – közölték a panasztevők. Hétfőn a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közleményben, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke pedig (...) olvasd tovább
Csak „állítólagos magyarellenes jelszó” az Úzvölgyében történtek ügyében eljáró ügyész szerint azt harsogni, hogy „Ki a magyarokkal az országból!”, ezért szerinte nem tekinthető sem uszításnak, sem diszkriminációnak. Az úzvölgyi osztrák–magyar katonatemetőnél tavaly júniusban lezajlott magyarellenes román pogromkísérlet (...) olvasd tovább
Klaus Johannis csütörtöki beszédében, ahol a koronavírus veszélyeiről tartott beszédet és a szigorú intézkedések és szankciók szükségességét hangsúlyozta, a járvány bedurvulásáért a PSD-t és az RMDSZ-t tette felelőssé. A Medifax megkeresésére Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a következőket válaszolta: „Nem úgy néz ki mint egy (...) olvasd tovább
A szeptember 27-ei választások elhalasztása helyett a szavazókörzetek számának megduplázását látja járható útnak az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor az RFI-nek arról is nyilatkozott, hogy a szövetség jelenleg nem fog aláírni egy bizalmatlansági indítványt. A jelenlegi törvényes előírások szerint szeptember 27-én önkormányzati (...) olvasd tovább
„Legyen pénz, élet, rend” – foglalta össze a városról alkotott hosszútávú víziója lényegét a Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért induló Soós Zoltán független jelölt hétfő esti programbemutatóján. Az esemény előtt megnyitották a kampány Kossuth utcai központját, ahová várják mindazokat, akik Marosvásárhelyen húsz év után változást akarnak. Soós (...) olvasd tovább
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem mindhárom karán jelentős mértékben növekedett a képzések iránti érdeklődés a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az alap- és mesterképzéses szakokra összesen 1223-an jelentkeztek. A Sapientia csíkszeredai épülete „Sikeresnek bizonyult az első online felvételi iratkozás a Sapientia Erdélyi Magyar (...) olvasd tovább
A hatóságok karantén alá vonták vasárnap a bánsági Facsád (Făget) várost és a hozzá tartozó három települést – közölte a Temes megyei prefektúra. Az intézkedést azzal indokolták, hogy az utóbbi napokban 47 új koronavírus-fertőzött lakost azonosítottak, és sok személy került közvetlen kontaktusba velük. A helyi (...) olvasd tovább
Összesen nyolc magyar gyártású filmet mutatnak be az idei, gyakorlatilag szabadtéri fesztivállá alakított TIFF-en - tájékoztatnak a szervezők, akik azt is megjegyzik, hogy az eddigi Magyar Nap idén Magyar Napok lesznek. A nyolc filmet ugyanis nem egy napon, hanem augusztus 4-6. között fogják majd vetíteni. A vetítések helyszínei a Szépművészeti (...) olvasd tovább
Minden olyan erdélyi megyében indít tanácselnök-jelöltet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a szeptemberi önkormányzati választásokon, ahol jelenleg is a szövetség képviselője áll a megye élén, de máshol is próbálkoznak - közölte keddi számában az erdélyi Krónika. Felső sor: Vákár István, Tamás Sándor, Szilágyi Róbert (...) olvasd tovább
Dr. Molnár Géza virológus szerint a koronavírus okozta pandémia nagy valószínűség szerint átalakul szezonális járvánnyá, a tulajdonképpeni második hullámra pedig december végén, január-februárban lehet számítani Romániában. A járványügyi szakértő a Székelyhon Tv Nézőpont című műsorában elmondta: biztosan nem szabadulunk meg a (...) olvasd tovább
Visszakerült a nagyváradi római katolikus püspöki palota főhomlokzatára az építtető Patachich Ádám püspök címere, amely a hagyománynak megfelelően díszítette az 1762 és 1776 között épült barokk épületegyüttest. „A Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota homlokzatára visszahelyeztük Patachich Ádám címerét” – (...) olvasd tovább
Szombattól folytatódhat az aláírásgyűjtés a nemzeti régiók védelméért, miután a koronavírus-járványra való tekintettel az unió engedélyezte a határidő meghosszabbítását fél évvel. A petíciót a Székely Nemzeti Tanács indította még tavaly, és idén májusig egymillió aláírást kellett összegyűjtenie, legalább hét uniós tagállamból. Az egymillió meg is lett, de csak három (...) olvasd tovább
A koronavírus-járvány miatt tavaszról őszre halasztott 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet október 1-4. között szervezik meg. Rengeteg gyermekprogrammal, jó beszélgetésekkel, könyvbemutatóval készülnek, ám a nagy események, koncertek idén elmaradnak. Ehelyett viszont több irodalom lesz – számoltak be a szerdai sajtótájékoztatón a szervezők. A rendezvény szervezésébe (...) olvasd tovább
Belehalt a Covid-19 nevű betegség szövődményeibe a Szeben megyei sürgősségi klinikai kórház nefrológiai osztályának egyik asszisztensnője, aki újrafertőződött koronavírussal, jelentette be hétfőn az egészségügyi intézmény. A kórház munkaközössége az intézmény Facebook-oldalán búcsúzik el (...) olvasd tovább
Szerezze meg kreditjeit 24 órán belül A GROUP FINANZAS ügyfeleként minden finanszírozási igényére 2%-os kamattal ajánlom Önt. (...)
Szerezze meg kreditjeit 24 órán belül A GROUP FINANZAS ügyfeleként minden finanszírozási igényére 2%-os kamattal ajánlom Önt. (...)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést