„Kicsit gyengébbnek érzem magam, de alapvetően jól vagyok” – számolt be Facebook-oldalán Antal Árpád, bejelentve: pozitív lett a koronavírus-tesztje. Mint arról Sepsiszentgyörgy frissen újraválasztott polgármestere közösségimédia-oldalán tájékoztatott: hétfőn lázra és ízvesztésre (...) olvasd tovább
Az urnazárást követően kiderült, Szatmár megyében a szavazásra jogosultak 45.02 %-a adta le voksát. A szavazatok 60%-os feldolgozottságánál Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármester a leadott szavazatok 55%-ával megnyerte a választást. „Köszönöm minden szatmárinak, aki szavazott, akik (...) olvasd tovább
Ha Marosvásárhelyt megnyerjük, akkor jelentős fegyvertény lesz, hogy vissza lehetett szerezni a várost húsz év után, ennek külön örülnénk – vázolta a vasárnapi helyhatósági választások egyik fő célját a Krónikának adott interjúban Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke elmondta, nem támogatja a győztes elöljárókkal szembeni ellenkoalíciók létrehozását, kifogásolta, hogy az EMSZ román (...) olvasd tovább
Bár a közösségi médiában egyes kampányüzenetek kapcsán szervezettnek tűnő magyarellenes kommentáradatok is megjelentek, úgy tűnik, ennek ellenére Szatmárnémetiben nincs magyarellenes hangulat. A jelek szerint újrázhat polgármesterként Kereskényi Gábor. Az alig több mint százezer lakosú Szatmárnémetiben meglepetésnek számítana, ha a (...) olvasd tovább
A mozgóurnát beteg vagy mozgásképtelen szavazók igényelhetik írott kérelem alapján. Ehhez az alábbi feltételeknek kell eleget tenni: - Az igénylést ahhoz a szavazókörzethez kell benyújtani, ahova tartozik a lakás, ahol a mozgásképtelen/beteg szavazó tartózkodik, azzal a feltétellel, hogy állandó vagy ideiglenes (...) olvasd tovább
2020. szeptember 27-én önkormányzati (helyhatósági) választásokat tartanak Romániában. Minden község és város választópolgárai megszavazzák: - a polgármestert - a helyi önkormányzati testület (tanács) képviselőit - a megyi önkormányzati testület (tanács) (...) olvasd tovább
A nemzetpolitikára fordítható források rendelkezésre állnak, viszont alapvetően nem a társadalmi rendezvényekre, összejövetelekre, fesztiválokra fordítjuk, hanem a fejlesztésekre, felújításokra – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Potápi Árpád János. A magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerint a magyar–román viszonyban már az pozitív, hogy Bukarest (...) olvasd tovább
Az RMDSZ jelöltjeire történő szavazásra buzdítja az erdélyi magyarokat Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes, gyakorlatilag esélytelennek nevezve a többi magyar politikai alakulat színeiben induló magyar jelölteket. Orbán Viktor miniszterelnök helyettese az általa vezetett Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), valamint az RMDSZ (...) olvasd tovább
Erdélyi magyar szempontból Marosvásárhely számít az idei önkormányzati választások egyik legfontosabb helyszínének – a város polgármesteri székének a megszerzésével sokat nyerhet a közösség, de legalább annyit veszíthet is a bukással. Frontváros: bármennyire is próbálják hangsúlyozni az etnikumok közötti békés (...) olvasd tovább
Felavatták Csíkszereda első ülő- és gyermekszobrát a József Attila Általános Iskolánál, amelynek névadója a tanintézmény előtti lépcsőn ülve várja majd a diákokat a rendhagyó tanévben. Az alkotással egy hármas évfordulónak kívántak emléket állítani. A világjárvány miatt a hagyományostól eltérő módon indult a tanév (...) olvasd tovább
15. Főtér Fesztivál 2020 - Nagybányai Magyar Napok programja: Szeptember 7., hétfő 16.00 Diáknapok: Bemutatkozó videó (online) 18.00 Thorma 150 – a Thorma János emléktábla bemutatása a Várvédő Galéria előtt 18.15 Thorma János és köre című kiállítás (...) olvasd tovább
2020. szeptember 13-án, vasárnap, 16 órától a Cinteremben. A koronavírus-járvány ideje alatt Korona-változatok címmel megszületett Demény Péter legújabb kötete. Az egyes szövegek egy-egy jól ismert költő vagy író stílusát kölcsönzik, az ő világukat vagy (...) olvasd tovább
2020. szeptember 10-én, csütörtökön, 19:30-tól a Cinteremben. Nagybánya nyomai betűkben A Nagybánya nyomai betűkben kiadványban Nagybánya magyar vonatkozású nyomait, a város kül- és beltéri, írott formájú emlékei vannak bemutatva. Egy olyan dokumentumtárba nyújt az album betekintést, amely (...) olvasd tovább
Kerekes Lászlót, a kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánia plébánosát 2020. május 26-án nevezte ki Ferenc pápa a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspökévé. Szombaton Csíksomlyón ünnepi szentmise keretében tartották püspökké szentelését, a szertartást Kovács Gergely érsek celebrálta. Kerekes László püspöki jelmondatát János Evangéliumából választotta: „Uram, te tudod, (...) olvasd tovább
Átadták Kolozsváron a Monostoron-negyedben, a Mogoşoaia utca 9. szám alatti, részben süllyesztett, vadonatúj parkolóházat. Az építmény különlegessége, hogy a tetőn zöldövezetet alakítottak ki, és kosárlabdapálya, csúszdákkal és hintákkal ellátott játszótér is (...) olvasd tovább
A járványhelyzet miatt az előző években megszokottnál jóval kevesebben, mintegy kétszázan emlékeztek meg szerdán az Úz-völgyében található katonai temetőben a második világháborúban itt elesett honvédő magyar és székely katonákra. Az esemény mindenféle incidens nélkül, méltóságteljesen zajlott. Ezúttal nem vonultak autó- és autóbusz-karavánok (...) olvasd tovább
Kedden tartotta hagyományos ülését az Erdélyi Magyar Értéktár bizottság. Az online gyűlésen a székelyföldi mofetták, Kolonics István orgonaépítő életműve, a Székely Himnusz, Szent László erdélyi öröksége, a Szelek barlangja, a Sebes-Körös szurdokvölgy és a Révi szoros a Zichy cseppkőbarlanggal való kiegészítése, valamint a Haszmann Pál életműve és hagyatéka volt napirenden. (...) olvasd tovább
A kolozsvári román nyelvű helyi sajtó rosszalló hangnemben számolt be hétfőn arról, hogy a magyar állami finanszírozású Erdélyi Magyar Tudományegyetem fenntartója, a Sapientia Alapítvány vásárolta meg a Kolozsvár főterének sarkán álló Melody szálloda műemléképületét, mert a román állam intézményei nem tartottak rá igényt. A Ziarul Făclia helyi lap közlése szerint a (...) olvasd tovább
Az ország 15 megyéjében növekszik a koronavírusos fertőzöttek száma, ezek fele Erdélyben van. Az Országos Közegészségügyi Hatóság (INSP) augusztus 10-16-ára vonatkozó elemzése szerint Bihar, Fehér, Kovászna, Hunyad, Szeben, Máramaros és Szatmár megyében is növekvő tendenciát mutat a (...) olvasd tovább
Egyre több az aktív koronavírusos eset Bihar megyében. Gheorghe Carp, a megyei kórház menedzsere szerint ha még egy hónapig így folytatják, összeomlik az egészségügyi ellátás. Pénteken 719 aktív koronavírusos esetet tartottak nyilván Bihar megyében, ahol közel két hete naponta körülbelül félszázzal nő a fertőzöttek (...) olvasd tovább
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
adj fel hirdetést