A földdel tenné egyenlővé a város kevés szecessziós műemlékének egyikét Beszterce polgármestere, hogy parkolóhelyeket hozzon létre az épület helyén. A sokakat megdöbbentő terv ellen nyílt levélben tiltakoznak a kulturális élet képviselői. Közvetlenül a bukaresti művelődési minisztériumban tárgyalna a héten Ioan Turc, Beszterce polgármestere az (...) olvasd tovább
Több tízmillió facsemetét fognak elültetni idén Romániában az erdők ügykezelésével foglalkozó hatóságok – közölte Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter az erdők világnapja alkalmából kiadott üzenetében. „Határozott törekvésünk, hogy növeljük Romániában az erdők területét, erdősítve az elhanyagolt, száraz, (...) olvasd tovább
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szenátusának döntése értelmében a Színház és Film Karon létrejött az önálló Magyar Film- és Média Intézet (MFMI). A BBTE-n 2008 óta létezik magyar nyelvű filmes oktatás, amely mostantól önálló intézeti keretek között működik - tájékoztat az egyetem közleménye. "Intézetünkben alapképzésen operatőri, valamint (...) olvasd tovább
A sepsiszentgyörgyi polgármestert harmadik éve bírságolja emiatt a prefektúra. Sepsiszentgyörgy központját idén is piros-fehér-zöld zászlókkal díszítették fel a március 15-i nemzeti ünnepre, és az elmúlt két évhez hasonlóan a prefektúra ismét 10 ezer lejre büntette Antal (...) olvasd tovább
Minden eddiginél több forrást, éves költségvetésének a felét fordítja fejlesztésekre idén Nagyvárad önkormányzata. Florin Birta polgármester szerint több mint egymilliárd lejt költenek el 2021-ben különböző beruházásokra. Nagyvárad idei becsült költségvetése 2,1 milliárd lejre tehető, jelentette be Florin Birta, Nagyvárad polgármestere, (...) olvasd tovább
Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából, a miniszterelnök előterjesztésére kitüntetéseket adományozott erdélyi közéleti személyiségeknek is. A kitüntetettek névsora a Magyar Közlönyben jelent meg hétfőn. A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést kapta Kató Béla, az (...) olvasd tovább
Annak ellenére, hogy más szórványvidékekhez hasonlóan elöregedőfélben van, a Pitești-en és Ploiești-en élő kis létszámú magyarság igyekszik őrizni nemzeti identitását. A református egyház immár 160 éve van jelen intézményesen e két városban, és a járványhelyzetben is végzi közösségépítő munkáját. Pitești-i, ploiești-i magyarral, Bukarestből beszolgáló lelkipásztorral, (...) olvasd tovább
„Jelenleg a gyermekfelügyeleti támogatást szabályzó törvénykezés diszkriminálja az egészségügyi-, védelmi apparátusban, valamint a fegyházakban dolgozó egyedülálló szülőket. Ezek a családok –a munkahelyi folytonosság biztosítása érdekében – nem részesülnek az állam által biztosított 75%-os alap (...) olvasd tovább
ndul a Zöld Péntek program, amely a környezettudatosabb közlekedést szorgalmazza – ismertette szerdai, március 10-i sajtótájékoztatóján Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter. A Zöld Péntek kampánnyal a környezetvédelmi minisztérium a társadalom környezettudatosságát erősítené. A (...) olvasd tovább
A nyár beköszöntéig szeretnék letisztázni a szabadtéri rendezvények lebonyolításának szabályait. Bár még nincs kőbe vésve, úgy tűnik, oltási igazolásra, negatív koronavírus-tesztre vagy a fertőzésen már átesett személyek esetében immunitást igazoló okmányra lesz szükség ahhoz, (...) olvasd tovább
Megjelent a Helikon 2021/5-ös első márciusi lapszáma, mely Farkas Árpád költőnek állít emléket. Vezércikket Király László ír Költő a Selyemréten címmel, ezt Karácsonyi Zsolt rövid Farkas Árpád-esszéje követi Itthoni Hamlet, fehér ingben címmel. Tanulmányt Cs. Nagy Ibolya közöl (...) olvasd tovább
Az új típusú koronavírus brit mutációja okozza a legtöbb megbetegedést Temesváron, mely sokkal agresszívabb, figyelmeztet Virgil Musta. A temesvári járványkórház főorvosa szerint a fertőzöttek jó rész túl későn fordul orvoshoz. A temesvári sztárorvos – aki emberek ezreit segítette már át a Covid-19 betegségen – Facebook-oldalán (...) olvasd tovább
Az első magyar kőszínházban, az egykori Farkas utcai épületben 1821. március 12-én és 13-án tartották az ünnepélyes megnyitót, két előadással. A kolozsvári magyar színjátszás kezdetei 1792. december 17-én A titkos ellenkezés vagy Köleséri című darab bemutatásával a Nemzeti Játszó (...) olvasd tovább
sepsiszentgyörgyi önkormányzat még idén nyelvtanulási programot indít a Babeș–Bolyai Tudományegyetemmel (BBTE) együttműködésben - jelentette be szerdán Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki elmondta, hogy összesen ezer személy kaphat ezer lejes ösztönzőtámogatást, hogy a románok magyarul, a magyarok románul tanuljanak. A szakmai részt a BBTE bonyolítaná le, az önkormányzat (...) olvasd tovább
Az RMDSZ európai parlamenti képviselői nem távoznak az Európai Néppárt EP-frakciójából – közölte szerda este a Facebook-oldalán Kelemen Hunor, aki aggasztónak tartja, hogy az EPP egyre kevésbé fogadja el a véleménykülönbséget. A szövetségi elnök arra reagált, hogy aznap a Fidesz európai parlamenti képviselői kiléptek az EPP (...) olvasd tovább
Száz évvel ezelőtt még Európa harmadik legnépszerűbb fürdőhelyeként tartották számon, ahol császárok és királyok is megfordultak, ma azonban már csak romok emlékeztetnek az egykori pompára Herkulesfürdőn. A napokban Bukarestben nyílt kiállítás apropóján a neves fürdőhely múltjáról és jelenéről tartottak előadást a szakemberek, akik abban reménykednek, hogy a Krassó-Szörény (...) olvasd tovább
Az Ifjúsági és Sportminisztérium célja egy olyan ifjúsági ökoszisztéma létrehozása, amely a fiatalok igényeire és érdekeire összpontosít, hangzott ma el az Országos Ifjúsági Tanács ülésén, amelyen Novák Eduárd ifjúsági és sportminiszter és Oltean Csongor államtitkár is részt vettek. „A fiatalok képezik országunk jövőjét, ezért (...) olvasd tovább
Kedden kinevezték az európai alapok minisztériuma államtitkárának Hegedüs Csillát, az RMDSZ ügyvezető alelnökét és sajtószóvivőjét. A hírt a politikus a Facebook-oldalán erősítette meg kedd délután. Hegedüs Csilla a bejegyzésében kiemelte, hogy másfél évtizedes tapasztalattal rendelkezik az európai uniós (...) olvasd tovább
Magyar állami támogatással rendeznek be intervencionális kardiológiai központot Csíkszeredában a Hargita megyei sürgősségi kórház keretében. A kórházfejlesztést a közvetítésre felkért Mens Sana Alapítvány jelentette be szombat este, közleményét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) (...) olvasd tovább
Az új román kormány beiktatása után csütörtökön először járt Bukarestben Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, akit Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes is fogadott a Victoria-palotában. A találkozón a miniszterelnök-helyettes mellett részt vett Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter is. Szijjártó Péter (...) olvasd tovább
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
adj fel hirdetést