35 esztendeje a fegyverek ropogása még el sem halt, amikor december 25-én megalakult a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. A magyar közösség bámulatos gyorsasággal szervezte meg magát, mintha pontosan tudta volna, mi a teendő, ha bekövetkezik a sokak számára elképzelhetetlen, vagyis a diktatúra gyors összeomlása. Ma másképpen forrong az ország decemberben: sokkal (...) olvasd tovább
Márton Áron püspök december 18-tól kezdve az Isten szolgája helyett immár a Tiszteletreméltó címet viseli – jelentette be Kovács Gergely érsek szerdán, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség hivatalos közösségi oldalán. Az érsek hozzátette, hogy ezzel egy fontos lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy boldoggá avassák Márton Áront. Az érseki (...) olvasd tovább
„Úgy kellene élni a mindennapokat, hogy meglássuk a szépet” – emlékezteti önmagát is decemberi címlaposunk, Kurta Kinga, az Erdély TV és a Marosvásárhelyi Rádió műsorvezetője, aki az anyává válás rögös útjáról is mesélt a Nőilegnek. „Bármilyen sérelem éri az embert, meg kell próbáljon megbocsátani” – egyebek mellett ezt is tanulhatjuk tőle. Étel és (...) olvasd tovább
Tisztelt Honfitársam! Az elnökválasztás első fordulójában megtörtént az, amire sokszor figyelmeztettük a közösségünket: a magyarellenes erők nyertek, Călin Georgescu és George Simion összesen a szavazatok 37 százalékát szerezte meg. Az elmúlt 35 évben soha nem volt példa arra, (...) olvasd tovább
Kelemen Hunor publicisztikája Régi hibánk nekünk, politikusoknak, hogy nem mindig tudunk egyszerűen fogalmazni. Gyakran belebonyolódunk az adminisztratív nyelvezetbe, eltévedünk a részletekben, a csattanót magyarázzuk ahelyett, hogy a vicc elejével kezdenénk. Ez most a legkevésbé sem vicc, de kezdjük az (...) olvasd tovább
„Az állam a polgárt védje, ne az intézményeket!” – konkrét megoldásokkal mutatta be Kelemen Hunor, milyen változásra van szükség ahhoz, hogy az állam a polgárokat szolgálja, és ne a polgárok szolgálják az államot. A józan ész programja – amely a kelemenhunor.ro oldalon olvasható – az RMDSZ kormányprogramjának gerince. Józan megoldásokkal, józan intézkedésekkel, józan (...) olvasd tovább
A titkos hírszerző szolgálatokat még erősebb parlamenti kontroll alá kell vonni, és nem szabad megengedni, hogy beleártsák magukat az igazságszolgáltatásba és a törvényhozásba – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje kedden a TVR Info választási műsorában. Kelemen Hunor riporteri kérdésre válaszolva elmondta, az elmúlt 35 évben (...) olvasd tovább
Az RMDSZ kormányon komoly sikereket tudott elérni Erdély építésében, településeink fejlesztésében, családjaink támogatásában. Az őszi választások tétje, hogy a magyar közösség döntési pozícióba jusson. Ha az RMDSZ ott lesz a kormányon, közösségünk érdekei visszakerülnek a napirendre. És visszakerül a józan ész is a döntéshozatalba. Ledöntöttük a „nem (...) olvasd tovább
Köszönöm, hogy az elmúlt hetekben aláírásával támogatta az RMDSZ parlamenti jelöltlistáit és az én államelnöki jelölésemet – összesen több mint 270 ezer aláírást iktattunk Bukarestben. A bizalom és a sok biztatás erőt ad a következő időszakra! Ez most a negyedik alkalom, hogy az elnökválasztáson indulok. Nem azért teszem, mert a szerencsémben hiszek, (...) olvasd tovább
Ha külföldön élsz és ott szeretnél szavazni az idei államelnöki és parlamenti választásokon, mutatjuk mit kell tenned Az államelnöki választások mindkét fordulóján (november 22-24. és december 6-8. között) bármelyik külföldi szavazókörzetben leadhatod voksodat a neked megfelelő napokon egy (...) olvasd tovább
Feje tetejére állt a „román világ”! Az idei szuperválasztási év legfőbb tétje, hogy ki lesz az ország elnöke a következő tíz évben. Bár Romániában 5 évente választunk államelnököt, a tapasztalat azt mutatja, valójában 10 évre szóló döntés ez: akkor (...) olvasd tovább
Interjú Kelemen Hunorral, az RMDSZ államelnökjelöltjével. – Negyedszerre államelnökjelölt. Van még kihívás ebben? – Hogyne volna! Az elnökválasztásnak mifelénk leginkább tízévente van súlya, és ilyenkor valóban mindenki erre figyel. Amit ebben a kampányban mondok, azt meghallja az (...) olvasd tovább
„Idén is indul a Zöld ház program, amelyet az RMDSZ kormányzása alatt dolgoztunk ki. Olyan egyszerűsített pályázati rendszert vezettünk be, amely a pályázó családokat segíti, megszüntetve a vaskos pályázati dossziék összeállítását és a hosszas elbírálási rendszert. Ezt a programot viszi tovább a kormány. A pályázás a Környezetvédelmi Alap internetes felületén történik, (...) olvasd tovább
Átfogó irodalomtámogatási programot indít az RMDSZ. A projekt keretében az Erdélyben élő írókat és műveiket népszerűsítik a szórványban, a médiában, valamint támogatják a kortárs erdélyi szerzők idegen nyelven történő megjelentetését is – jelentette be Karácsonyi Zsolt, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. A program szeptemberben indul és 2025 (...) olvasd tovább
A Telesuli program megújítása a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Oktatási Főosztályának és az Oktatási Minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinetjének közös célkitűzése. Ahhoz, hogy diákjaink oktatásának hatékony eszközévé váljon, az idei tanévtől 5–8 perces kreatív és (...) olvasd tovább
A Farkas utca kézműves vására megkerülhetetlen igazodási pont Kolozsváron a magyar napok idején. A mintegy 110 kiállító kistermelőre sok ezer vásárló jut, és a kínálattól, valamint a szerencsétől is függ, hogy ki milyen vásárfiával tér haza. A Kolozsvári Magyar Napok keretében immár hosszú évek óta megszervezett kézműves és termelői (...) olvasd tovább
Az EKE Vándortábor egy meglepetés-programmal kedveskedik a kultúra szerelmeseinek Pénteken, augusztus 2-án 19.00 órától, a Hátizsáknyi szeretet a szórványnak címmel tart előadást és könyvbemutatót Szucher Ervin, marosvásárhelyi újságíró a (...) olvasd tovább
A Szilágy Megyei Tanács, a Főépítészeti Igazgatóságon keresztül, kiadta a városrendezési engedélyt a Nagybánya és Dés közötti nagysebességű út építéséhez. A dokumentum alapján, az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társaság megszerzi a szükséges engedélyeket az út megvalósításához a (...) olvasd tovább
„Jobb pályán” mottóval kedden kezdődik az erdélyi Tusnádfürdőn a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – közismertebb nevén Tusványos – vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a budapesti székhelyű Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány szervezésében. Idén 76 partnerrel közösen 34 (...) olvasd tovább
Bodor Ádám kapja idén a Kriterion-koszorút. A díjjal azokat a személyeket jutalmazzák, akik több évtizedes munkásságukkal és teljes életművükkel Erdély és a magyar kultúra rangját emelik egyetemessé Európában és szerte a világban. Bodor Ádám 1936-ban született Kolozsváron. Édesapját 1950-ben a Márton Áron püspök elleni (...) olvasd tovább
Szilárd és gyors segítség Hello mindenkinek! Ha vállalkozás indításához vagy tartozás törlesztéséhez hitelre van (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
Mészáros Andrea A nevem Mészáros Andrea, Magyarországról származom, ezt az időt arra szeretném (...)
adj fel hirdetést