Beszámoló a Teleki-kastélyban szervezett interaktív múzeumlátogatásról.
Sokáig törtük a fejünket azon, hogy milyen rendezvényt szervezzünk a Teleki-kastélyban. Kiindulásképpen a hetedikesekkel ellátogattunk a kastélyban működő múzeumba. Kiderült, hogy olyan hetedikes is van, aki most járt először a kastélyban, sokan már voltak ugyan a szüleikkel, barátaikkal, de csak úgy végigszáguldottak a termeken, hiszen a múzeumlátogatás olyan uncsi dolog.
Mi, a Teleki-kastély őrei, viszont tudtuk, hogy mennyi érdekes, izgalmas dolog rejtőzik a falak között. Teremtsünk tehát olyan helyzetet, hogy a látogatók is felfedezhessék ezeket, vegyenek részt tevékenyen a múzeum megismerésében! Jöjjenek, keressenek, kutassanak a tárlókban, menjenek közel a kiállított tárgyakhoz, lépjenek pár lépést hátra és onnan figyeljenek meg egy képet, barátkozzanak meg a családfával, és tanuljanak meg olvasni belőle!
Így történt tehát, hogy november 25-26-án szélesre tártuk a kapukat, és hét kastélyőr hét helyszínen interaktív múzeumlátogatást szervezett a felfedezni vágyó, kíváncsi látogatók számára a koltói Teleki-kastélyban. Családok és 4-5 fős csapatok jelentkezését vártuk az eseményre. Előtte összeállítottunk egy túravezető füzetecskét, ez irányította és kísérte a bátor felfedezőket. 22 család vagy csapat, közel száz ember jött el, és járta végig a termeket.
A kétnapos múzeumlátogatás záróünnepére szombaton este 6 órától került sor a konferenciateremben. Mesét mondott Kádár Csenge és Mihaly Antonio, és levetítettük a szintén diákjaink által készített Petőfi él! A költő kultusza Koltón című kisfilmet. A vetélkedő családok, csapatok közül sorshúzás alapján heten ajándékcsomagot is kaptak. A záróünnep után a résztvevők egy sütemény meg egy pohár forró tea vagy üdítő mellett kötetlenül beszélgethettek, megoszthatták egymással a kastélylátogatás élményeit.
Köszönjük a lelkes támogatóknak a rendezvény megszervezésében és lebonyolításában nyújtott segítséget: Koltó Község Önkormányzatának, az Agapé Alapítványnak, a Petőfi Sándor Általános Iskolának és Csendes Csaba ajándékboltjának!
Kedves múzemlátogatók! Köszönjük a bizalmat, köszönjük, hogy velünk tartottatok!
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek