ET
2024. december 22.,  Zéno napja
árfolyam:
1 euro = 4.9764 RON
1 dollár = 0.0464 RON
100 forint = 1.2029 RON

RMDSZ: szeptember közepéig folyatódik a támogató aláírások összegyűjtése

| Vélemények 5 | Nyomtatom | A+ | A-

Az RMDSZ 1996 óta mindig állít jelöltet az államfő-választáson, a romániai magyar közösség számára ez becsületbeli üggyé vált az elmúlt két évtizedben. A magyar jelölt közösségünk hangját képviseli ebben a választási küzdelemben, ő az aki tolmácsolja gondjainkat, elvárásainkat, valamint azt is, hogy milyen jövőt szeretnénk ebben az országban.


El kell mondanunk, hogy mi, magyarok dolgozó, adózó, értékteremtő polgárai vagyunk ennek az országnak, de saját hagyományaink, értékeink és érdekeink vannak. Azért kell jelöltet állítanunk, mert az a dolgunk, az a Szövetség dolga, hogy képviseljük ezeket az érdekeket, hiszen senki más nem fogja felvállalni a magyar ügyet helyettünk. Ez a Szövetség és jelöltünk feladata.

Kelemen Hunor olyan politikus, akit a magyarok ismernek és megbíznak benne. Három éve az RMDSZ elnöke, minden magyar embert képvisel. Ismeri értékeinket, de problémáinkat is. Komoly, kiegyensúlyozott vezető, akinek jelöltként meg kell mutatnia, hogy mi, romániai magyarok, erős közösség vagyunk, és nem lehet minket megkerülni, amikor az ország jövőjéről döntenek.

Kérjük, támogassa Ön is aláírásával, Kelemen Hunor államelnök-jelölt indulását.  Nagybányán az RMDSZ székházba (V. Lucaciu u., 1 sz. alatt) és önkénteseinknél, vidéken az RMDSZ irodákba, önkormányzati képviselőinknél, tisztségviselőknél találhatók támogató aláírási ívek.

Fontos tudnivaló, hogy csakis a 18. életévét betöltött, szavazati joggal rendelkező személyek írhatnak alá, ugyanakkor egy személy csak egyetlen listát támogathat aláírásával.

 

Megtisztelő bizalmukat előre is köszönjük! 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Sleman 2015.12.19 21:25:49
Csegzi Sanyinak a versenyke9pesse9ge azon is leme9rhető, hogy az ese9lyeiről a kf6vetkezőt montda: Ke9pes vagyok a rome1nse1g azon re9sze9t magam melle9 e1llittani ,akikkel me1r megnyerhetem a ve1laszte1sokat!He1t igen!Ez edgy nagyon sze9p, csak ott hibe1dzik a dolog, hogy a magyarse1got mivel fogja megnyerni? Ugyanis neki az hogy minden magyar vakon re1 fog szavazni, sze1me1ra nem is ke9rde9s! Tipikus udmrs strate9ga!Ti magyarok re1nk szavaztok, mert nektek fagy sincs me1s lehetőse9getek, felte9ve ha nem akartok e1rulok lenni e9s nem akarje1tok tf6nkre tenni a magyarse1g ke9pviselete9t!Csak egy pe1r rome1n balfaszt kell elhfclyiteni, a tf6bbi hfclye me1r megvan, e9s akkor me1r nyertfcnk is!Na ebből nekem nem kell! http://gsdxcmim.com [url=http://sgbnqyralc.com]sgbnqyralc[/url] [link=http://ypwbcci.com]ypwbcci[/link]
Aneel 2015.12.19 10:58:15
A Liturgie1snak fcdv!Nem igaze1n e9rtem , mit tale1ltam ki vagy el! Ha azt ke9rded, tudtam mit fog Kove1cs modnnai , akkor azt kell mondjam ,nem. Nem tudtam ,de hogy miről 'kell' nekik, azt sejtem! A fenti bejegyze9semben elmese9lt eset szerves re9sze lehet az fajfajta kommunike1cif3nak e9s mivel 'RMDSZ re9sze9ről jelenleg nem tf6bb mint ke9t, he1rom, ne9gy, esetleg f6t szeme9ly jelenik csak meg az orsze1gos me9diumokban' mondja Peti akkor ezute1n 'Lazedtani kell az RMDSZ arculate1n, a szf6vetse9gnek tove1bb kell menni a hagyome1nyostf3l a modern kommunike1cif3 ire1nye1ba, egy eme9szthetőbb RMDSZ-arculat kialakedte1sa e9rdeke9ben. Ennek megvalf3sedte1sa nem annyira az fczenet tartalma, hanem az fczenet forme1je1nak megve1ltoztate1se1n mfalik' illetve befogjuk a kritize1lok sze1je1t( modern mf3dszer nem mondom!)ha nem egye9b, modere1le1ssal a ke9t he1rom ember blogje1n , teszem e9n hozze1! Ke9rde9sem az , mennyire segedt ez, egy faj arculat kialakite1se1ban , ha mindig ugyanazt a rfat pofe1t kell pfaderezni, kifesteni?
Khelik 2015.12.18 11:09:20
9 ok amie9rt szavazz Tőke9s Le1szlf3ra (bibliogre1fia: czika blog)Tőke9s EP mate9riaTőke9s Le1szlf3 egy pfcspf6k. Az Eurf3pai Parlamentben vnanak e9s lesznek pfcspf6kf6k. Egyszerűen az a hely. Az Eurf3pai Parlament egy szekule1ris testfclet amely az EU e1ltale1nos politikai ire1nyelveinek, e9s egyre gyakrabban konkre9t df6nte9seinek a szedntere. Eurf3pe1ban az e1llamigazgate1s (ide tartozik az EU is) e9s az egyhe1z elve1laszte1sa e9vsze1zadok f3ta nem kőbe ve9sett szabe1ly. Tőke9s Le1szlf3 olykor me1r-me1r egye1ltale1n nem fanatikus kereszte9nyse9ge9nek a politike1val valf3 f6sszemose1se1val hamar megnyerne9 mage1nak a laikus ke9pviseleti testfclet nagy tf6bbse9ge9t. Az EU inte9zme9nyei a magas rangfa papok mozge1stere is. Az EU egy szekule1ris inte9zme9nyrendszer. Szf3sze9kről igenis lehet Brfcsszelbe politize1lni. Me1r vagy 300 e9ve Tőke9s egyszerűen odavalf3.Hol nem volt Tőke9s az utolsf3 17 e9vben?Tőke9s komoly politikai szerepve1llale1sa kf6zel 18 e9ve kezdődf6tt. Azf3ta sem abbf3l az egy eseme9nyből e9l a pfcspf6k far. Hol nem volt Tőke9s az utolsf3 17 e9vben? Mi fűződik me9g a neve9hez a sorozatos konflikutsokon kedvfcl amelyeket nem a rome1n e1llammal, hanem saje1t nemzette1rsai ke9pviselőkkel, az udemere1jos e1rulf3kkal folytatott le? Rengeteg ke9zzel foghatf3 eredme9nyt tud felmutatni az utf3bbi 17 e9vből amely az erde9lyi magyarse1g konkre9t fejlőde9se9t segedtette. Tőke9s politikai e9s kf6zf6sse9gfejleszte9si eredme9nyeit megtorpedf3zte1k sorra az RMDSZ- es janicse1rok. Ami maradt az udemere1j ilyen jellegű teve9kenyse9ge ute1n azok me9ly se1ncok az erde9lyi magyarse1g kf6ze9lete9ben, egy fanatize1lt jobbra-ballra e1rule1st kf6pdf6ső nem ellenze9k , egy egyhe1zi demokre1cia mintape9lde1nye1ve1 ve1ltoztatott pfcspf6kse9g, e9s egy jf3 minőse9gű nacionalizmustf3l teljesen ffcggetlen e1t nem doktrine1lt e9s politikailag nem kontrole1lt egyetem. Tőke9s 17 e9vig az erde9lyi magyarse1g gerinc e9s megtartf3- kf6zpontja volt.Tőke9st e9rdekli az EU e9s e9rt is hozze1Dokumentumok e9s nyilatkozatok sora bizonyedtja, hogy Tőke9st, e9s csapate1t e9rdekli az Eurf3pai Unif3. Az RMDSZ-el valf3 te1rgyale1sokra sem erde9lyi politikai hatalom-e1tve9teli sze1nde9kkal jf6ttek. Ige9nyeik legnagyobb re9sze az EU ke9pviseletről, az unif3s program-tervekről szf3ltak, illetve semmike9ppen sem saje1t embereik kfclf6nbf6ző testfcletekbe valf3 benyome1se1rf3l, forre1sokrf3l e9s funkcif3khoz valf3 jute1srf3l. Tőke9se9knek az erde9lyi politikai dicsőse9g nem kell, nem a rome1n e9s magyar korme1nyforre1sok feletti kontroll e9s főleg nem az e9des bosszfa. Ele9g ha csak kampe1nybesze9deit ne9zzfck. A pfcspf6k far teljesen te1je9kozott az EU inte9zme9nyek szerepe9ben, te1je9kozott az EU-s politikai je1tszme1inak a mike9ntje9ben. Tőke9s Eurf3pa szintű e9rdeke9rve9nyesedte9si tapasztalata egye1ltale1n nem fagy viszonyul a Frunde1e9hoz mint Săniuţa vodka a Jack Daniels-hez.Tőke9s egy jf3 politikusTf6bb okbf3l is mondhatjuk ezt. Előszf6r is a pfcspf6k far mindig is a megegyeze9s e9s nem a fronte1lis fctkf6ze9s politike1je1t kf6vette. Tőke9s egye1ltale1n nem egy se9rtett vadkanke9nt szaladta ve9gig az utolsf3 17 e9vet. A realite1soknak teljesen megfelelő elve1re1sai, nyilatkozatai, szinte messie1si kfcldete9se9rzete egye1ltale1n nem volt ele9g a kompromisszumokra, mert azokat az udemere1j sorra meghifasedtotta. Tőke9s sorra otthagyte1k az udemere1jhoz kf6zeli te1rsai igaszse1gos e9s felsőbbrendűse9g e9rzettől mentes viselkede9se miatt. Tőke9s mindig is ke9pes volt a rome1n tf6bbse9g ke9pviselőivel te1rgyalni. A nyelvet is ismeri rendesen. Tőke9s ke9pes eredme9nyesen te1rgyalni saje1t nemzette1rsaival is, kive9ve az udemere1jt e9s gyurcse1nyt. Kitarte1sa e9s f6nfejűse9ge a modern politikai porondon hatalmas előnynek sze1medtanak. Kompromisszummal teli mentalite1sa az EP -ben az erde9lyi magyarse1g igazi ke9pviselője9ve tenne9. Tőke9s egye1ltale1n nem a politikai porond porcele1nboltban te1ncolf3 elefe1ntja.Tőke9s te1mogatf3ie9rt tűzbe tenne9m a kezemA pfcspf6kf6t te1mogatf3 szervezetek nagy tf6bbse9ge nem csak papedron le9tezik, egye1ltale1n nem nyilatkozatpe1rt, a fax-politika nagymestere is. Legtf6bbnek jogi szeme9lyise9ge van e9s lesz, me9rhető te1mogatottse1ga, tagse1ga. Az SZNT egy mente1lisan a XXI. sze1zadban e9lő igazi szervezet, az EMI egy kf6ze9pjobb proble9ma megoldf3 kf6zpont, a MIT egy proteste1ns egyhe1zi nem lobbicsoporte1 ve1lt főve1ge1nyon futf3 jutott ifiszervezet, az MPSZ Băsescunak nem je1te9kszere, Sze1sz Jenő a rome1n nacionaliste1k igazi ellense9ge, az EMNT pedig egye1ltale1n nem az a sf3hivatal amely mindezt a hfasmentes tf6ltf6tt-ke1poszte1t a Tőke9s te1nye9rje1ra rakja.Na e9s ott van Orbe1n Viktor. Magyarorsze1g egyetlen 18 e9ve jf3l műkf6dő pe1rtelnf6ke. Az az ember akinek hunyore1rf3l a legtf6bb magyar ve1lasztf3nak egye1ltale1n nem a hazugse1g vagy a megoszte1s szf3 jut az esze9be. c9s ne feledjfck Wittner Me1rie1t sem, 1956 nem recikle1lt hőse9t, aki a nem neofasiszta Magyar Ge1rda avatf3fcnnepse9geinek egyik fő szf3noka.Tőke9s e9rte9krendje időben e1llandf3.Ezt legkeve9sbe9 jobban Kesztif3 bare1tom fogalmazta meg. c9n sem edrhattam volna meg jobban: Ha rajta mfalna, ege9szen biztosan nem bfcntetne9k az abortuszt, a homoszexualite1st, nem tiltane1k az eutane1zie1t, az őssejtkutate1st, nem tenne9k kf6telezőve9 a valle1si oktate1st, nem tf6rf6lne9k el a darwinizmus tanedte1se1t, valf3szednűleg nem e1lledtane1k vissza a katonase1got e9s a hale1lbfcntete9st, tehe1t az a libere1lis e9rte9krend, amiben nem hiszek, e9s amit egyre inke1bb Eurf3pa is elfelejt, nem csf6keve9nyesedne vissza a mfalt sze1zad eleji nemzeti konzervatedv kereszte9ny elvek e9s e9rte9kek mente9n szerveződő vile1gge1. Az e1ltala elke9pzelt vile1gban nem szűnne meg a kulture1lis e9s civilize1cif3s sokszednűse9g szeretete, a me1sse1g ire1nti tolerancia, a gyermekve1llale1s f6rf6me9e9rt szaporodne1nk, nem pedig a nemzet ire1nti kf6telesse9gből, hogy demogre1fiailag e ngyőzzfck le az ellense9ges ne9peket (egy olyan ff6ldgolyf3n, amelyik me1ris tedzszeresen tfal van ne9pesedve), a me1s civilize1cif3k fele9 valf3 nyitottse1got nem venne9 e1t a saje1t hagyome1nyainkba e9s tfallihegett nemzeti e9rte9keinkbe nem visszafordule1s, e9s oda jutne1nk, hogy a magyarse1g lenne a dolgok legfőbb e9rte9kme9rője. Tőke9s Rome1nie1ban e9lTőke9s Budapesten nincs otthon. Kisfajje1ban van a rome1n politika. Bukarestben egy komoly embernek sze1medt. Az e1tlag rome1n politikus pontosan tudja hove1 tenni. 1989-es tettei majdnem az orsze1g hőse9ve9 avatte1k, de a kf6vetkező e9vekbeni viselkede9se nem a magyarok Vadim Tudore1ve1 tette. Ma legtf6bben egye1ltale1n nem az erde9lyi magyarse1g bukaresti politikai e9letből valf3 kivone1se1nak legjobb eszkf6ze9t le1tje1k benne. Czika nem tud rendesen rome1nul, rome1n megnyedlve1nule1sai a Hotnews kampe1nyhfclyese9gei rovata kedvenc ide9zetei kf6ze9 tartoznak.Tőke9s Le1szlf3 egy rome1niai magyar politikus. c9vek f3ta a Fidesz gyűle9sek, nye1ri te1borok, szakmai tane1cskoze1sok re9sztvevője. Kapcsolathe1lf3ja Budapesten van, Rome1nie1ban van illetve az ege9sz vile1got e1tfogja. Brfcsszelbe sem a Fidesz szekere9n juthat el. De ott Rome1nie1t,Erde9lyt ke9pviselne9, e9s nem a Fidesz e9rdekeit. Hisz tudjuk: az e9letben semmi sincs ingyen. Orbe1n meghosszabbedtott erde9lyi vake1cif3ja sem, mert pe9nbe kerfcl minden ebben a vile1gban.Ha igzi rome1niai magyar embernek e9rzed magad szavazz Tőke9sre. Ha erde9lyi vagy, akkor semmike9pp ne udemere1jos jelf6ltekre szavazz, akik ve9letlenfcl sem Erde9ly, de me9g Orbe1n Viktor szeme9lyes e9rdekeit sem ke9pviselik.A Tőke9sre adott szavazat egy el nem veszett szavazatAz RMDSZ belső felme9re9sei e9s a kf6zponti rome1n me9die1ban bemutatott felme9re9sek szerint is Tőke9s te1mogatottse1ga 4 sze1zale9k kf6rfcl mozog. Tőke9s 400-480 ezer szavazatne1l tf6bbet tud szerezni. A bejute1shoz ennyi ele9g. Tőke9s kampe1nyklipje egye1ltale1n nem hazudik mikor azt mondja, hogy ke9tszer nagyobb ese9lye van mint az RMDSZ-nek. Minden azt bizonyedtja , hogy sokkal tf6bb ese9lye van mint az RMDSZ - nek. Tőke9s nem arra utazik, hogy megge1tf3lja az RMDSZ bejute1se1t. Ezzel a re1 leadott, de az f6sszes erde9lyi magyar szavazatott nem dobne1 ki az ablakon. Helyettfcnk em na rome1n pe1rtok kerfclne9nek az EP-be. Nem hiszem, hogy be1rki f6rfclne annak, ha senki sem ke9pviselne minket a kontinens legfelsőbb ff3rume1n. A Tőke9sre adott szavazat nem a rome1n pe1rtok ese9lyeit e9s nem az erde9lyi magyar brfcsszeli ke9pviselet meghedfasedte1se1t segedtik.Az RMDSZ a felme9re9sekben valahol 1 e9s 1,5 kf6zf6tt mozog. Pe1r ezer szavazat is eldf6ntheti, hogy bejut-e vagy sem. De ese9lyei sokkal kisebbek. Minden szavazat sze1medt, e9s ezzel a jf6vővel nem szabad je1tszani.A ke9rde9s tehe1t a kf6vetkező: 0 vagy 1?Df6ntsd el te. http://foihugbz.com [url=http://ffivxt.com]ffivxt[/url] [link=http://ekyequpxbr.com]ekyequpxbr[/link]
Iskandar 2015.12.14 23:31:27
A disputa jf3 dolog, e9ppen ideje volt, hogy meggyőzze9k a pfcspf6k urat arrf3l, hogy a virtue1lis te9r merynine fontos lehet!A ke9rdezők szavaibf3l e9rezhető vile1gosan, hogy mekkora a kie1bre1ndultse1g e9s a felhe1borodottse1g!c9s te9nyleg, hogyan e1lljon az a valaki me1sok ele9, aki az RMDSZ gazemberse9geit felemlegetve, Tőke9snek kampe1nyolt, e9s most annak az ellenkezője9ről prf3be1lja meggyőzni ugyanazokat a szeme9lyeket? Ilyen helyzetbe hozni, illetve cserben hagyni a saje1t hedveidet, tf6bb mint egyszerű csale1s e9s e1tvere9s! Ez me1r aljasse1g!A szemrehe1nye1sokat mintha nem is hallane1, lf6ki a sf3dert, hogy a magyar kf6zf6sse9gi e9rdek miatt teszi mindezt!A tavalyelőtt, de kore1bban se e1lltunk sokkal jobban a kf6zf6sse9gi jogainkkal, e9s ezt akkor Tőke9s Le1szlf3 nem tudta? Akkor nem volt ennyire fontos?Elfogadhatatlan, hogy egy ember ne9ha mekkora felelőtlense9gre ke9pes!nagy de9rrel-durral magad melle9 e1lledtod az ele9gedetlen tf6megeket, tfczeled őket nagyreme9nyű szf6vegekkel, s a ve9ge9n kiegyezel a hale1los ellense9ggel!Ezt semmife9le magyare1zkode1ssal fehe9rre nem lehet tf6bbi kimosni! Ez egy more1lis csőd e9s a legtf6ke9letesebben elkf6vetett e1rule1s!Annyira jf3l sikerfclt, hogy jogosan feltehető a ke9rde9s is: Ki e1ll a dolgok he1ttere9ben e9s kinek az e9rdeke9t szolge1lja? A mie9nket holtbiztos, hogy nem! c9s akkor?
Angeela 2015.12.14 13:54:41
He1t a vulge1rite1s me9rte9ke semmike9ppen nem akokra mint azt kh e1lledtja, semmike9ppen... Ha őszinte akart volna lenni kh, akkor megmondja azt hogy me1r unja azt hogy nincs igaza, illetve azt hogy nem vesszfck be a manipule1cif3it, aminek a kultfare1je1t udemere9s te1jakon nagyon felfejlesztette9k...Igaze1bf3l kelemen hunor, edgy e9rzi legjobban saje1t mage1t a blogje1n, tobzf3dik mage1nye1ban mert fe9l az igaszse1gtf3l, de az igaszse1g pillanata el fog jf6nni nemsoke1ra... Ezen felfcleten fczenek kelemen farnak meg a te1rsainak!


Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)

MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek