Régi farsangi szokások, avagy történelem?

Még napjainkban is, de különben õseink idejében a farsangi mulatozásokat azért teremtették meg, hogy feloldják a hétköznapi feszültséget. A ma már elavult szokások lassan-lassan megkopottá válnak mindannyiunk elméjében, életében. Jómagam arra az izgalmas feladatra vállalkoztam, hogy feltárom a régi idõk kapuját s átlépve rajta, felfedem a múlt rejtélyes titkait, tehát felkerestem szülõfalum, Szamosardó idõsebb, de bölcsebb lakóit, és faggatni kezdtem õket.

Bár a szavak nagy súlyt hordoznak, mégis több nagymamától, nagytatától hangzottak el a nagyértékû sóhajtások szavacskái: „Azok az örömmel teli régi szép idõk.” Valahányan elmélyedhetünk az elhangzott szavak terén. Mi is volt annyira káprázatos a múltban, ami még napjainkban is mély, felejthetetlen nyomot hagyott õseink szívében?

Hisz nem volt sem internet, sem telefon...

A válasz egyszerû, a felhõtlen mulatozás, de fõképp a farsang hangulatának varázsai, értékes pillanatai. A farsangi idõszak rögtön vízkereszt után, azaz január 7-tõl számítódik, és húshagyó keddig tart. Ezek a következõképpen zajlottak le. A lányos házaknál fonóestét tartottak, ahol szorgos, ügyes, idõsebb-fiatalabb lányok fontak, vagy esetleg úgynevezett „kézimunkákat” valósítottak meg. Eközben a férfiak viccekkel szórakoztatták õket vagy kártyáztak. A fiatalság akkoriban gúnyos, nevetséges jelmezeket öltött magára s ezzel próbálták fokozni az esték hangulatát. Igyekeztek olyan jelmezeket megteremteni, amelyekben lehetetlenség volt rájuk ismerni. Ebben az egészben mégis a legemlítésreméltóbb a záró „ceremónia” volt, amire falunk lakossága nagy figyelmet fektetett, a lakodalmas felvonulás, amelyeknek mozzanatai mindenki szívében elõidézték az élet humoros, színes világát. A „farsangosok” családokat látogattak meg és díszvendégségben részesítették õket. Ezt a felvonulást az úgymond „lelkész” szórakoztató, majd a kultúrotthonban megrendezett ünnepség órái varázsolták felejthetetlenné. A „boldog” ara és a võlegény ruhát cserélt, de az ünnepségen felfedték kilétüket, s ezzel még érdekesebbé varázsolták az est pillanatait. De mégis az ünnepséget a kukoricalisztbõl elkészített torta állította középpontba. Azokon a díszes lepellel borított éjszakákon szó szerint „kirázták a bolháikat” s nagyon jól érezték magukat. Mindenki élménydús percekkel, fokozott jókedvvel s a hajnalban ébredezõ nap kíséretével vánszorgott haza.

Nagyszülõk, dédszülõk lelkében még mindig ott motoszkál a farsangi õrületes idõszak és még most is reménykednek a múlt, a „régi szép idõk” visszatérésében. Ebben csak mi, vagyis az újabb generáció segíthet, ha a hivogató internetvilág mellett egy kicsit építenénk a szokások kihalófélben lévõ világába is. Bárcsak tudatosulna bennünk a vágy az õsi szokások megelevenítésére, ápolására, s talán így õseink nyomdokába lépve megmentenénk a hagyományainkat, ami szebbé tenné a jövõnket.

Fóris Henrietta

Bányavidéki Új Szó