Máramaros a levegõbõl is fantasztikus. Vagy még fantasztikusabb

Jön egy nap, amikor választanod kell: vagy repülsz, és fotózol egyet a máramarosi táj fölött, vagy elmész néhány barátoddal és kollégáddal, akik a magánszektorban és erdõkutatásban dolgoznak, Máramaros egyik régi erdejébe túrázni. Te mit választanál?

Borsabánya vidéke

A választás lehetõsége eszembe juttatta, hogy egy évvel ezelõtt (2013. október 17-én) ugyanígy választanom kellett: vagy repülök helikopterrel egyet Máramaros felett, vagy elmegyek a Bukarestbe, a Nemzeti Bank Róma Klub találkozójára, amelynek tagja vagyok, és amely akkor rendezte a 20 éves ünnepi ARCoR konferenciát „Merre tovább Európa?” címmel, amelyen jelen volt Etienne Davignon gróf is, a Bilderberg Csoport elnöke. Ritkán adatik meg, vagy sosem, hogy egy ilyen emberrel szóba állhass. Másrészt az, hogy a máramarosi késõõszi táj felett repülhess, és fotózz, ugyancsak szenzációs élmény, így az utóbbit választottam, kár lett volna kihagyni azokat a színeket és fényeket. Máskor meg Kínába kellett volna mennem, miközben máramarosi projektek voltak, és ugyanígy nem mentem el Egyiptomba, Izraelbe, Brazíliába, Kenyába sem. Kissé sajnáltam ezeket az átfedéseket, de nem lehet mindig mindent megkapni.

Ha repülsz néhányat Máramarossziget felett, elég gyorsan kimeríted a látni- és fényképezni valók sorát. Elég gyorsan feleslegessé válik, amit csinálsz, de lehet, hogy néhány új szög, jobb fények hozhatnak valami újat, valami különlegeset. Na jó, el tudok én képzelni sokkal extravagánsabb repüléseket is, olyan fényviszonyok közt, amiket én határozok meg, olyan helyekre repülni, amiket én jelölök ki, és megbeszélem a pilótával, az más lenne. De ehhez akad még néhány megoldandó dolog. Ha a képekkel „játszol”, akkor kiemelhetsz dolgokat azzal, hogy egy-egy színcsatornát lenullázol. Ha csak a zöldet és sárgát hagyod meg, akkor kiemelheted a városi vegetációt, ami létezik még, annak ellenére, hogy a „druzsbások” nem bírják sem a zöld környezetet, sem a tiszta levegõt, kivágnak minden nagyobb fát, hogy helyébe egy Velencébõl hozott bokrot ültethessenek.

Ki repülõn száll fölébe, annak a hagyományos fatemplomok, Máramaros egyik legfõbb turisztikai látványosságai alig észlelhetõk, nem jelentõs építményekként jelennek meg, hanem apró beágyazásaként a tájnak. Ahol megmaradtak a hagyományos falvak struktúrái, ott kiemelkednek a település közepérõl, de nehezen lehet róluk látványos fotókat készíteni. Sokkal láthatóbbak azonban az újonnan épített kolostorok, amelyek a mai idõk embereit szeretnék lenyûgözni, s amelyek a magasságokba törnek, mégsem tudják meghaladni a fából „összetákolt” templomokét. Félõ, hogy az egyház úgy gondolta, míg mások hadronütköztetõket építenek, embereket készülnek a Marsra küldeni, kvazár- és kvarkkutatásokat végeznek, addig nekik is fejlõdni kell, és nem építhetnek hagyományos módon holmi fatemplomokat. Biztosan úgy érzik, ez visszamaradottságukat mutatná. Ebben a versenyben a legszomorúbb az, hogy hiába felelne meg például a fenyõ tökéletesen az építkezésnek, általában tölgyeket használnak hozzá, egy-egy kivágott fából pedig egyetlen gerendát dolgoznak ki, ez pedig általában azt jelenti, hogy egy-egy templomhoz ki kell vágni egy egész erdõt. Régen, a kis templomok esetében ez nem is volt gond, azok tökéletesen illeszkedtek a tájhoz, kevés fa kellett hozzájuk, most azonban, amikor néhány szász hektárra csökkent a tölgyerdõk száma, egy-egy ilyen masszív építmény megvalósítása felér egy ökológiai gaztettel. Most, ha ezeket a falakat és tornyokat nézed, akkor látnod kell azt az erdõt is, ami „benne” van, az utolsó tölgyalapú ökoszisztémáját a helyi tájnak. Belegondolsz, mennyi életet jelentett? No, de ez kit érdekel?

(folytatjuk)

Lengyel Péter blogjáról - Transindex.ro, Bányavidéki Új Szó nyomán