In memoriam Puklus Dénes

A tegnap elhunyt Puklus Dénes tanár úr emlékére közöljük az alábbi interjút, amely 2002-ben jelent meg a Lumina / Világosság című kétnyelvű iskolai folyóiratban, Felsőbányán. A tanár úr abban az évben nyugdíjas tanárként tanított kémiát és biológiát az akkor még a Zárdában működő általános iskolában.

A tudás hatalom

A Zárda tanulói nemrég fogalmazást írtak iskolájuk múltjáról. Szinte minden dolgozatban megjelent Puklus tanár úr neve. A mai diákok szüleit, sőt némelyikük nagyszüleit is tanította. Mindenki szívesen emlékezett vissza a biológia órák hangulatára, a kémiai kisérletekre. Volt aki bevallotta, hogy ha nem is érdekelte túlságosan a tantárgy, a tanár úr miatt mindig tanult. Az nem történhetett meg, hogy Dénes bácsi órájára készületlenül menjenek el. Elsüllyedtek volna szégyenükben, ha a feltett kérdésre nem tudnak válaszolni. Ez a nagyfokú tisztelet aztán öröklődött nemzedékről - nemzedékre. Puklus tanár úr ma már nyugdíjas, de még mindig tanít. Jókedvvel, frissen és lelkesedéssel.

Tanár úr, Felsőbányán sokan ismerik, én mégis arra kérem mondjon néhány szót magáról...

Kezdjük talán a nevemmel. A Puklus név szlovák eredetű. Ritka szép név, nagyon büszke vagyok rá. Apai dédapám Szepesváralján született. Anyai ágon pedig  felsőbányai származású vagyok. Felmenő őseim között olyan jellegzetes felsőbányai nevek szerepelnek, mint Barkóczi, Bukova, Kosztin vagy Nagy. Félig tehát felsőbányainak érzem magam. 1958-tól itt tanítottam, sőt hat évig Felsőbányán is laktam, a temető mellett. Innen származik a szellemességem.

Miért választotta a pedagógusi pályát?

Nem készültem tanárnak. A sors hozta így. Nagybányán a Vegyészeti Középiskolában végeztem, és az egyetemen is vegyészetet akartam tanulni. A vegyészmérnöki szakra azonban sokkal többen jelentkeztek, mint a tanárira. Az ösztöndíj elnyerése a felvételi jegytől függött. Emiatt döntöttem a biológia-kémia szak mellett. A kémiával nem volt sok gondom, mert még a középiskolában alapos ismereteket szereztem. A biológia pedig régi nagy szerelmem volt. Úgy olvastam a biológia könyveket, mint más a regényeket. Akkoriban nagyon szerettem a növényeket. Mikor egy tanulmányi kiránduláson kivitt a prof a havasokba, és valamelyik növény neve után érdeklődött, én még latinul is meg tudtam mondani azt. 

Milyen volt egyetemistának lenni az ötvenes években?

Szerettem az egyetemisták független életét. Az ösztöndíjból akkoriban elég jól meg lehetett élni. Kifizettem belőle a szállásomat és az étkezésemet, sőt még egy kis zsebpénzem is maradt szórakozásra. Színházba, operába jártunk, és persze táncmulatságokba, ahogy ma mondanák, buliba. A vizsgaidőszak sem okozott különösebb gondot számomra. Szerettem vizsgázni, és elég jól tudtam előadni a tudásomat. Most is szoktam mondani a gyerekeknek, hogy mennyire fontos a fellépés.  Ha magabiztosan és határozottan adod elő a mondandódat, félig már nyert ügyed van. 

Hogyan került Felsőbányára?

Az egyetem elvégzése után a tanulmányi eredményeim alapján a Szatmár megyei Csomaközre kellett volna mennem. Aztán adódott a felsőbányai lehetőség, és én itthon maradtam. Biológián és kémián kívül, hosszú ideig matematikát és fizikát is tanítottam. Ezekből nekem is szinte ugyanúgy kellett készülnöm, mint a gyerekeknek. Talán azért is tudtam jól tanítani ezeket a tantárgyakat, mert tudtam, hogy mi az, megtanulni. 

Megbecsülték-e a tanárt annak idején? 

A jól, keményen dolgozó tanárt mindig megbecsülték. Viszont ezt a becsületet nagyon könnyen el lehetett játszani. Ha például a tanár szakmailag nem volt megfelelően felkészült, vagy alkoholizált...

Dénes bácsi szerint milyen a jó tanár?

Az én példaképem Metz Jóska bácsi. Ő magyart és történelmet tanított nekem a középiskolában Nagybányán. Nagyon szerettük, mert hangulatot tudott teremteni. Mi is jól éreztük magunkat az órán, ő is. Fontos tehát, hogy jó hangulat legyen. Ennek érdekében néha meg lehet engedni egy-egy viccet is, amikor túlságosan feszültté válik az óra. Ezenkívül természetesen tudományos és módszertani szempontból megtámadhatatlan legyen. A tanítási és nevelési módszerek különben nagyon függnek a tanár személyiségétől. Én mindig szerettem felkarolni a szegény, elesett gyerekeket. Igy megtörtént az, hogy egy gyenge tanulónak is, ha tanult, bár nem felelt jelesre, mégis adtam egy tízest, mert tudtam, hogy ez nagyon feldobja, s esetleg arra ösztönzi, hogy a legközelebbi órára is készüljön. A pedagógus egyik legfontosabb, és talán nélkülözhetetlen tulajdonsága, szerintem, az empátia, a beleélés képessége. Ha beleképzeljük magunkat a gyerek helyzetébe, ha belebújunk a bőrébe, akkor érthetjük meg igazán, hogy mit, miért csinál. Fontos, hogy érezze a gyerek, hogy szereted, kedveled őt.  

Voltak-e fegyelmezési gondjai, konfliktusai a diákokkal?

Nem sok konfliktusom volt, és általában elég simán le tudtam rendezni őket. Erről a témáról különben azt gondolom, hogy a tanár az oka mindennek, ami az óráján történik. Nem szeretem azokat a kollegákat, akik segítségért kiáltoznak, mert valamelyik szemtelen diák miatt nem tudják megtartani az órájukat. A diák csak másodsorban felelős. 

Mi a véleménye a felsőbányaiakról?

Talpraesett, eredeti emberek. S mint a kisvárosban élőkre általában, rájuk is jellemző az összetartás. S ez a vonásuk felülkerekedik még az etnikai különbségeken is. A felsőbányaiak lokálpatrióták. Ha valami történik, először mindig a felsőbányai reflex működik. Másik tipikus jellemzőjük, hogy humorosan csúfondárosak. Nagyon találékonyak a csúfnevek adásában. És ezek a becenevek öröklődnek apáról - fiúra.

Milyennek látja a tanügy, s ezen belül a felsőbányai magyar tagozat jövőjét?

Csak bízni lehet, és bízni kell, hogy jó lesz. Egyelőre még alakulóban van a helyzet. Engem az aggaszt, hogy a gyerekek mennyire közömbössé váltak, sőt elutasítják a tudományokat. Egyre inkább háttérbe szorul a tanulás, értékét veszti a tudás. A közhangulatban is ez van benne. 

Vajon nem a túlterhelés következménye ez?

Nem hiszem. A gyerekek egyszerűen nem tanulnak. Az iskolában most megvalósulhat a lustaság uralma. A diákok valósítják meg, és a tanárok hagyják őket, a személyiségi jogok eltúlzása alapján. Egy gyerek nem feltétlenül tudja, mi a jó neki. A nevelésben túlzott liberalizmus uralkodik. A gyereknek mindent szabad, nem lehet korlátozni jogaiban. 

Ami a magyar tagozat jövőjét illeti, ez a magyar szülőkön múlik elsősorban, mégpedig azon, hogy hova íratják gyerekeiket. Sajnos manapság is sokan úgy gondolják, hogy, ha nem magyarul végeznek, akkor majd jobban érvényesülnek.

Mit üzen a mostani diákoknak, kollegáknak?

Mindenkinek azt üzenem, hogy működjön. A tudás hatalom. Csak azt nem lehet elvenni tőlünk, ami a fejünkben van, mást mindent elveszíthetünk.

Lejegyezte: Balogh E. Csaba