Heinrich Ferenc tb. kanonok, c. esperes, ny. plébános életének 80., papságának 56. évében, a végső szentségekkel megerősítve, Istenben megnyugodva, 2021. szeptember 26-án csendben elhunyt.
1941. július 19-én született Mezőfényen. Az elemi osztályokat szülőfalujában, a középiskolát a Gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskolában majd a teológiai tanulmányait is Gyulafehérváron, a Római Katolikus Hittudományi Főiskolán végezte. 1965. április 25-én szentelte pappá Márton Áron erdélyi püspök Gyulafehérváron.
Heinrich Ferenc aranymiséje 2015-ben Mezőfényen. Fotó: Szatmári Egyházmegye sajtóirodája
Segédlelkész volt 1965-től Nagybányán a Szentháromság-plébánián, 1967-től Borsabányán és 1974-től a Nagybánya-Alsófernezelyi Árpád-házi Szent Erzsébet-plébánián szolgált plébánosként 2020-ig, nyugdíjba vonulásáig. 2020-tól a papi otthon lakója volt.
Földi maradványait a mezőfényi Szent Mihály-templomban ravatalozzák fel, szeptember 27-én 20 órakor szentmisét mutatnak be érte, majd a mezőfényi temetőben helyezik örök nyugalomra szeptember 28-án, kedden a 12 órakor kezdődő szentmise és gyászszertartás után. A jó Isten jutalmazza meg az örök boldogsággal!
(romkat.ro)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek