A Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület 2014. november 28-30. között Máramarosszigeten és Hosszúmezőn folytatta a még 2010-ben felvállalt misszióját, mely szerint zömében középiskolás és egyetemista diákok vállalják kisiskolások, fakultatív magyar oktatásban részesülő diákok, szórványban élő magyar gyerekek felé elvinni a középkori magyar hadi és udvari hagyományokat.
Ezt a Máramaros megyei kirándulásunkat ezúttal a Communitas Alapítvány pályázati támogatásával sikerült kivitelezni.
Programunk első napja a szervezkedésről, előadásaink előkészítéséről, hagyományőrzőink tábori kellékeinek szállításának logisztikai előkészületeiről szólt. November 29-én indultunk Máramarosszigetre, ahol 15 órától léptünk fel a helyi érdeklődő közönség előtt, a Hollósy Simon Művelődési Egylet házában. Nem várt, nagy számú érdeklődő érkezett, így az első pillanatoktól jó hangulatú volt az előadók és a hallgatók közötti viszony. Egy rövid bemutatkozás után kivonultunk az udvarra, ahol előbb íjászaink tartottak bemutatót, majd a közönség is kipróbálhatta az íjászkodást. Ezt rövid lovagi játék követte. Visszatérve a házba, a programunk bemutatója következett, a hölgyek középkori táncokat ismertettek és tanítottak a közönségnek. Végezetül kellemes beszélgetések alakultak ki vendégek és vendéglátók között. Kellemes érzésekkel hagytuk hátra a Hollósy-házat. Még Szigeten sort kerítettünk egy közös vacsora elfogyasztására, majd hosszúmezei szállásunkra mentünk át. A hosszúmezei Református Gyülekezeti Ház biztosította fogadásunkat, ahol a gyors elrendeződés után sort kerítettünk egy belső előadásra, amit Egyesületünk elnöke tartott meg a tagság számára. Másnap, november 30-án testületileg részt vettünk a reggeli istentiszteleten, ahol Nagy-Jenei Zoltán elnökünk személyesen szólította meg a hosszúmezei fiatalságot, röviden ismertetve a Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület aznapi programját. A tényleges előadásra 13,30-kor került sor a gyülekezeti házban. Itt is szép számmal jöttek el a fiatalok, és a szigeti élményeink megismétlődtek.
Egyesületünk tagjai egyöntetűen jelentették ki, hogy érdemes volt vállalni ezt a két napos észak-máramarosi utat, mert a hallgatóság szeretete és az érdeklődők odaadása minden fáradtságot kárpótolt. Ígérjük, hogy újra ellátogatunk ezekre a helyszínekre!
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek