A kővári uradalom híres vára

Berkeszpataka a Lápos folyó mellett fekvő kis község. Határához tartozott a híres Kővár vára, mely a falutól keletre állt. Romjainak maradványai a falu melletti hegy tetején mára már alig láthatók. Kővár a hajdani kővárvidék központja volt, és 1682-1691 között Szolnok-Doboka vármegyéből önálló közigazgatási területté hasították ki. A vár alatti Berkeszpataka település mindenkor a kővári uradalom része volt. Az erődítmény alapjait valamikor az 1200-as évek végén, vagy az 1300-as évek eleje körül rakhatták le. 1367-ben szerepelt először neve az oklevelekben, amikor I. Lajos király Dragomír fiainak Drághnak és Jánosnak adta. Ez a Dragomír Oláh Miklós I. Lajos idején erdélyi vajda volt. 1718-ban a Szatmári béke után Rabutin a várat a levegőbe röpíttette. Megmaradt romjait a környékbeliek hordták szét.

Kővár vára

Továbblépve az időben: 1715-ben a várat felrobbantják

II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának elején az erődítmény a németek kezén volt, de a vár parancsnoka, gróf Teleki Mihály, a megye főkapitánya a fejedelem oldalára állt.

A német kapitány bilincsbe verette, és a várat átadta a kurucoknak.
A szabadságharc leverése után, 1715-ben Rabutin császári tábornok a várat felrobbantotta, megmaradt részeit pedig 1717-ben a tatárok dúlták fel. Ezután a várat már nem építették újra.

Nagybányától szűk huszonöt kilométerre délre, a Dés felé vezető út közelében települt a jelentéktelen kis falu.

Középső-vár– a Felső(Külső)- és a Belső-vár – által közrefogott zárt udvar kapujának keleti tornya. (Sergiu Iosipescu, 1981)

A község keleti határában, a Lápos-patak bal partján emelkedő négyszázhét méter magas hegy tetején állt egykor Kővár vára. E tekintélyes nagyságú várból ma már csak alapfalainak maradványai láthatók.

A Szamos és a Lápos vize között elterülő nagy terület Erdély történelmében a „Kővár-vidéke” nevet viselte, amely különösen az erdélyi fejedelemség idejében, külön politikai állással bírt és központja Kővár vára volt. A vár keletkezésének pontos idejét nem tudjuk.

1246 elején I. Pál comes, az Aranyos vári uradalomból atyjafiának, István országbírónak adományozott többek között egy várépítésre alkalmas, harmincekényi földet, az Aranyos vártól oda vezető titkos úttal együtt. Mint azt Fügedi is megjegyzi, ez az adat Kővárra vonatkozhat.

Kővár első okleveles említése 1367-ben történik, amikor I. Lajos király Dragomér Miklós fiának, Drághnak és Jánosnak adományozta, akik a Drágffy család névadó ősei voltak. Kiss Gábor közlése szerint a vár létezésének határozottabb említése 1378-ban történik, amikor I. Lajos király Balknak és Drághnak, Máramaros és Ugocsa vármegyék főispánjának adta az erdődi kerület kivételével, melyet a király magának tartott meg.

. Lajos ebben az oklevélben azt mondja, hogy azelőtt Kővárt Imre nádor és István vajda birtokolta.
1405-ben, Balk máramarosi főispán halála után fiai, Demeter és Sandrius, valamint Drag fiai osztályt tartottak, és „…az király úr akarattyából…” Kővár vára és tartozéka Sandrius birtoka lett.
Az oklevél szerint ötvenhat falu tartozott a várhoz, melyek kevés kivételével ma is léteznek.

A politikailag is fontos határvár

A Középső-vár épületei az 1705. évi leltár alapján. A vár életéhez nélkülözhetetlen gazdasági és ellátó épületeknek, műhelyeknek, raktáraknak, a vár szolgálatában álló személyek, az alacsonyabb rangú tisztek, az őrség egy részének és a kiszolgáló cselédség lakórészeinek adott teret. (A szerző számozta meg, nincs hozzá forrás csak a leltár szövege)

A XV. század második feléig a Béltekiek birtokolták, de 1470-ben a hűtlenséggel vádolt Bélteki Mihály birtokait a király elvette, és Kővár várával együtt a Drágffyaknak adományozta.

A mohácsi csatában Drágffy János országbíró, zászlótartó is részt vett, és hősies küzdelemben vesztette életét a török elleni harcban.
Mohács után Kővár is Szapolyai János birtokai között szerepel. Talán ő építette a róla elnevezett tornyot is.

1548-ban somlyói Báthori Anna, előbb Bélteki-Drágffy Gázpár, utóbb pedig Drugeth Antal özvegyének birtoka. 1538-tól fontos határvár lett: ezért hol az erdélyi fejedelmek, hol a Habsburgok terjesztették ki rá a fennhatóságukat.

Innen viszik lefejezni Szatmárra Jósika Istvánt

1565-ben I. Miksa király vezére, Lazarus Schwendi kassai főkapitány foglalta el a várat János Zsigmondtól, de a fejedelem 1567-ben Haszán pasa támogatásával tizenhárom napi ostrom után visszavette. Amikor Báthori Zsigmond felesége, Mária Kristierna osztrák főhercegnő, alig pár hetes együttélés után elhagyta a könnyelmű és léha életet élő férjét, önkéntes rabsága színhelyéül Kővárat választotta. 1598-ban ide hozták Jósika Istvánt Gyulafehérvárról, akit a fejedelem elleni összeesküvés vádjával fogtak el, és innen vitték Szatmárra lefejezni.

Báthoritól a vár csakhamar a császáriak kezére került, akiktől 1605-ben Bocskai István kapta vissza úgy, hogy a felső várban elhelyezett magyar őrség az alsó vár harminckét védőjét lefegyverezte, és a vár kapuit megnyitotta előtte.

1613-ban Doczi András szatmári várparancsnok foglalta el, 1615-ben Bethlen Gábor egyezmény útján szerezte meg.

Amit az 1694-ben kelt oklevélből tudunk meg

A szabálytalan alaprajzú, külső és belső részből álló vár részletes leírását az 1694-ben felvett leltár tartalmazza.

E szerint a külső vár kapujához „…egy hegyes fákkal sűrűven keresztül általveretett levonó gém…”, vagyis felvonóhíd vezetett, amely „…erős tölgyfa ágosához alkalmaztatván végső részével, egy nagy erős vasszegen jár lebocsátása és felvonása…”, amelyet a „…kis trázsaházban vigyázó német…” szokott végezni.
A bejáraton belül „…mindjárt van egy kőből rakott árkocska…”, amelyen keresztül „…tölgyfa deszkából csináltatott fel- és levonó kapu…” volt.

A kaputól „…bükkfával megdeszkázott szekérúton az másik, belső kapura, mely kapu már kőből építtetett és rakatott…” juthatunk, ahol „…egy kis darabontház…” állt.

Kiss Gábor, az Erdélyi várak, várkastélyok című könyvében ír arról, hogy a közelében lévő épület „…annakelőtte porkolábház volt, most németek quartalya…”.
E mellett „…vagyon egy pin

ce forma, forrásos, vizes álló hely, mely víz csorgásának eredeti vagyon a vár kőszikla oldalából…”. Itt volt a „prédikátorok számára csináltatott ház…”, amely alatt pince mellette pedig „…hintótartó szekérszín…” több istállóval, kőpincével.

A Lápos vizéhez vezető kapu

Az út innen a középső kapuhoz vezetett, amely „…az belső és külső várak között levő udvarnak kapuja…” volt, és „…kőből van a fundamentuma felépítve…”.

Ez előtt is felvonóhíd volt, mellette őrház állott, közelében a kovácsműhely, és „…vicekapitány lakta ház…”, amely mellett egy kisebb kapu vezetett ki a Lápos vizéhez. E kisajtó mellett tégla alapokra épült a „gabonásház”, mely „…mostan az asszony, Telekiné asszonyom őkegyelme számára usuáltatik…”.

A várbörtön emeletes épülete

A „…közkapu udvaráról érkeztünk az belső vár kapuja előtt való, mély, vizes árokra csináltatott fahídlásra…”. Ez a felvonóhíd a belső vár kapujához vezetett, melynek belső oldalán egy „oldalbástyácska van…”, amelyre lépcső vezetett fel.

A bástya bal oldalán „…az kapu hosszú boltozatán felyül van két palota…”, melyek ablakai a Lápos vizére néztek.
A kaputól jobbra a börtön emeletes épülete helyezkedett el egy régi pincével, „…mely azelőtt vicekapitány számára való volt, most az német commendant borai állnak benne…”. A második emeleten levő szobát „kongóboltnak” nevezték.

Továbblépve az időben: 1715-ben a várat felrobbantják

II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának elején az erődítmény a németek kezén volt, de a vár parancsnoka, gróf Teleki Mihály, a megye főkapitánya a fejedelem oldalára állt.
A német kapitány bilincsbe verette, és a várat átadta a kurucoknak.
A szabadságharc leverése után, 1715-ben Rabutin császári tábornok a várat felrobbantotta, megmaradt részeit pedig 1717-ben a tatárok dúlták fel. Ezután a várat már nem építették újra.

Amit az 1792-ben készült leltár tartalmából lehet megtudni

A romvár és uradalma 1719-ben került a Teleki család birtokába, melyről 1792-ben készítettek leltárt.

Ennek tartalmából:

„…itten benn a faluban néhai gróf Teleki Ádám úr őexelenciájának semmi udvarháza vagy udvarház helye nem maradott, hanem a falunak határán találtatik a kővári erősség helye, mely királyi adományba jővén a méltóságos gróf Teleki uraknak. Állott az erősség magából a várhoz járhatás egyedül vala alkalmas, készült egy kis vigyázó erősségből, melynek a közelebbi, úgy nevezett kuruc lárma lecsendesítésével királyi parancsolatból széllyel hányatván már most azoknak helyeken csak a falak és épületek hantjai, a kőszikla oldalában mesterséges kéz által rakott, de széllyel nem hányattathatott néhány szeglet kőfalakkal, és ezek csak ottan, az hol még az idő injuriája erdőt nem nevelhetett, szemlélhetnek. A várhelye most haszonvehetetlen, különösen sem nagy, de mellette a hegy nyakon napnyugat felől fekvő simaság a méltóságos fenn tisztelt gróf urak közt felosztva és szántó s kaszáló helyekre szaggatva biratik és használtatik…”.

Összegzés és egy hadi edektum Apafi idejéből…

Kővár birtokosai a második világháború végéig a Telekiek maradtak. A vár megmaradt köveit a környékbeli lakosság hordta szét házainak építéséhez.

A várról hát sajnos nem rendelkezünk a mai állapotot tükröző felméréssel, az 1661. évi és az 1687.évi Marsigli-féle alaprajz ismert.

Az 1968-ban majd 1976/81-ben végzett régészeti ásatások eredményeit csak kivonatosan közölték.
Az Alsó – vagy nagy – várban egy ajtó vagy ajtókeret töredék került elő az, A.DO.15…” felirattal, ami egy XVI. századi építésre vagy javítási munkára utalhat.

A Felső – vagy kis – vár területén egy valamikor befalazott kőlapot találtak, felirata: KOVARIENSIS FOKAPITANEO, 1657
Az alábbi szöveg egy hadi ediktumból való, Apafi idejéből (Hadtörténelmi Közlemények 4, 48.l), Edictum militare in arce Kővár, 1665. die 1. martii. / Hadi edictum Kővár vára részére:

,,Mivel minden jó dolognak a jó rendtartás a lelke….. Reggel, mikor a nap felkezd jőni, a toronyban dobot ütvén, mindenik, várban levő porkoláb uraim, tizedesek, káplárok, magyar és német gyalogok, kiki fegyverével a maga kapujára menjen, és mindenik kapun rendre, a régi jó szokás szerént könyörögve s Jézust kiáltva, a kapukat felnyissák… A felső várban penig mind külső s mind belső keríté- sekben levő minden ajtók emeltsői mindenkor bezárva legyenek és csak szintén az egy kapuja, az ki az alsó várra szolgál, legyen nyitva. … Minden éjszaka porkoláb uraimék, ki-ki a mely várban lakik, mentől többször, legalább egyszer a czirkálókat meglátogassa s a várat is belől megkerülje. Valamely czirkálót aluva talál a porkoláb, a magyart szörnyen megveije s hasonlóképpen a tizedes is. Az németet penig az német káplárokkal az ő módjuk szerént büntettessék meg… Valaki a várból szót ad ki, kiváltképpen éjjel, tisztviselője hire nélkül: meghal érette…”.

 

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Roșu Mária és Demján László műemlékvédő építész gyűjteményükből küldte be szerkesztőségünkbe.

(szöeg és képek: Központ.ro)