A felsõbányai postahivatal megfelel napjaink követelményeinek

A XIX. század elején egy felsõbányai hölgy, Tomasovszky Anna egyik levelében megemlíti, hogy férje postával küld levelet barátjának.

Felsõbányán 1840-ben, a kispiaci Farkas-ház egyik udvari szobájában nyitották  meg a postahivatalt. A postáskisasszony a szobában, a nyitott ablaknál állva vette át, illetve adta ki a küldeményeket. A leveleket, csomagokat lófogatú kocsi szállította Nagybányáról. A postakocsi  reggel kilenc óra körúl érkezett meg városkánkba. A kocsis kúrtöt fújva haladt végig az utcákon.

A múlt század második felében egy ideig egy úgyvéd államosított házában mûködött a postahivatal, majd a hetvenes években egy korszerû telefonközpont épült fel  a  Kapnikbányára vezetõ út elejénél. A földszint egy részét a helyi postahivatal bérelte.

A szebb napokat látott impozáns épület jelenleg üres, mert a Romtelecom eddig még nem tudta eladni.

2008. július 14-én a Gutinului utca egyik tömbházának olcsóbb földszinti helyiségébe költözott át a postahivatal.

Az országunkban és más európai országokban bevezetett szerkezet-átalakításokat ebben a postahivatalban is megvalósították. Az átszervezés többek között a bevételek növelését, a kiadások csökkentését célozta.

Városunkban is egyre többen interneten tovabbítják leveleiket, és rendelnek meg különbözõ termékeket, amelyeket gyakran  autós, magánfutár szolgálatok szállítanak a megrendelõk otthonába.

A posta versenytársai nem tudják „felfalni”, ha gyorsan, megbízhatóan szolgálja ki ügyfeleit. A versenyképességet az informatizálás is szolgálja. A felsõbányai postahivatalban is számítógéppel dolgozzák fel, tárolják az adatokat, korszerû faxgéppel továbbítanak dokumentumokat, pénzt pedig a Western Unionnal, Eurogiroval utalhatnak át. Sokan a postahivatalban egyenlítik ki villanyszámlájukat.

A gyors, megbízható kiszolgálásban meghatározott szerepet játszanak a Sanda Poduþ által vezetett alkalmazottak: a postatisztek, a pénztárosok és kézbesítõk.

Naforeanu Adriant, a postásunkat barátunknak tekintjük. Mindig megkérdi tõlünk, hogy vagyunk, osztozik örömeinkben, fájdalmainkban. Utcánkban nagyon sokan elégedettek vele, mert a küldeményeket mindig pontosan továbbítja.

Szerencsésnek tekinti magát, mert eddig csak kutyák támadták meg.

- Háromszor haraptak meg négylábúak, de az injekció jobban fájt, mint a harapásuk - jegyezte meg mosolyogva.

Egyébként nemcsak én, hanem sok szenzációhajhász riporter készített volna vele interjút, ha õ harapott volna meg egy ebet.

Kézbesítõ barátomnak az alábbi régi postásviccet mondtam el:

A postás észreveszi, hogy egy udvarban nagy kutya alszik. Bár fél az ebektõl, lassan kinyitja a kaput, mert táviratot kell továbbítania. Mielõtt belépne, megpillant egy kisfiút a kertben és ezt kérdi tõle:

- Nem harapós a kutyátok?

- Nem - válaszolja  a gyerek.

Amikor a postás bemegy, a kutya felébred, és megharapja a postást.

- Azt mondtad, hogy nem harapós a kutyátok - mondja dühösen a gyereknek.

- A mienk nem harap, de én a szomszédban lakom - mentegetõzik a kisfiú.

Boczor József

(Bányavidéki Új Szó)