A XIX. század elején egy felsõbányai hölgy, Tomasovszky Anna egyik levelében megemlíti, hogy férje postával küld levelet barátjának.
Felsõbányán 1840-ben, a kispiaci Farkas-ház egyik udvari szobájában nyitották meg a postahivatalt. A postáskisasszony a szobában, a nyitott ablaknál állva vette át, illetve adta ki a küldeményeket. A leveleket, csomagokat lófogatú kocsi szállította Nagybányáról. A postakocsi reggel kilenc óra körúl érkezett meg városkánkba. A kocsis kúrtöt fújva haladt végig az utcákon.
A múlt század második felében egy ideig egy úgyvéd államosított házában mûködött a postahivatal, majd a hetvenes években egy korszerû telefonközpont épült fel a Kapnikbányára vezetõ út elejénél. A földszint egy részét a helyi postahivatal bérelte.
A szebb napokat látott impozáns épület jelenleg üres, mert a Romtelecom eddig még nem tudta eladni.
2008. július 14-én a Gutinului utca egyik tömbházának olcsóbb földszinti helyiségébe költözott át a postahivatal.
Az országunkban és más európai országokban bevezetett szerkezet-átalakításokat ebben a postahivatalban is megvalósították. Az átszervezés többek között a bevételek növelését, a kiadások csökkentését célozta.
Városunkban is egyre többen interneten tovabbítják leveleiket, és rendelnek meg különbözõ termékeket, amelyeket gyakran autós, magánfutár szolgálatok szállítanak a megrendelõk otthonába.
A posta versenytársai nem tudják „felfalni”, ha gyorsan, megbízhatóan szolgálja ki ügyfeleit. A versenyképességet az informatizálás is szolgálja. A felsõbányai postahivatalban is számítógéppel dolgozzák fel, tárolják az adatokat, korszerû faxgéppel továbbítanak dokumentumokat, pénzt pedig a Western Unionnal, Eurogiroval utalhatnak át. Sokan a postahivatalban egyenlítik ki villanyszámlájukat.
A gyors, megbízható kiszolgálásban meghatározott szerepet játszanak a Sanda Poduþ által vezetett alkalmazottak: a postatisztek, a pénztárosok és kézbesítõk.
Naforeanu Adriant, a postásunkat barátunknak tekintjük. Mindig megkérdi tõlünk, hogy vagyunk, osztozik örömeinkben, fájdalmainkban. Utcánkban nagyon sokan elégedettek vele, mert a küldeményeket mindig pontosan továbbítja.
Szerencsésnek tekinti magát, mert eddig csak kutyák támadták meg.
- Háromszor haraptak meg négylábúak, de az injekció jobban fájt, mint a harapásuk - jegyezte meg mosolyogva.
Egyébként nemcsak én, hanem sok szenzációhajhász riporter készített volna vele interjút, ha õ harapott volna meg egy ebet.
Kézbesítõ barátomnak az alábbi régi postásviccet mondtam el:
A postás észreveszi, hogy egy udvarban nagy kutya alszik. Bár fél az ebektõl, lassan kinyitja a kaput, mert táviratot kell továbbítania. Mielõtt belépne, megpillant egy kisfiút a kertben és ezt kérdi tõle:
- Nem harapós a kutyátok?
- Nem - válaszolja a gyerek.
Amikor a postás bemegy, a kutya felébred, és megharapja a postást.
- Azt mondtad, hogy nem harapós a kutyátok - mondja dühösen a gyereknek.
- A mienk nem harap, de én a szomszédban lakom - mentegetõzik a kisfiú.
Boczor József
(Bányavidéki Új Szó)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek