A Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület 2014. november 28-30. között Máramarosszigeten és Hosszúmezőn folytatta a még 2010-ben felvállalt misszióját, mely szerint zömében középiskolás és egyetemista diákok vállalják kisiskolások, fakultatív magyar oktatásban részesülő diákok, szórványban élő magyar gyerekek felé elvinni a középkori magyar hadi és udvari hagyományokat. Ezt a (...) olvasd tovább
Cleveland nyújt otthont a legnagyobb amerikai magyar közösségnek. 1920-ban több mint 10 ezer magyar lakott Ohio államnak ebben a városában, az 1980-as népszámláláson pedig 36 899-en vallották magukat magyarnak. A népszámlálási adatok szerint számuk egyre csökken. A 2000-es népszámlálás szerint 11 860-an beszéltek otthon magyarul, 2005-ben viszont már csak 8130-an használták otthon (...) olvasd tovább
(BÚSz-beszámoló) A koltói Agape Alapítvány Petõfi-szavalóversenyt rendezett folyó év október 11-én diákok, felnõttek és szépkorúak számára, mintegy folytatásaként a nagybányai Teleki Blanka Nyugdíjas Klub által tíz éven keresztül sikeresen megszervezett vers- és prózamondó versenynek. Bencze Béla, az Agape Alapítvány elnöke, valamint Bencze Zita, az (...) olvasd tovább
Jön egy nap, amikor választanod kell: vagy repülsz, és fotózol egyet a máramarosi táj fölött, vagy elmész néhány barátoddal és kollégáddal, akik a magánszektorban és erdõkutatásban dolgoznak, Máramaros egyik régi erdejébe túrázni. Te mit választanál? A választás lehetõsége eszembe juttatta, hogy egy évvel ezelõtt (2013. október (...) olvasd tovább
Közhírré tétetik! Az Úr 2014. évében, október havának 11. napján este 8.00 órai kezdettel Magyarberkeszen szüreti vígasság lészen. Mikor eljöve október 11. napja, legyen talpon a környék apraja, nagyja. Este, ha sötét lesz, induljon hát a bálba, mert ott hét falura szóló mulatság várja. Helyszín idén is a Magyarberkeszi Kultúrotthon, a talpalávalót (...) olvasd tovább
Az ezeréves lengyel-magyar barátság fényes fejezete több ezer lengyel tiszt és közkatona résztvétele az 1848-49-es szabadságharcban. A lengyel hazafiak tudták, hogy a magyar szabadságharc az oroszok megszállta Lengyelföld függetlenségéért küzdõknek is erõt ad. Lõrincz János felsõbányai népi költõ egyik rajzokkal ékesített (...) olvasd tovább
CSAKAZÉRTIS! címmel tart stand-up comedy előadást a Szomszédnéni Produkciós Iroda és Felméri Péter Nagybányán, az erdélyi turné keretén belül. 2014. október 11.-én, szombaton, 19.00 órától, a Nagybányai Városi Színház színpadán kerül sor a Karinthy-gyűrűs Szomszédnéni Produkciós Iroda (...) olvasd tovább
Számokkal nehéz vitatkozni. Ezek festhetik a legreálisabb képet iskolánkról. Hadd beszéljenek önmagukért most a tények. Pedagógusok: A tanári kar hosszú idő óta, így ebben a tanévben is kizárólag szakképzett pedagógusokból áll. A 39 pedagógus zöme az iskola címzetese, ez garanciája lehet a (...) olvasd tovább
Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari- díjas budapesti színművész „Az igazat mondd, ne csak a valódit...!” című irodalmi estjére. Helyszín: veresvizi Krisztus Király Templom Időpont: 2014. október 12. este 7 óra. A meghívókat a Krisztus Király- és a Szentháromság (...) olvasd tovább
CSAKAZÉRTIS! címmel tart stand-up comedy előadást a Szomszédnéni Produkciós Iroda és Felméri Péter Nagybányán, az erdélyi turné keretén belül. 2014. október 11.-én, szombaton, 19.00 órától, a Nagybányai Városi Színház színpadán kerül sor a Karinthy-gyűrűs Szomszédnéni Produkciós Iroda (...) olvasd tovább
A Főtér Fesztivál 2014 végleges porgramja - szeptember 19-21. péntek, szeptember 19. 12.30 Üzletember-találkozó - a Máramarosi Magyar Vállalkozók Egyesületének (MAVÁSZ) 5. konferenciája a Régi Főtéri Diafán Szállodában 16.30 Gyülekező a Felsőbányai utcán (a (...) olvasd tovább
Az RMDSz felsõbányai helyi szervezete tisztújitó közgyûlést tart 2014. szeptember 26-án, 18.00 órától, az RMDSz székházban. Napirend: - elnökségi beszámoló - az elnökség tagjainak megválasztása - területi küldöttek megválasztása Jelölési feltételek: - legkevesebb három (...) olvasd tovább
Hoppál Péter avatta fel Bem József (1794-1850), az 1848/49-es szabadságharc lengyel származású tábornokának a romániai Koltón (Coltau) felállított mellszobrát vasárnap. A hagyományos Petőfi-emlékünnep keretében megtartott rendezvényen Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős (...) olvasd tovább
Petõfi emlékünnep, Bem mellszobrának leleplezése Az ünnepség programja: 10.30 óra: Ünnepi istentisztelet a református templomban Igét hirdet Tõkés László püspök, EP képviselõ 11.45 óra: Bem József mellszobrának leleplezése Avató beszédet mond: – Kovács (...) olvasd tovább
Az RMDSZ 1996 óta mindig állít jelöltet az államfő-választáson, a romániai magyar közösség számára ez becsületbeli üggyé vált az elmúlt két évtizedben. A magyar jelölt közösségünk hangját képviseli ebben a választási küzdelemben, ő az aki tolmácsolja gondjainkat, elvárásainkat, valamint azt is, hogy milyen jövőt szeretnénk ebben az országban. El kell mondanunk, hogy mi, (...) olvasd tovább
Szeptember 7., vasárnap. Az ünnepség programja: 10.30 óra: Ünnepi istentisztelet a református templomban Igét hirdet Tõkés László püspök, EP képviselõ 11.45 óra: Bem József mellszobrának leleplezése Avató beszédet mond: – Kovács István (...) olvasd tovább
A koltói Agape Alapítvány Petõfi-szavalóversenyt hirdet felnõttek és szépkorúak számára, mintegy folytatásaként a nagybányai Teleki Blanka Nyugdíjas Klub által 10 éven keresztül sikeresen megszervezett vers- és prózamondó versenynek. Jelentkezni lehet egy kötelezõ Petõfi verssel, és egy szabadon választott magyar szerzõ versével vagy (...) olvasd tovább
Nyolcadik éve folyamatosan szerveznek Máramarosszigeten szórványtánctábort, idén augusztus 4-15 között zajlott a rendezvény a Hollósy Magyar Házban. A 90-es években kórustáborként indult nyári program mára tánctáborrá alakult, melyben a máramarosszigeti szórványban élő gyermekek magyar néptáncot tanulnak. Eleinte még csak egy hétig tartott, ám négy (...) olvasd tovább
szeptember 19., péntek, 18.40 óra: Berena koncert (nagyszínpad) Muzsikál a nagybányai Berena Zenekar: Markó Botond – hegedû, Alföldi-Lakatos György – kobza, Moldován Balázs – nagybõgõ, Alföldi-Lakatos Tibor – dob. szeptember 20., péntek, 20.30 óra: Csík Zenekar koncert (nagyszínpad) A Kossuth-díjas Csík Zenekar az elmúlt (...) olvasd tovább
A misztótfalui református gyülekezet honismereti utazása - folytatás az elõzõ lapszámból - Az Iza-völgy egyik legjelentõsebb települése a gyönyörû természeti környezetben fekvõ Barcánfalva (Bârsana). A falu körül szépen gondozott, megmûvelt parcellák színes csíkjai (...) olvasd tovább
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést