Krisztusban szeretett Testvérem! Kovács Péter Zoltán magyarberkeszi református lelkipásztor vagyok. Lelkipásztorként szolgálok Magyarberkeszen és a hozzá tartozó leányegyházközségben, Nagysomkúton. Egyházközségeink lélekszáma 352 lélek. Mindkét egyházközség saját templommal rendelkezik, és mindkettő felújításra vár. Magyarberkesz Nagybányától mintegy 20 km-re, (...) olvasd tovább
Korábbi írásomban megígértem, hogy iskolánkkal kapcsolatos fontosabb emlékeimet, élményeimet leírom, hogy ne menjen feledésbe. Az utókor tudja meg, hogy voltunk. Ezt kötelességemnek tartom, hiszen az akkori tanári karból egyedül én maradtam élõ tanú. Az 1958-59-es tanévben voltunk utoljára önálló magyar tannyelvû I-VIII. osztályos iskola. (...) olvasd tovább
Fájdalommal és együttérzéssel közöljük mindazoknak akik ismerték a tanár urat, hogy Mazalik Alfréd életének 88. évében hosszú betegség után távozott az élők sorából. Nyugodjon békében! Mazalik Alfréd Felsőbányán született 1927. november 8-án. Életpályája gazdag volt, dolgozott magyar újságíróként, (...) olvasd tovább
A koltói Agape Alapítvány másodjára hirdet Petõfi-szavalóversenyt felnõttek és szépkorúak számára, mintegy folytatásaként a tavalyi elsõ szavalóversenynek. Jelentkezni lehet egy kötelezõ Petõfi-verssel, és egy szabadon választott magyar szerzõ versével vagy prózájával. Kategóriák: 18-50 év (1. korosztály), és 50 év fölött (2. (...) olvasd tovább
A SZOMSZÉDNÉNI PRODUKCIÓS IRODA és FELMÉRI PÉTER legújabb előadására 2015 október 06.-án (kedden), 19.00 órától kerül sor Nagybányán, a Bábszínház előadótermében. Az előadásra az EGYEMAZUZÁDAT! című erdélyi turné keretén belül kerül sor. Belépőket elővételben a nagybányai RMDSZ székházban (...) olvasd tovább
Szemelvény a 10. Főtér Fesztivál programjából: gyermekprogramok (óvodásoknak, kisiskolásoknak és általános iskolásoknak - a nagyobbakat is és a szülőket is várjuk): péntek, szeptember 18. 16.45 Debreceni huszárok - Hajdú-Bihar megyei Huszárbandérium (Hajdú-Bihar megyei Lovas és Huszárhagyomány Örző (...) olvasd tovább
Koltó község Önkormányzata és a Koltó-katalini Református Egyházközség szeretettel meghívja Önt és Kedves Családját a 2015. szeptember 6-án, vasárnap tartandó hagyományos koltói Petõfi-emlékünnepre. ,,Beszél a fákkal a bús õszi szél, Halkan beszélget, nem hallhatni meg; Vajon mit mond nekik? beszédire A fák merengve (...) olvasd tovább
“Beszél a fákkal a bús őszi szél, / Halkan beszélget, nem hallhatni meg; / Vajon mit mond nekik? beszédire / A fák merengve rázzák fejöket.” Petőfi Sándor: Beszél a fákkal a bús őszi szél Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt a 2015. szeptember 6-án vasárnap tartandó hagyományos koltói Petőfi- (...) olvasd tovább
A Főtér Fesztivál 2015 szervezői az ifjabb korosztályok tíz éves vágyát teljesítve, idén a pénteki (szeptember 18-i) nagykoncertre, a TANKCSAPDA rockzenekart hívták meg. Így Nagybánya is bekerül a 25 éves rockzenekar idei turnéjába, melynek címe Urai vagyunk a turnénak. A Tankcsapda 1989-ben alakult, kezdeti punk rock stílusába fokozatosan vegyült bele a hard rock/heavy (...) olvasd tovább
Augusztus 3-án indul a kicsik tábora a Hollósy házban. Programok: délelőttönként néptánc, népdaltanulás a SZIGET Táncegyüttes oktatóival. Furulya Székely János tanárral. Délután: népi kézműveskedés (nemezelés, bútorfestés, gyöngyözés, (...) olvasd tovább
A tudósok többsége a korábban beköszöntött július elejei kánikulát az éghajlatváltozás megnyilvánulásának tekinti. A XIX. század elsõ felében megjelent Hasznos Mulatságokat, a Hazai és Külföldi Tudósításokat, a Nagybánya és Vidékét böngészve több tudósítást (...) olvasd tovább
A Szinér-parti kisvárosban hagyományosnak mondható ökumenikus szentmise keretében került sor múlt pénteken az idei, Sylvester János-díjak átadásával egybekötött tanévzáró ünnepségre, melyen jeles meghívottak is részt vettek. Több éve honos gyakorlat Váralján, hogy a tanévnyitó, illetve tanévzáró ünnepségeket (...) olvasd tovább
„A vívók apostola” és a Magyar Köztársaság elsõ miniszterelnökének a felesége Dr. Bay Béla tehát 1907. február 8-án született Szinérváralján. Sportpályafutását a Szatmári Sport Egyesületnél kezdte 1924-ben. 1927-ben a Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubhoz (BEAC) kerül, 1948-ban pedig a Budapesti Haladás vívója lesz. 1933 és 1948 között mindhárom fegyvernemben (tõrvívás, (...) olvasd tovább
2015. június 28., vasárnap A programból: * Fõzõverseny (jelentkezni lehet a 0726-770100-ás telefonszámon) * Sportvetélkedõk (kötélhúzás, lábtenisz, foci stb.) * Kulturális programok (szavalás, tánc, egyéb) * Esti buli Szervezõ: Koltó Község (...) olvasd tovább
Bay, vagy Papolczy? Ház, kastély, vagy kúria? Szülõvárosomban, Szinérváralján van egy épület, amit mindenki Bay-házként ismer. Valójában a Papolczy-Bay, vagy még pontosabban, a Papolczy-kastélyról van szó, ahogy az egy korabeli képeslapon is szerepel. Hogy miért Papolczy- és nem Bay-ház? Azért, mert eredetileg a Papolczy család tulajdonában állt (...) olvasd tovább
Pain Károly egyik pozítiv jellemvonása a szerénység. Nehezen tudtam meggyõzni arról, hogy cikket írjak életútjáról. Pain Lajos helytörténész nagybátyja a család neve és bizonyos okmányok alapján arra a következtetésre jutott, hogy õseik Franciaországból származnak, és a XVIII. században telepedtek le városunkban. Pain Károly 1941. július 14-én született. (...) olvasd tovább
A magyarláposi katolikus felekezeti iskola padjait koptattam négy éven át, 1937 és 1941 között. Mindenkinek vannak szép és kevésbé szép emlékei az élete folyamán átélt eseményekrõl. Sok kedves emlék halmozódik fel az iskolai élettel kapcsolatban, amelyek többé-kevésbé elhalványodnak, de az elemi elsõ osztályában történtek elevenen élnek bennünk. Annyi megilletõdéssel (...) olvasd tovább
Az elmúlt századokban a másik nagyszabású házi teendõ az úgynevezett, 1-2 havonta megejtett nagymosás (szapulás) volt. Ennek leírásával a nagycsaládok édesanyjainak, nõtagjainak szeretnék emléket állítani. A névtelen hõsöknek, akik családtagjaiknak szentelték életüket. Az elmúlt századokban a másik nagyszabású házi teendõ az (...) olvasd tovább
Medárd (kb. 500-kb. 560) francia szent Noyon és Dornik püspöke volt. A legenda szerint egyszer egy sas szárnyával védte meg õt attól, hogy egy záporban bõrig ázzék. A szentet június 8-án ünneplik. Az európai népi idõjóslás szerint negyven napig tart az esõ, ha az õ napján nyílnak meg az ég csatornái. A (...) olvasd tovább
Mindnyájan tudjuk, milyen fáradtságos a mai dolgozó nõ élete. Helyt kell álljon mint feleség, anya, háziasszony, az élet minden területén. Bizonyítania kell, hogy semmivel sem tehetségtelenebb, mint a párja: úgy is, mint vezetõ, vagy beosztott, fizikai, vagy szellemi munkás. Nem is tudjuk felmérni, milyen nagy segítségünkre van, hogy csak betérünk az (...) olvasd tovább
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést