Volt magyar hadifoglyok leszármazottjainak nyújt segítséget az RMDSZ Máramaros megyei szervezete a nekik járó kárpótlás igénylésében. Tavaly ugyanis módosult az 1990/118-as számú törvényerejű rendelet, amelynek értelmében immár az elhunyt, politikailag üldözött személyek leszármazottjai is jogosultak kárpótlásra.
Az igénylők között sok olyan személy van, akinek felmenője hadifogoly volt a Szovjetunióban. A visszajelzések azt mutatják, hogy nehézkes számukra a kárpótlás igénylése, hiszen vagy nem tudják, hogy kihez forduljanak, honnan kell beszerezniük a fogságot bizonyító okiratokat, vagy épp nem találják a katonakönyveket.
Az RMDSZ ezeknek a problémáknak az áthidalásában szeretne segítséget nyújtani. Ennek érdekében a szövetség vezetősége tárgyalást kezdeményezett Magyarország Főkonzulátusával és a Magyar Nemzeti Levéltárral, aminek eredményeképpen körvonalazódik is egy megoldás: a Magyar Nemzeti Levéltár hajlandó lenne egy kétnyelvű tanúsítványt kiállítani az igénylők számára a Szovjetunióban letöltött hadifogsági időszak igazolásához.
Az RMDSZ megyei, illetve területi szervezetei nevesítették azokat a személyeket, akikhez a kárpótlásra jogosultak fordulhatnak. Máramaros megyében az RMDSZ nagybányai és máramarosszigeti szervezetek irodáiban érdeklődhetnek az érintettek, az elektronikus program hivatalos beindítását követően.
Kollégáink a kérelmezési folyamat első lépéseiben tudnak majd segíteni, konkrétan abban, hogy Magyar Nemzeti Levéltárnál, az igénylők által szolgáltatott adatok alapján eljárhassanak ügyükben, majd a levéltár által kiállított dokumentumokat fogják kézbesíteni az igénylőknek.
A kérelmező dossziét egyéb, a hivatal által kért bizonyító dokumentummal kell kiegészíteni, s azzal továbbra is a Megyei Szociális Kifizetési és Felügyelőségi Ügynökséghez kell majd fordulni.
azonnali hitel ajánlat Helló. Kétségtelenül szüksége van finanszírozásra otthonához, vállalkozásához, (...)
gyors és biztonságos hitelajánlat Hitelt keres akár vállalkozása újraindításához, akár projekt megvalósításához, (...)
gyors hitel ajánlat ma Hitelt keres akár vállalkozása újraindításához, akár projekt megvalósításához, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek