INTERJÚ Thurzó Zoltán zongoraművésszel

A Nagybánya.ro interjút készített Thurzó Zoltán Magyar Kúltura Díjas zongoraművésszel, a január 22-i Magyar Kúltura Napja alkalmából rendezendő koncert előadójával.

Nagybánya.ro:

Önnek, mint erdélyi Magyar Kultúra díjas zongoraművésznek, mit jelent a Magyar Kultúra Napja? Milyen érzéseket vált ki egy művészemberben a nemzet és kultúra kettőssége?

Thurzó Zoltán:

Elsősorban megtisztelő elismerésként egy ilyen címet birtokolni. A történelem és az élet nem más, mint átmeneti állapotok összessége. Annál a gondolatbeli kerekasztalnál, ahol a világ nagy nemzetei ülnek - a magyar történelem, a magyar kultúra fajsúlyos nyomot hagyott az évszázadok folyamán Európában. Igazából, ha komolyabban gondoljuk a kérdést, akkor régebbről kell merítkezzünk, mint ahogy a Himnusz születésének pillanata adja ennek az ünnepnek a mementóját, mert nem lehet egy folyamatot egy adott szakasztól kiemelni. Fontos, hogy egységben lássuk a fejlődésünket, az értékteremtést, az értékmentést, amelyet elődeink erre az asztalra letettek. Nem elég az, hogy 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én a Magyar Kultúra ünnepét. Kevés nemzet van a világon, amelynek olyan személyes kulturális fejlődése lenne, amely mintaként, követendő példaként élt-él a mai napig más nemzetek előtt. A követendő példa nem csupán másoknak, hanem számunkra is utat mutat: ennek a szellemi hagyatéknak a „törvényes jogutódjaiként” nem lehetünk felelőtlenek.

Ahhoz, hogy tisztában legyünk a magyar kultúra fogalmával, először definiálnunk kellene magának a kultúrának a fogalmát, önmagát a magyar kultúrát. Önmagunkban legelsőként.

Ebben az összetételben felelősségteljesebbnek érzem egy ilyen elismeréssel az emberek elé állni, a szemükbe nézni, és beszélni velük a zongoraestjeim folyamán.

Elsősorban minden amit teszünk, gondolunk a mindennapjainkban, neveltetés kérdése. Az a bizonyos otthoni neveltetés.

Mindenek előtt le kell szögezzem, hogy szemléletemben a magyar kultúra a magyar emberekben élő, olyan szellemi és erkölcsi tartalom, amely nélkül nem létezhetne magyarság.

A magyar kultúrára bármit lehet építeni – mert szilárd talajt képvisel. Történelmileg keményen megalapozott, és ámbár sokan próbálják kapálni, bizony itt nekünk beton van – szóval feleslegesen próbálnak aláásni mindent.

A kultúrához tartozó művészetek arról szólnak, hogy a teret hogyan díszítik – a zene arról szól, hogy az időt és a lélek emlékeit hogyan díszítjük. Ennek a kettőségnek a határán lenni – zongoraművészként adományként tekintem. Nem kettőséget kell kiváltson a művészet, hanem a nemzeti egységet kell elősegítse.

Nagybánya.ro:

Hogyan szólalnak meg a nemzeti érzelmek a komolyzene hangján?

Elsősorban az alázat belső érzésével. A nemzeti tudat nem csak ilyen alkalmakkor kell felerősödjön az emberekben. Ennek az érzésnek minden tettünkben dobbannia kell. Egy értékrendszer kialakítása következetes és fáradtságos munka, mert az önmagában értékmentés is. Csak akkor beszélhetünk méltóképpen erről az ünnepről, ha nem a hamut őrizzük kiüresedett beszédekkel, eseményekkel, szónoklatokkal "fűszerezve”, hanem a lángot adjuk tovább egymásnak. A perzselő tüzet. Sosem szabad magyar gyökereinkről sem elfelejtkezni, mert ezek szervesen kapcsolódnak több nemzet nagyjához, akik szintén a gyökerek, a hagyományok megörzését vállalták fel. Ezt mindig el is mondom a zongoraestjeimen.

A zene hangjaira lefordítva mindezt, arra eszmélhetünk rá, hogy az adott zeneszerző legbelső karikatúrájával találkozhatunk ilyen alkalmakkor. A zenéje által ismerjük meg természetét, személyiségét.

Számomra a muzsika egy nyelv – mely nyelvet nagyon jól használnak, és magas művészi szinten tolmácsolnak a zeneszerzők és előadók egyaránt. A zenei nyelvezet alapja egy fekete-fehér ABC, és ugyanazt a 12 hangon alapuló eszköztárt használja minden zeneszerző. Csupán az a változó, hogy milyen alakot ölt a muzsika egy-egy egyéni életkörülményen keresztül.

És ehhez jön az is, hogy mindaz, amit képviselünk, óvunk, védünk, tartalmilag teremtünk, az az egyik legrégebbi értékhez kell kapcsolódjon az egész világon: a magyar kultúránkhoz.”

Nagybánya.ro:

Milyen társadalmi, közösségi kihívásoknak kell megfeleljen a zenei teljesítményen kívül?

Thurzó Zoltán:

A skizofrénia boldog kezdetét látom ebben a kérdésben. Nem megfelelni kell egy elvárásak, hanem értéket teremteni.

Egyszer ezt olvastam: “A művészetek (és úgy általában a kultúra) a rendszerváltáskor eleve óriási lépéshátrányból indultak - itt ugyanis csak az számított "valódi" munkának, amit kapával, kalapáccsal lehetett végezni. Erre jött az eredeti tőkefelhalmozás kora a vadkapitalizmus összes hátrányával, ami padlóra küldött mindent, ami nem termel közvetlen(!) gazdasági hasznot. Ebben a helyzetben a teljesen kivéreztetett kultúra lett az első áldozata a globális válságnak. Azt mondják, igény még talán lenne művészetekre, alkotó munkára. De amellett, hogy nincs rá fizetőképes kereslet, itthon valójában az értékét sem ismerjük (el). Nem vagyok túl optimista, mert egy ország, egy történelmi város jövője elsősorban a kultúráján múlik.” Teljesen igaz gondolatfejtés.

Az elképzelésem az, hogy amikor egyedül tartok előadóestet, mindig emberi arcot adjak a zenének. 

Másrészt nehéz a feladat, mivelhogy a legtöbb ember számára a klasszikus zene egyenlő az unalom szóval. Ők úgy vélik, hogy az egyetlen típus aki ezt hallgatja, a kopott szemüvegkeretes ember, akinek intellektusa az egekben van. De ha egyszer elfogultság nélkül hallgatnak egy igazán remek darabot, egészen biztos, hogy megváltozik a véleményük. Ezért szoktam elég széles skálán mozgatni mindazt a mondanivalót – előadási darabokat is, ami biztos, hogy valahol teljesen megnyeri a hallgatóságot.  

Az egyik célom ezekkel az elképzelésekkel  – összesítve -  hogy szerintem életünk minden pillanata tele van a harmónia felé való törekvéssel, és hogy ezáltal belsőnk valódi békéje felé törekszünk. Ezt a legjobban a zene által lehet elérni. Gondoljunk bele: minden darab egy “időkapszula”, mely örök igazságokat rejt. Ezt másoknak meg kell mutatni, népszerűsíteni, beszélni, hidat képezni, kézenfogva vezetni a hallgatóságot, amely jelenlétével bizalmat szavazott egy adott időintervallumban történő zongoraestemre.

A másik célom, hogy ne sajnálják azt az átlagban 90 percet azok, akik ellátogatnak a koncertekre, még akkor se, ha nincs kapcsolatuk a klasszikus zenével. Vannak, akik utálhatják Lisztet ha akarják, ebbe nem szólhatok bele, de előtte ismerjék meg életét, zenéjét, szemléletét, és ne úgy ítélkezzenek a klasszikus zene felett, hogy az ismeretlent már el is ítélik. Mert lehet hogy hatalmasat tévednek. Adjanak maguknak is egyetlen lehetőséget ellátogatva a koncretekre, hogy megismerkedjenek ezekkel a zeneszerző-óriásokkal, akiknek az öröksége nemcsak a ránkhagyott zeneművekben található meg, hanem nagyhatású emberi mivoltukban is jelentősek voltak. Igazából a legnagyobb hiba a félős előadók hada a XXI. században. Félnek az emberek szemébe nézni, megszólítani őket. A legelején bejönnek, megtapsolják őket, lejátszák az x hosszúságú műsorukat, a végén megtapsolják – és mindenki mehet haza. Ez egy fatális hiba, amely a közösségi kivívás egyik alapproblémája.

Nem szabad elfeledni azt sem, hogy a világ zenei irányzatának csupán 2%-át teszi ki ez a világ, amelyben ott vannak a szürkék, a színesekkel együtt. De az embereknek mindig keresni kell az oxigént a kulturális szmogban – mert ott van az – és tudom, hogy amit teremteni próbálok, az frissítően tud hatni. 

Nagybánya.ro:

Hogyan látja az erdélyi magyar jövőt?

Thurzó Zoltán:

A Művészet ott kezdődik, ahol az utánzás véget ér – mondja Oscar Wide. Ugyanez érvényes a teremtő nemzeti érzelemre is. Nehéz évünk lesz, mert egy olyasmit ünnepel a többség, ami nekünk nemzeti gyász. Az izmozás helyett szerintem értelmes pillanatok sokaságával kell mindnekinek a tudtára adni mindazt, amit mondani akarunk. Ehhez a politikától független fórumok, platformok szükségesek: mint amilyen a kultúra. Amikor a mi oldalunkról mesélve - a másik oldalon hallgatva nyerünk értelmes pillanatokat.

A zenéből kitekintve, mennyire zavarnak a hazai közállapotok az idei évre kivetítve? Temérdek butaságot fognak elég sokan elkövetni, mert nem látnak túl a horizonton. Közhely, de mélyen igaz: ameddig a mindenkori államvezetések ostoba államhatárokat húzogatnak, a művészek, mint Isten szabad madarai, átrepülnek ezek fölött a szánalmas határok fölött, és egyesíthetik az embereket. Még ha nehéz is a feladat, én a művészemberekre is támaszkodnék ebben a periódusban is.

Kiszínezendő azok a fehér foltok sokak fejében, amiket alakuló személyiségükben az állami propaganda hagyott.

Csak együtt vagyunk erősek, de ehhez sok embert játékba kellene hozni, akiket nem vettek eddig figyelembe.

Mára a magyar kulturális örökségünk csakis a civil kurázsiban bízhat. Ez lehet a jövőnk egyik alapja. A politika egy beteg állapot, s bármelyik párt bármit állít is önmagáról, egyikük sem a szeplőtelen fogantatás. Nekünk ezen kellene, hosszú távon gondolkodva, jobban átlátni, és összefogni.

Nagybánya.ro:

Az interjú végén pedig a koncertről. Miket fog előadni, mire számíthatunk?

Teremtő fantáziánknak utánozhatatlan eredetisége és gazdagsága kiapadhatatlanul sokrétű és színes. Ehhez kötve válogattam színesen az alkotásokat is. A komolyzenétől a filmzenéig. Az előadandó darabok indulati skálája a szerelemtől az őrjöngő dühig, az örömtől a végtelen szomorúságig, a gyengédségtől a büszkeségig terjed majd. 

Szeretem a sokszínűséggel való tolmácsolást, érdekes történetek hatása a közönségre, az összefüggő történelmi kapcsolódások, valamint folyamatos érdekességek. Hiszem, hogy ez a XXI. században járhatóbb út az emberek felé, amikor a kommunikációra épül minden.  A finom, alig észrevehető feszültségek felépítése és feloldása eleven döbbenettel hat mindenkire. Lesznek majd közismert darabok, érdekes alkotások, és olyan filmzenék is, amelyek fantasztikusan szólnak zongorán. A művek felépítésében érezhető lesz a lendület és a magabiztosság, a közöséggel való kommunikáció.

És a legvégén a Nemzeti Himnusz, amely megzenésített formájában annyira részévé vált életünknek, hogy eszünkbe sem jutna, hogy ez az egyetlen állami himnusz a világon, amely „magától” vált azzá, hiszen semmilyen törvény, uralkodó, kormány vagy országgyűlés nem tette kötelezővé egészen a rendszerváltásig.

Nagybánya.ro:

Köszönjük szépen az interjút!

A nagybányai koncertről bővebben itt olvashatnak