Talán sokan vannak olyanok, akik nem is igazán tudják, hogy mit is jelent a népmisszió? Misszióról még szoktunk hallani, hiszen különösen októberben imádkozunk templomainkban a missziók szándékára és adományt is gyűjtünk. De a népmisszióról ritka és kevés tapasztalunk van. Mit is jelent?
A népmisszió a vallásosság fölélesztését és elmélyítését célzó prédikáció és ájtatosság sorozat, amely a keresztényeknek szól, szemben a külmisszióval, amely az evangélium hirdetése a nem keresztények között.
A népmisszió lelkigyakorlatos napok, vagy akár hetek voltak, amelyre az egész plébániát, és a vallásgyakorlattól eltávolodottakat is meghívták. Nagyhatású igehirdetők, gyakran szerzetesek próbálták „felrázni” a plébániát (esetleg különböző lelki rendezvényekkel gazdagították, illetve tették élőbbé és meghívóbb jellegűvé a folyamtatot): hogy a buzgóbbakat még nagyobb odaadásra, az „ellanyhultakat” megújult szentségi életre (gyónásra, áldozásra), s elkötelezettebb keresztény életre hívják.
Kibékítették a haragosokat, lényegében megújították az egyházközség életét. Ilyenkor szokásban volt, hogy a plébános ünnepélyesen átadta a stólát a vendégatyáknak, jelezve, hogy a népmisszió idejére, mintegy átadja a joghatóságot nekik egyházközsége hívei megtérítésére.
Így volt ez nálunk is, az 1938-as népmisszió alkalmával. Ennek nyomai maradtak meg részletesebben a plébánia Historia Domusában. Az akkori plébános, Pakocs Károly, Kolozsvárról hívott két szerzetest a népmisszió megtartására, Pater Gábor Anasztáz és Pater Hajdú Béla személyében. Így emlékezik vissza a plébános az akkori népmisszióra: „Április 2-án (Feketevasárnap szombatján) este 3/46-kor a kath. akció tagjaival és a 2 segédlelkésszel a plébániáról körmenetben vittük a templomba a két pátert. Alig tudtunk utat törni a tömegben. Ember - ember hátán szorongott a templomban. A hívó szót meghallgatta a nép. Eszembe jutott Mindszenthy Gedeon gyönyörű verse: „Igére vár a nép”. Veni Sancte és szentségkitétel után rövid beszéd keretében átadtam a lila stólát a két páternek. Napjában 3 beszédet tartottak az atyák. Reggel 6-tól 11-ig és este 6-tól 10-11 óráig szünet nélkül gyóntatás volt. Már a hét közepén látható volt, hogy szenzációs eredménye lesz a missziónak. Kint a világtörténelem sötét felhőket ereszt az égre. Mi valami különös édes békével nézünk a jövő elébe. A Szentlélek dolgozott a Nagybányai kath. hívek lelkében”
Milyen úton induljunk el ma, ha plébániánkon életre szeretnénk kelteni, vagy meg szeretnénk újítani a missziós-evangelizációs lelkületet?
Mi az Eucharisztikus testvériség mottót választottuk témaként, az Apostolok Cselekedeteiből. Hiszen a misszió szíve és lelke az Oltáriszentségben köztünk maradt Üdvözítő. Benne és rajta keresztül akarjuk megújítani életünket és kapcsolatunkat. A szentmisékben elhangzó katekézisek mellett három napon keresztül tematikus műhelymunkák is lesznek, korcsoportok szerint, amelynek keretében lehetőség lesz a személyes találkozásra és a szentmise elmélkedésében elhangzó téma elmélyítésére.
A folyamatos gyóntatásról és a műhelyekről a meghívott atyák gondoskodnak. Minden napnak 2 része lesz, délelőtti és délutáni, hogy mindenki lehetősége szerint tudjon bekapcsolódni a saját idejétől függően. Az idei népmisszió nemcsak Szent István ünnepére és a 300 éves jubileumi események központi ünnepére akar felkészíteni, hanem életünk és hitünk megújulására. Augusztusban a népmisszió kezdetéig, mindennap imádkozunk a misszió sikeréért, vagyis azért, hogy a Szentlélek vezesse a népmissziót tartó atyát, hogy olyan eszköze legyen a Szentléleknek, aki által sok nyitott szív, nemcsak befogadja Isten szavát, hanem élete megváltoztatásával válaszol rá. Hiszem azt, hogy a Szentlélek vezetése által kitágul a szívünk Isten felé és egymás felé is, és az odaajándékozott imaidő, százszoros termést hoz a saját életünkben és közösségi életünkben egyaránt.
Ferenc pápának Az Evangélium öröme című első apostoli buzdításának egy rövid részletével hívom közösségünk minden egyes tagját erre a különleges misszióra:
„Meghívok minden keresztényt – éljen bárhol és bármilyen helyzetben –, hogy még ma újítsa meg személyes találkozását Jézus Krisztussal, vagy legalábbis döntsön úgy: engedi, hogy ő találkozzon vele, hogy mindennap szünet nélkül keresi őt. Nincs olyan ok, amiért valaki azt gondolhatná, hogy ez a meghívás nem neki szól, mert „senki nincs kizárva abból az örömből, melyet az Úr hozott”. Aki kockáztat, azt az Úr nem csapja be, és ha valaki csak egy apró lépést tesz is Jézus felé, felfedezi, hogy ő már tárt karokkal várja érkezését. Itt van a perc, hogy azt mondjuk Jézus Krisztusnak: „Uram, hagytam rászedni magam, ezerféleképpen menekültem szereteted elől, de most újra itt vagyok, hogy megújítsam szövetségemet veled. Szükségem van rád. Fogadj vissza újra, Uram, fogadj ismét megváltó karjaidba.” Milyen jó visszatérni hozzá, amikor eltévedtünk! Újra hangsúlyozom: Isten sohasem fárad bele a megbocsátásba – mi fáradunk bele abba, hogy kérjük az ő irgalmasságát. Aki arra hív minket, hogy „hetvenszer hétszer” (Mt 17,22) bocsássunk meg egymásnak, példát ad nekünk: hetvenszer hétszer megbocsát. Újra meg újra visszatér, hogy a vállára vegyen. Ezt a méltóságot, amellyel a végtelen és rendíthetetlen szeretet ajándékoz meg, senki nem veheti el tőlünk. Ő lehetővé teszi számunkra, azzal a gyöngédséggel, mely soha nem csal meg, és képes mindig visszaadni az örömöt, hogy felemeljük a fejünket és újrakezdjünk. Ne meneküljünk el Jézus feltámadása elől. Soha ne hagyjuk magunkat legyőzni, bármi történjék is. Semmi se lehessen nagyobb, mint az ő élete, mely mindig előrehajt bennünket!
Időpontja: 2020. augusztus 16-23 (a Szent István Napok keretében(
Vezetője: Ft. György Alfréd az osztrák és magyar kamilliánus rendtartomány provinciálisa
Megnyitó ünnepség: augusztus 16, vasárnap este 7 óra.
Programja: Mindennap reggel 8-tól és este 7-től szentmise elmélkedéssel. A szentmisék előtt egy órával ájtatosságok és közös imádságok: rózsafüzér, zsolozsma, litánia.
Hétfőn, kedden és szerdán tematikus műhelymunkák 10 és 12 óra között, párhuzamosan a következő csoportoknak: elsőáldozásra készülő gyerekek, bérmálkozók, Mária Légió, Skapuláré, Ferences Világi Rend.
Délután, hétfőn, kedden és szerdán este 8 és 10 között párhuzamosan a házaspároknak, elváltaknak és újraházasodottaknak, ifiseknek és egyetemistáknak.
Ezekre a csoportos programokra előzetes bejelentkezés szükséges.
A többi napokon, csütörtökön, pénteken és szombaton, a reggeli és esti szentmiséken és ájtatosságokon kívül, egyéb lelki és kulturális rendezvények lesznek.
Pénteken a reggeli szentmise keretében különösen várjuk közösségünk betegeit, akik számára kiszolgáltatjuk a betegek szentségét.
Szombaton egy közös családi napra hívjuk plébániánk családjait, amelyben a közös imádság, az egymásra való odafigyelés, a közös étkezés és a különféle élmények teremtenek testvéri közösséget.
Gyóntatás minden szentmise előtt és ha szükséges a szentmise alatt is lesz különböző helyszíneken.
23-án, az este 7-tól kezdődő püspöki szentmise keretében, a jubileumi évünk csúcseseményeként ünnepeljük Szent István királyunkat a meghívott atyák, lelkészek, vendégek és zarándok együtt, hálát adva templomunk és egyházközségünk megmaradásáért.
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek