140 éve született Ziffer Sándor festőművész (1. rész)

Ziffer Sándor 1880. május 3-án született Egerben, néhány éves volt, amikor a család Újpestre költözött. Édesapja Ziffer Ede tanító volt. Édesanyja korán meghalt, a második feleség nevelte, a festő emlékezése szerint igazi mostohaként.

Ziffer Sándor: Önarckép tükörben (részlet)

„Rendkívül intelligens, koraérett gyermek. Ötéves korában már elvégzi az elemi iskola első osztályát. Az iskola kórusában is kiemelkedő szerepet visz. Hétéves korában azonban megbetegszik skarlátban és gyermekparalízisben. Súlyos műtétek után megmentik ugyan, de hallását majdnem teljesen elveszti és egyik lába rövidebb marad. Érdeklődése kényszerűségből is a képzőművészetekre irányul. Kilenc évesen utókezelésre Bécsbe viszik, a Hofmuseumban és a Belvederében tölt napokat. Rajzolni kezd, híres művek másolatait készíti.” – írja korai gyermekkorát bemutatva életrajzírója, monográfusa Borghida István. 

A polgári iskola négy osztálya elvégzése után az ipari rajziskolába kerül egy évre; majd tizenöt évesen a budapesti Iparművészeti Iskola díszítő-festő osztályába iratkozik. 1900-ban - két hónappal a diplomavizsga előtt - itt abbahagyja tanulmányait és Münchenbe megy. Művészettörténész akar lenni. Először az Akadémiára iratkozik, innen egy szlovén művész magániskolájába, majd - Rudnay Gyula tanácsára - Hollósy iskolájába. Ziffer négy éven át Hollósy lelkes növendéke volt, nemcsak Münchenben, de nyaranta Fonyódra, Vajdahunyadra is ment vele. 

1904-ben, 5-ben kiállításokra beadott képei közül sokat megvásároltak (többet művészkollégák), de pénze nem volt elég, hogy Münchenben folytassa tanulmányait. Fülekre került, ahol Stepháni Ervin göztéglagyáros, a füleki kastély tulajdonosa szerződtette. Ziffer megfestette a családtagok arcképeit és festeni tanította a gróf feleségét. 

1906-ban ment először Nagybányára, akkori barátja Czóbel Béla hívására.

Ez az az év, mikor Czóbel idehozott kész festményeivel, Cezanneról, Van Goghról, Gauguinról és Matisseról szóló előadásaival új színt vitt a nagybányaiak plein air, impresszionista nyomokon járó festészetébe. Hatására a művésztelepen belül létrejön a „neósok”-nak csúfolt csoport. 

Az önálló művészegyéniség kialakulásának évei következnek Ziffer számára. Nagy harcot vív magával. A Budapesti Iparművészeti Iskola díszítő-festő osztályán az erőteljesebb tiszta színek használatát, a keményebb dekoratív formákat, a grafikus vonalvezetést, majd Münchenben Hollósytól a lírai, tájhoz kötött realisztikus művészeti stílust tanulta. Mindez Ziffer robusztus egyéniségével, féktelen vérmérsékletével társult. – írja Borghida István. 

A válaszokat keresve neki is Párizsba kell mennie! – ahogy a többi „neós” is teszi. Párizsban az 1906 decemberében nyíló Salon des Indépendants kiállítására egy, a tárlatunkon is szereplő képet küld be, mely egy Önarckép. 

Önarckép (1906)

A kép keletkezésének körülményei is érdekesek és akár Ziffer vérmérsékletét, jellemét, sértődékenységét is példázva tipikusnak is mondhatók: Ziffer Körmendi-Frim Ervin festőművésszel közösen bérelt lakást, műtermet Párizsban. Egy ízben tükör elé ültek, hogy mindketten kettős, félalakos portrét fessenek. Munka közben Ziffer úgy összeveszett Körmendivel, hogy elzavarta a műteremből, levágta és megsemmisítette a kép őt ábrázoló részét. A megmaradt és teljesen be nem fejezett képet küldte be a Függetlenek Szalonja 22. kiállításra. A zsűrimentes kiállításon 1500 kép szerepelt. Czóbel, és az esetnél jelenlevő Poór Bertalan mesélte később, hogy Matisse, aki tagja volt a rendezőbizottságnak: hosszan, kedvtelve nézegette a képet. „Végre egy jó munka a sok szemét között!” – mondta, majd ő maga választott megfelelő helyet a képnek. „Ziffer ebben az önarcképben összegezte mindazt, amit Nagybányán egy nyáron át kikísérletezett, s amit párizsi tartózkodása idején magába szívott.” – irja Borghida. 

Az önarcképek Ziffernél hűen követik az idő múlását, az öregedést - de inkább az új festésmódok, színhasználatok kikísérletezésére szolgálnak mintsem önelemző lélektani vizsgálódások. Az életrajzíró az egész életművet mintegy ezerötszáz festményre becsüli, melyből körülbelül hatvan az önarckép. Ha a Ziffer önarcképein ábrázolt tulajdonságai közül egyet ki kell kiemelni: az talán valami harcias kiállás, öntudatos büszkeség. 

Önarckép (1908)

A Párizsban kiállított első képben összegzett festészeti tanulságok: a test-tömeget és a hátteret csak nagy foltokban határozta meg, kerülte a részletek és a harmadik dimenzió hangsúlyozását. Az arc éles színellentétekkel különül el a ruha és a háttér festésétől, de részleteiben a hideg és meleg reflexek alig észlelhető változatai vannak jelen. A kép vörös árnyékai a fauvizmusra utalnak, a jellemző erő, s az ívelő vonalvezetés Borghida Istvánban Toulouse-Lautrecet idézi fel. 

A Függetlenek Szalonja kiállításmegnyitása után Ziffer három és fél hónapot töltött Bretaneban, Moëlan halászfaluban, nem messze Pont-Aven-től, ahol Gauguin is dolgozott és ahol a lakásokban még látni lehetett képeit. 

1907 tavaszán Ziffer visszatért Nagybányára,

hogy innentől a „neók”-nak csúfolt társaival együtt képviselje az új irányzatot, a posztimpresszionizmusból, Cezanne, Van Gogh, Gauguin művészetéből kiinduló művészetet, melyre a szecesszió és fauvizmus is nagy hatással volt. 

A Nagybányára való visszatérést követő hét év Ziffer számára a művészi egyéniség megtalálásának és a beérkezésnek ideje. 

Az 1908-ban alakult Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre, mely meghívja első kiállítására, majd szerepelteti műveit az erdélyi vándortárlaton: Kolozsváron, Nagyváradon és Aradon. 

Mária-ház (Napsütötte nagybányai táj) (1908)

Az 1907-től 1909-ig tartó három év több tanulmányíró szerint is a legkiemelkedőbb időszak a zifferi életműben. Ilyen alkotások a Mária-ház, a budapesti Baross Gábor tér látképe, a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből származó Önarckép (1908), a Régi nagybányai híd, vagy a Nő karosszékben, a Nagybánya az István toronyból, a Lelátás az István toronyból, és az Ebédlő című kép reprezentálják többek között Ziffer fauvos korszakát.

Régi nagybányai híd (1908)

A Lelátás az István toronyból című kép kapcsán tudjuk, hogy a Ziffer által patronált, öt évvel fiatalabb Tihanyi Lajossal egymás mellett állították fel festőállványukat a toronyban. Ziffer rendkívül elégedett volt az időjárással és Nagybányával is: „Szereti az isten Bányát, mert ilyen szépen csak a kedvencét ékesíti fel valaki.” – írta Pechán József vajdasági festőbarátjához írt levelében Tihanyi látogatása kapcsán. Nagybánya már ekkor rabul ejtette a festőt, úgy hogy kisebb - vagy az első világháború okozta hosszabb távollét után - még több mint ötven éven át itt éljen és alkosson; úgy, hogy a város folyamatos témát, inspirációt jelentsen számára. 

Lelátás az István-toronyból (1909)

E táj elbűvölő karakterét Móricz Zsigmond is megörökítette Nagybányáról írt, 1908-ban megjelent várostörténeti áttekintésében: „A veresvízi-utca kékre-zöldre, sárgára festett apró bányászházaival, kemény színfoltjaival, zöld lomb alá bújt aprófalú, nagytetejű épületeivel, olyan festői hatású, mint kevés város az országban”.

A Pesti Napló cikkírója 1912-es, Dolgozó kolóniák című cikkében pedig ezt olvashatjuk: „Az üdítően tiszta hegyi levegőben már ragyog a világosság: a házak – a bányászok városrészében vagyunk – szinte tündöklenek a sok tarka színtől, amellyel be vannak festve... Kék, sárga, piros, zöld (...) Gauguin, Tahiti... Nagybánya – ez jár a fejembe, amikor a vonatom lassú döcögéssel kiindul az állomásról...” 

Nagybánya az István-toronyból (1908)

A zifferi mű majdnem hatvan százaléka ábrázolja Nagybányát. Százalékban ezután a fellelt munkák közül a csendéletek következnek, majd a portrék és önarcképek.

Nő karosszékben (1908)

Természetes tudjuk, gondoljuk, hogy ezek a számok nem pontosan tükrözik az elkészült művek témáinak pontos arányát, hiszen talán egy családtagot ábrázoló portré ritkábban kerül napvilágra. A külhoni városok képei pedig lehet, hogy ma is az ábrázolt városokban (Párizs, München, Berlin) találhatók, mint a tulajdonosok által ismeretlen festőnek tartott alkotó művei.

Mégis teljes bizonyossággal elmondható, hogy Ziffer Nagybánya egyik, ha nem a legfontosabb festője, aki a város jellegzetes és kevésbé jellegzetes témáit számtalanszor örökítette meg, láthatóan örömét lelve az ábrázolandó ismeretében, és ugyanakkor a természet, a fények változatosságában, a kompozíció, a képkivágás, a perspektíva játékos, különös variálhatóságában. 

Juhász Gyula a Szabadság című lap 1908. április 4-i számában a következő szavakkal méltatta Ziffer művészetét: „Gauguin és Cézanne szédítő örvényei- be nézett, de magát is meglátta azokban.” 

Egy kicsit hosszabban időzzünk el a szintén 1908-ban festett műnél, amely több évtizeden át – a gyűjtő haláláig – egy székesfehérvári magángyűjteményben volt. A Napsütötte nagybányai táj, vagy A nagybányai Mária-ház címen is ismert képről Molnos Péter a Kieselbach Galéria aukciós katalógusában megjelentetett értő és pontos elemzéséből hosszabban idézünk, s hogy még jobban érzékeljük a festői teljesítményt, közöljük a kegykápolna és környéke közel korabeli fotóját. 

„A festményen látható helyszín, a Tárna utca és az Iskola utca ke- reszteződésében levő út menti kis kegykápolna,ahol a környéken élő bányászok hajnali munkakezdés előtt térdeltek le, kértek áldást és szerencsét veszélyes munkájukhoz. Az egyszerű építmény a város központjában magasodó, négy fiatornyos sisakkal fedett István-torony formai megoldásait követi, s bár a helyiek körében elterjedt elnevezése alapján Mária-szobrot sejtenénk benne, Ziffer képe is bizonyítja, hogy miként ma, úgy már száztíz évvel ezelőtt is a Feltámadott Krisztus emelte fel benne áldást osztó jobbját.”

„A festő a térmélységet csak a precízen kiválasztott nézőponttal, a meszszire futó kerítések perspektivikus rövidülésével érzékelteti, alapvetően a foltok dekoratív ritmusára építi a kompozíciót, és a tüzes színek intenzív erejével nyűgözi le a nézőt. Nyilvánvaló, hogy a Mária-ház igen közel áll a francia fauvok, elsősorban Derain oldott festőiségéhez – írja a képről Molnos Péter tanulmányában. Ebben a képben azonban Gauguintől eltérően a faktúra kialakítása izgalmas változatosságot mutat. A szaggatott ecsetkezeléssel kialakított előtér,a vibráló részletek hatásosan vezetik a tekintetet. 

Ziffer általában távol állt a nagy példakép szimbólumteremtő attitűd- jétől, képeinek panteisztikus ihletettségétől, de a hangsúlyos szimmetriájával a maradandóság és időtlenség érzetét keltő Mária-ház mintha ezen a téren is rokon vonásokat mutatna.” 

(folytatás következik)

A jelen írás megjelent a 2019-ben Székesfehérváron rendezett emlékiállítás katalógusában.

szerző: Szűcs Erzsébet